Vizsgálódik a versenyhivatal az RTL+ BL-közvetítései körül

Versenyfelügyeleti eljárásban vizsgálja a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az RTL+ Bajnokok Ligája közvetítései kapcsán tett reklámállításokat. 

A GVH úgy véli, hogy a streaming szolgáltatás üzemeltetői megtéveszthették a fogyasztókat, ideértve saját előfizetőiket, amikor a reklámkommunikációjuk során azt a látszatot keltették, hogy a 2024/2025-ös UEFA Bajnokok Ligája szezon minden mérkőzését élőben közvetítik, írja a GVH közleményében. Azt is írják, hogy fogyasztói panaszok után indult a vizsgálat.

Több ebből

Donald Trump egy újabb szankcióval Izrael mellett állt ki
Orbán Viktor: amerikai befektetések jönnek Magyarországra

A GVH gyanúja szerint az RTL+ egyes reklámüzeneteivel valószínűsíthetően megtévesztő kereskedelmi gyakorlatot folytatott, mert azt a látszatot kelthették a fogyasztókban, hogy az előfizetéssel minden, az UEFA Bajnokok Ligája 2024/25-ös szezonjában megrendezésre kerülő mérkőzés elérhető a streaming szolgáltatás felületén, ugyanakkor ez a gyakorlatban feltételezhetően nem valósult meg.

A jogsértés bizonyítására három hónapja van a GVH-nak, amely indokolt esetben két alkalommal, egyenként legfeljebb két hónappal meghosszabbítható.

The post Vizsgálódik a versenyhivatal az RTL+ BL-közvetítései körül appeared first on Forbes.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed