Friss Hirek

Závodon összefogtak svábok és magyarok, hogy megmentsék a háború előtti gyümölcsfáikat

Závodon hosszú évtizedek óta tudatosan dolgoznak a települési környezet megóvásán. Az 1985-ben kezdődött értékmentés elsősorban a sváb parasztházakra, a szakrális emlékekre és az egységes faluképre irányult, de most a Závodi Német Nemzetiségi Önkormányzat kezdeményezésére összegyűjtik és szakemberrel szaporíttatják azokat a régi gyümölcsfajtákat, amelyeket még a második világháború előtt a helyi német gazdák ültettek, vagy amelyeket az egykori fákról oltottak tovább.

Mindig komplexen kell gondolkodnunk. Nemcsak a házakkal kell foglalkozni, hanem a kerítésekkel, a kéményekkel és minden olyan részlettel, amely teljessé teszi a képet. Az épített örökség mellett ennek a természeti környezet is része

– nyilatkozta a Teolnak Szász Gábor építész, aki közel harminc éve személyesen is meghatározó szereplője az értékmentő munkáknak.

A gyümölcsfák egykor éppúgy meghatározták a falu arculatát, mint a sváb porták. Egy 1959-ben készült fotósorozat még olyan Závodot mutat, amelynek kertjeiben, közterületein és szőlőhegyein sűrűn álltak a fák. A felvételeket egy Nyugat-Németországba kitelepített závodi készítette, amikor visszalátogatott a faluba. A templomtoronyból és a kálváriadombról készült képek ég és föld különbséget mutatnak a mai állapotokhoz képest.

Az egykori gyümölcsösök fái azóta elöregedtek, kipusztultak, vagy korszerűbb fajták kerültek a helyükre. Néhány példány azonban még mindig megtalálható a belterületi kertekben, illetve a felhagyott szőlők elvadult domboldalain.

Egy 80 éves fügefáról is gyűjtenek majd oltóvesszőket

A gyűjtésbe már bekerült az egykori szőlőhegy Kieffer körtéje, naspolya, több régi alma- és körtefa, valamint egy különleges füge.

Utóbbit mintegy nyolcvan évvel ezelőtt egy vendéglőt üzemeltető helybeli ültette a présháza mellé. Bár a füge ma már nem számít ritkaságnak, egy ilyen korú fa fontos helytörténeti emlék.

A kezdeményezés nem korlátozódik a gyümölcsökre.

Tudnak olyan régi paprikafajtáról is, amelynek magját egy család évtizedeken keresztül gondosan megőrizte, évről évre újra elvetve azt. A régi fajták eltűnésének érthető okai vannak. A korszerű almák és körték rendszerint nagyobbak, mutatósabbak, könnyebben kezelhetők és hosszabb ideig tárolhatók. A régi fák termése gyakran kisebb, gyorsabban lehullik vagy nehezebben tartható el. Amikor azonban az elöregedett példány helyére másik fajtát ültetnek, egy darab eltűnik a falu múltjából is.

A Závodi Német Nemzetiségi Önkormányzat felvette a kapcsolatot az Őrségben működő Tündérkert kezdeményezéssel. Elsőként még lombos állapotban megjelölik a fákat, lefényképezik a termésüket és megpróbálják azonosítani a fajtákat.

Télen oltóvesszőket gyűjtenek róluk, amelyekből szakember fajtánként néhány tucat oltványt készít.Az oltványokat később visszaosztják a závodiak és az érdeklődők között. Minél több kertbe kerül egy-egy példány, annál nagyobb az esély arra, hogy a fajta további negyven-ötven évig fennmaradjon. Régi riportokat is átnéznek, amelyekben olyan gyümölcsök nevei szerepelnek, amelyek egykor megtalálhatók voltak Závodon, mára azonban helyben kipusztultak. Ezeket más vidékekről szeretnék visszahozni.

Egyelőre az a cél, hogy ezt az utolsó pillanatos értékmentést végig tudjuk vinni. Nem szeretnénk elveszíteni azt az utolsó esélyt, amely még megvan

– fogalmazott Szász Gábor.

A felhívásra már környező településekről is jelentkeztek. Többen jelezték, hogy ismernek bizonyíthatóan a háború előtti német gazdáktól származó fákat, mások az elkészült oltványokból szeretnének majd ültetni.

A Német Nemzetiségi Önkormányzat továbbra is várja azok jelentkezését, akik Závodon régi vagy öreg fáról oltott gyümölcsfát gondoznak. Korai még závodi alma- vagy körtefajtáról beszélni, de a kezdeményezés révén az egykori sváb gyümölcsösök utolsó élő emlékei újra gyökeret ereszthetnek a faluban.

Egy korábbi cikkünkben arra is kerestük a választ, hogy tényleg segít nagyapáink különös módszere, a rozsdás szög a sárguló fán? És bizony sokan rosszul tudják, hogy le lehet-e szedni az utcára lógó gyümölcsöt?

Kapcsolódó
Ezek a szárazságtűrő gyümölcsfák az aszályt is jól bírják
Gyümölcsfák, melyek a kezdő hobbikertészeknek is sok örömet okozhatnak.

The post Závodon összefogtak svábok és magyarok, hogy megmentsék a háború előtti gyümölcsfáikat first appeared on Sokszínű vidék.


https://www.youtube.com/watch?v=Pdnw4KiUWp0
Exit mobile version