Vitézy: Megvannak az augusztusi késési adatok, negatív rekordot döntött a MÁV

Megvannak az augusztusi késési adatok: ismét negatív rekordot döntött a MÁV

– közölte Vitézy Dávid hétfő reggel Facebook-oldalán. A közlekedéspolitikus a posztban azt írta: „a magyar InterCity-k mindössze 32,8%-a volt pontos (azaz késett kevesebbet, mint 5 perc) augusztusban – ilyen rossz értéket soha nem rögzítettek még, mióta vezetnek menetrendszerűségi statisztikát a magyar vasúton”.

Vitézy szerint az idősorokat megnézve az látszik, hogy az elmúlt években a magyar vasút megbízhatósága látványosan romlásnak indult.

Immár megvan a kétharmad is: a magyar InterCity-vonatok több, mint 67 százaléka késett öt percnél többet idén augusztusban. Ez pedig a Lázár János által meghozott hibás döntések sorozatának köszönhető

– fogalmazott. „Egytől egyig lemondott minden vasúti járműbeszerzést, leállította a pályafelújításokat és fejlesztéseket, a kivont források és bezuhant bevételek miatt elszaporodtak a pályahibák, a központosított berszerzések nyomán darabjaira hullott MÁV karbantartás miatt sűrűsödnek a járműhibák, az alkatrészhiány miatt egyre több a tartósan félreállított, de amúgy jó állapotú IC-kocsi, motorvonat”, tette hozzá.

Vitézy egyébként a minap Orbán Viktorral is vitába szállt, aki a kötcsei piknik előtti váratlan sajtótájékoztatóján a MÁV késéseire és káoszos működésére reagálva védelmébe vette Lázár János építési- és közlekedési minisztert. A miniszterelnök azt mondta a gyűlés előtt, hogy „ha összeveti, hogy mennyi ember használta a vasutat Lázár János előtt és után, akkor megkapja a munkájának a bizonyítványát”, a közlekedéspolitikus szerint azonban a miniszterelnök hamis statisztikákkal védte Lázárt.

The post Vitézy: Megvannak az augusztusi késési adatok, negatív rekordot döntött a MÁV first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed