Friss Hirek

Zamárdiban biztosan nem lesz több Balaton Sound

Csákovics Gyula, Zamárdi polgármestere az önkormányzat szeptember 24-i ülésén beszélt arról, hogy a Balaton Soundot többé már nem rendezik meg a településen, szúrta ki az Index a Zamárdi Hírmondó tudósítását.

Az ülésen Zamárdi vezetője azt mondta, a Strand fesztivál elfogadottabb, kevesebb problémával. Velük a közeljövőben fognak tárgyalásokat folytatni a továbbiakról.

A Balaton Sound helyett a fesztivál területén viszont nem kívánnak másik nagy fesztiválnak helyet biztosítani, de erről az októberi alakuló ülést követően fognak döntést hozni, olvasható a beszámolóban.

Csákovics Gyula még a nyáron beszélt arról, hogy lejárt a szerződésük a szervezőkkel, és hogy ez volt az utolsó fesztivál, amit megrendezhettek a településen, de ez most hivatalossá is vált.

A fesztivál szervezői viszont akkor azt közölték, „az valóban helytálló, hogy Zamárdi önkormányzatával még nincs megállapodásunk, de ennek az oka az, hogy az önkormányzati választások miatt erre még alkalom sem nyílt, hiszen az októberre felálló új testülettel lehet majd érdemben tárgyalni.”

The post Zamárdiban biztosan nem lesz több Balaton Sound first appeared on 24.hu.


Exit mobile version