A rendőrségen landoltak azok a felvételek, amelyeket a Tápiómenti Szikra Vadásztársaság biztonsági kamerája rögzített, amikor az egyik tag, Bangóné Borbély Ildikó egy vendégvadásszal együtt egy vaddisznót vitt a vadászház udvarára, majd a társaság főállású vadászával együtt a helyszínen nekiláttak az állat feldolgozásának. A videót a társaság elnöke, Szenteczky János adta át a hatóságoknak, miután kitört a belháború a vadásztársaságban.
Korábban Szenteczky és Bangóné párttársak voltak, mindketten megfordultak a csepeli MSZP-szervezet elnöki székében, sőt 2019-ben előbbi volt a kampányfőnök, amikor megpuccsolták az ellenzék közös polgármesterjelöltjét. Szenteczky máig a szocialista párt tagja, noha a Fidesz 2010 után számos eljárást kezdeményezett a Csepeli Vagyonkezelőnél betöltött vezérigazgatói tevékenysége miatt. Szenteczkyt elmondása szerint több mint ötven feljelentés után két ügyben marasztalták el pénzbüntetésre, egy edzőterem bérleti joga, illetve önkormányzati lakások nem szabályszerű kiutalása miatt indult eljárásokban.
Bangónénak viszont 2022-ben távoznia kellett a pártból, és búcsút mondhatott parlamenti mandátumának is, miután kiderült, valótlanul állította, hogy közgazdász diplomája van.
Bielik István / 24.hu Bangóné Borbély Ildikó csepeli képviselőjelölti utcafóruma a 2018-as választási kampányban.
Szenteczky a 24.hu-nak azt mondta, 2020-ban még maga segítette a vadászatot megkedvelő képviselőnőt a kis létszámú, 15–20 fős vadásztársaság tagjai közé. Szenteczky szerint ebben a körben a diplomabotrány nem vetett nagy hullámokat, a vaddisznós eset után azonban fegyelmit kezdeményezett ellene, mert
A fegyelmiből aztán nem lett semmi, mert Bangóné és támogatói, akik között ott volt Velez Árpád, korábbi MSZP-s pártigazgató is, néhány nap múlva leváltották Szenteczkyt. Azzal vádolták, hogy az előző évek elszámolásával nem volt rendben minden, majd átvették az irányítást a háromezer hektáros vadászterülettel rendelkező társaság felett.
Az elmérgesedett elnökváltás, valamint hét tag és tagjelölt kizárása azonban nem ment simán, többen bírósághoz fordultak, a vaddisznóügyből pedig a videóval együtt rendőrségi feljelentés lett. 2023 novemberében el is indult a nyomozás a Nagykátai Rendőrkapitányságon. A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint az eljárás jelenleg is folyamatban van hamis magánokirat felhasználása miatt. Az elmúlt hónapokban több tanúkihallgatás és más nyomozási cselekmény is lezajlott, gyanúsított viszont egyelőre nincs az ügyben.
Szenteczky elmondása szerint a vaddisznós esetnél a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. stratégiai és koordinációs ügyvezető-helyettese, Juhász Rudolf volt a vendég, akit Bangóné hívott meg vadászatra. Az agártárca 100 százalékos tulajdonában álló társaság pedig éppen néhány héttel korábban támogatott meg 6,8 millió forinttal egy olyan kétnapos konferenciát, amelynek Bangóné volt a motorja, de segítőként a vadásztársaság is részt vett a szervezésben. A Tápiómenti Gazdálkodók Fóruma II. néven jegyzett rendezvényt 2023 februárjában tartották meg, a szervező hivatalosan a Tápiókisker Kft. volt, a vadásztársaság részéről pedig Szenteczky vett részt a lebonyolításban.
A 24.hu megkereste a Hermann Ottó Intézetet, van-e tudomásuk arról, hogy az ügyvezető-helyettes a támogatás folyósítása után Bangóné társaságában vadászott a Szikra Vadásztársaság területén, illetve hogy
A válaszlevél a Juhász és Bangóné viszonyát firtató kérdésre egyáltalán nem tért ki, azt pedig kategorikusan tagadta az állami cég, hogy támogatásban részesítette volna a konferenciát. Ez azért meglepő, mert a tavalyi szerződéslistájukban megtalálható, hogy 6,8 milliót fizettek a „Tápiómenti Gazdálkodók Fóruma II. című szakmai konferenciáról készült felvétel felhasználási jogának határozatlan időtartamra történő átadásáért” a Tápiókisker Kft.-nek, a konferenciáról készült videó pedig kikerült a Hermanottointezet.hu-ra.
A támogatással és a vendégvadászattal kapcsolatban az Agrárminisztérium véleményét is kikértük, azonban nem válaszoltak.
A részletes beszélgetés elől Bangóné is elzárkózott. Amikor elértük telefonon, személyiségi jogi perrel fenyegetőzött. Azt hangoztatta, hogy 2022 óta nem közszereplő, ezért jogi következményekre számíthatunk, ha leírjuk a nevét. Azt viszont mindezek ellenére hangsúlyozta, hogy nem egyedül ő váltotta le a társaság éléről Szenteczkyt, hanem „egy közösség, amelynek nem tetszett az a működési rend, amit ő az utóbbi években képviselt”.
A vadásztársaság belháborújával kapcsolatos kérdéseket végül egy másik egykori ellenzéki politikusnak, Varga-Damm Andreának küldtük el, aki maga jelentkezett lapunknál mint Bangóné és a vadásztársaság jogi képviselője.
Varga-Damm, aki 2020-ig a Jobbik országgyűlési képviselője volt, majd a ciklus végéig függetlenként tevékenykedett (a pártból kizárták), írásos válaszában ügyvédektől szokatlan hevességgel ment neki Szenteczkynek azt állítva, hogy
csak akkor nem hazudik, amikor nem nyitja ki a száját.
Arra a kérdésre, hogy a vadásztársaság valóban Bangóné ismeretségén keresztül jutott-e támogatáshoz a Hermann Ottó Intézettől, nem válaszolt, azt viszont többször is kiemelte, hogy Szenteczkynek nem járt a pénzből.
Aki alaptalanul kiállít a vadásztársaság nevében egy 2 millió forintos számlát egy cégnek, majd amikor azt visszautasítja a címzett is és a vadásztársaság vezetősége is, egyéni vállalkozóként újra kiállítja, az minimálisan csaló
– írta Varga-Damm és hozzátette, hogy miután EU-s támogatásról van szó, maga értesíti az unió csalás elleni hivatalát, az OLAF-ot, hogy a volt vadásztársasági elnök „kísérletet tett egy EU-támogatásból megvalósuló programból pénzt kilopni”.
A vaddisznóval kapcsolatban annyit közölt, hogy szerinte amennyiben hivatásos vadász is jelen van egy kilövésnél, akkor az az ő felelőssége, hogy a vadat beírják a naplóba. „Bangóné Borbély Ildikónak ilyen felelőssége nem volt és most sincs. Ő nem lőtt ki vadat, amelyet nem írtak volna be a vadászati naplóba. Őt csak a saját eredményes vadászatánál terheli felelősség” – állította a jogi képviselő.
A költségvetésünk igen szerény, de van egy takaros vadászházunk, talán az tetszhetett meg neki
– fogalmazott a 24.hu-nak Szenteczky János egykori párttársára utalva.
A leváltott társasági elnök szerint a 175 ezer forintos éves tagsági és az egyszeri egymilliós belépési díjból kellett kigazdálkodniuk a ház rezsiköltségeit, az állatállománynak szánt takarmányt és a kötelezően alkalmazott hivatásos vadász bérköltségét.
A tagság inkább hozzátett, mert itt magunknak vadásztunk, mindenki hozott bútorokat vagy akár vadászati tárgyú festményt, hogy a házat kicsinosítsuk
– mondta Szenteczky, aki vele szemben megfogalmazott elszámolási vádakkal kapcsolatban közölte, hogy a korábbiakhoz hasonlóan a 2022-es évről szóló beszámolót is elfogadta 2023 elején a taggyűlés, méghozzá egyhangú határozattal, vagyis Bangóné és későbbi támogatói is megszavazták.
Akkor még minden rendben levőnek tűnt, de 2023 májusban körbeküldtek Bangóné és az egyik tag aláírásával egy olyan írást, amiben elkezdték a vezetőséget támadni, elszámolásokat vontak kétségbe, olyanokat, amiket közös szavazással rég lezártunk
– mondta Szenteczky, aki azt is közölte, hogy a konferencia ügyében a vadásztársaság valóban kiállított egy számlát, amit az új elnök regnálása idején, az idén januárban sztornóztak, így próbálták lezárni a kifizetetlen tartozást.
A volt elnök azt is közölte, hogy az állami támogatás történetével bejelentést tett az Integritás Hatóságnál is, de onnan azt a választ kapta, hogy nincs szó uniós forrásról, ezért nem illetékesek vizsgálódni. A rendezetlen vita után végül a Hermann Ottó Intézettől személyiségi jogi aggályokra hivatkozva kérte, hogy távolítsák el oldalukról a videót, amelyen ő is szerepelt. Ez júliusban meg is történt.
The post Volt és jelenlegi MSZP-s politikusok háborúznak egy vadásztársaság körül first appeared on 24.hu.