Visszavonul Gyömrő büntetőeljárás alatt álló polgármestere, aki szerint ő egy „világfi”, aki megveti az „álpuritán” embereket

„Én nagyon megvetem az álpuritán embereket. Attól még lehet szépen élni, hogy tehetős valaki, attól még lehet könyvet olvasni, lehet operába járni. Saját páholyunk volt a családommal az Operaházban. Azt gondolom, ami vagyonnal rendelkezem, azért egyfelől megdolgoztam, másfelől helyesen használom, helyesen élem fel. Nem másokat zsákmányoltam ki” – mondta a Blikknek adott interjújában Gyenes Levente, Gyömrő polgármestere, akit márciusban engedték ki féléves előzetes letartóztatás után, a gyanú szerint ugyanis Gyenes tagja lehet egy biztonsági őröket foglalkoztató számlagyáros bűnszervezetnek, ami több mint másfél milliárd forintnyi adót csalt el.

Gyenest arról kérdezték, bántónak tartja-e „a playboy kifejezést, amellyel gyakorta illetik”. A polgármester, akinek lábán feltehetően még mindig ott van a nyomkövető, miután jelenleg is büntetőeljárás alatt áll, azt mondta, nem érzi bántónak a playboy kifejezést, mert azt gondolja, „ennek a szónak van egy jó értelmezése is”.

„Ebbe beletartozik akár a világfi is. Ha azt vesszük, hogy minőségi a ruhám, minőségi ételeket eszem, imádok otthon főzni, ott is törődve a minőséggel, igen, valóban az anyagi lehetőségeim meghaladják az átlagember szintjét. Szégyellnem kellene, ha ezt a magyar dolgozók bőrét lenyúzva, az ő kárukra kerestem volna meg. Ezzel a javakkal nemcsak magam élek, hanem, ahol lehet, segítek is másokon.” „Amikor idekerültem, egy ötezer fős cégcsoport volt a tulajdonomban. Több luxusautó állt a garázsaimban. És igen, egy Bentley-vel érkeztem a beiktatási ünnepségemre mint Gyömrő egyik legtehetősebb embere. Ez kötelezettségeket is rótt rám. Én a várostól nem veszek el pénzt. Nézze, itt az irodai bútorom, saját pénzből vásároltam. Nincs repikeretem, a kezdetek óta nem veszem fel a fizetésemet, nincs céges autóm, benzinkártyám. Ellenben több beruházást is a saját vagyonomból valósítottam meg a városban, egyebek mellett a Tófürdő első nagy és teljes felújítását is.”

Gyenes arról is beszélt, hogy amikor idén márciusban kiengedték az előzetes letartóztatásból, visszanézte a felvételeket arról, hogy „NAV-os kommandósok teperték le a földre saját lakásában”, ami szerinte „ravasz videó volt”.

„Már az elején próbálták úgy láttatni, mintha én egy nagyon nagy bűnszervezet vezetője lennék. A négyperces videó első felében valóban én voltam, és abban a házban készült, amelyikben laktam Gödöllőn. A második felében, amikor különböző vagyonelemeket mutattak be, azok már nem nálam készültek. Így például a padlón szétterített, százmilliós értékű bankjegyekről készült képek sem” – mondta Gyenes, aki szerint „véletlenül” és „ok nélkül keveredett” bele ebbe az ügybe.

Beszélt arról is, hogy „soha nem volt célja vagyonával a top 100-as körbe bekerülni”, ha így érezte volna, „az üzleti élet mellett dönt”. „Én egy kutyás biztonsági őrként kezdtem a szakmai pályafutásomat Budapesten, a Fáy utcai kínai piacon. Évekig éjszakai őr voltam. Összefogtunk, többen lettünk, céget alapítottunk. Összesen több mint harminc vállalkozást irányítottam, amikor 2002-ben kissé viccesen felkértek ennek a városnak a vezetésére. Ha nemet mondok, és vállalkozom, ma benne vagyok a top 100-ban. Ám ha azt kérdezi, boldogabb lennék-e, mint most, a válaszom határozott nem.”

Gyenes Levente az Escort Védelmi Szolgálat ügyvezető igazgatójaként, illetve a Testőrszövetség elnökeként, biztonságtechnikai szakemberként, majd 2002-től Gyömrő polgármestereként lett ismert. Több cége is volt, a budapesti Moulin Rouge szórakozóhely működtetésében is szerepet játszott. 2014-ben képek jelentek meg róla, amiken egy meztelen nőről fehér port szív fel. 2016-ban adócsalásért ítélték el.

Gyenes nemrég jelentette be, hogy visszavonul és a jövő évi választáson már nem indul. Ezzel kapcsolatban most azt mondta, ő már 21 évvel ezelőtt „nyugdíjba ment”.„A nyugdíjas éveimet töltöm a polgármesteri székben. A vállalkozói létből 2002-ben kiszakadtam, 2012-re sikerült a cégeket értékesíteni, a családtagjaimnak átadni. Olyan vagyoni elemek vannak körülöttem, hogy az én életemben – de lehet, hogy az unokáméban is – kitart majd.”

Visited 1 times, 1 visit(s) today