Friss Hirek

Vízhiány, lakhatási krízis, felmondott biztosítások – a Los Angeles-i tűzvész nem csak a gazdag hírességek problémája

Az emberek azt hiszik, hogy a [Pacific] Palisades csak hírességekkel van tele, miközben itt olyan keményen dolgozó családok laknak, akik azért költöztek ide, hogy a gyerekeiknek jobb élete legyen és hogy élvezhessék a tengerpart közelségét

panaszolta a Sky News stábjának Rachel Darvish, aki azután tért vissza a Los Angeleshez tartozó településre, hogy az erdőtűz következtében elpusztult. A jogászként dolgozó nő egész életében ezen a környéken élt, a tévéseknek megmutatta azt a házat, ahol 9 éves koráig lakott, a szembeszomszéd házát, ahol rendszeresen együtt ünnepelték a július 4-i nemzeti ünnepet, és a most három éves lánya óvodáját. Pontosabban szólva csak az épületek romjait, mert mindhárom leégett.

Geoffrey Axelrod 2015-ben költözött a környékre, és amikor a tűz után visszatért, rá kellett döbbennie, hogy a szomszédságában minden egyes épület elpusztult.

Ezeken az utcákon tanult a lányom biciklizni,

mondta, majd rámutatott egy ház romjaira: „Egy kedves barátom, Galene lakott itt, akit egész életemben ismertem.” Geoffrey élettársával egy műanyagdobozba gyűjtötte mindazt, ami megmaradt a tűz után: néhány teknősfigura, egy kerti törpe, és egy névtábla.

A napok óta tomboló erdőtüzek, amelynek következtében legalább tíz ember meghalt, eddig csaknem 10 ezer épületet rongáltak vagy pusztítottak el Los Angelesben, a katasztrófa pedig hosszú évekig kihathat a társadalomra és a gazdaságra.

Maxar Technologies / AFP

Tűz van! Víz nincs.

Az erdőtűz nem szokatlan jelenség Kaliforniában, a mostani azonban több szempontból is kivételesnek számít. Egyrészt a novembertől áprilisig tartó időszak számít az esős évszaknak az államnak ezen a részén, idén azonban alig volt csapadék, így a forró nyár után száraz maradt az aljnövényzet. Hogy mi okozhatta a tüzet – baleset, esetleg emberi mulasztás –, még nem tudni, de a rendkívül erős szél miatt a tűz gyorsan tudott nagy távolságot megtenni, így a tűzoltók csak rohantak utána, és az időjárási körülmények miatt eleinte nem tudtak felszállni azok a helikopterek sem, amelyek egyszerre tudnak nagy mennyiségű vizet és oltóanyagot dobni a lángoló területekre.

Emiatt az oltásban részt vevők kénytelenek voltak tűzoltóautókat használni, amelyek arra alkalmasak, hogy néhány lángoló házat eloltsanak vele, de nem arra találták ki őket, hogy erdőtüzek esetén vessék be őket.

The post Vízhiány, lakhatási krízis, felmondott biztosítások – a Los Angeles-i tűzvész nem csak a gazdag hírességek problémája first appeared on 24.hu.


Exit mobile version