Zaklatás célpontja volt a 12 éves finn diák, aki lövöldözött az iskolájában

Egy hatodikos társát agyonlőtte, két lányt pedig súlyosan megsebesített az a 12 éves diák, aki kedden reggel kezdett lövöldözni az iskolájában Helsinki külvárosában, Vantaában a Viertola iskolában, ahol körülbelül 800 diák tanul. A finn rendőrség friss közlése szerint a gyanúsított a kihallgatása során elmondta, hogy zaklatás célpontja volt az iskolájában, ezért kezdett el lövöldözni – írja az Euronews.

A rendőrség gyilkosság és gyilkossági kísérlet miatt indított nyomozást. A gyanúsított azonban fiatal kora miatt nem vonható büntetőjogi felelősségre, ezért a szociális szolgálatok gondjaira bízták.

A hatóság szerint a fiú megfenyegette már az iskolába tartó társait is, aztán maszkban és zajvédő fejhallgatóban egy rokona fegyverével kezdett el lövöldözni az épületben. Finnországban egyébként széles körben elterjedt a fegyverviselés, és 18 éves kor felett könnyen megszerezhető az engedély hozzá.

Korábban is voltak hasonló esetek finn iskolákban. 2019-ben egy finn középiskolában történt tömeges késelés, akkor egy ember meghalt, és legalább tízen megsérültek. 2007-ben pedig nyolc ember meghalt és tizenkettő megsebesült, amikor egy 18 éves diák lövöldözött egy finnországi gimnáziumban.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed