Friss Hirek

Zelenszkij kész béketervvel készül a novemberre

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hétfőn kijelentette, hogy olyan kész tervvel készül novemberre, amely lehetővé teszi, hogy új nemzetközi csúcstalálkozót rendezzenek az ukrajnai békéről alkotott elképzeléseiről. Ezen a csúcstalálkozón szerinte már Oroszországnak is részt kell majd vennie.

Ukrajna júniusban kilencvenkét ország küldöttségeit látta vendégül a svájci Genfben tartott első csúcstalálkozón, amelynek célja a béke előmozdítása volt.

Azt a célt tűztem ki, hogy novemberre legyen egy teljesen kész tervünk

– fogalmazott Zelenszkij a hétfői sajtótájékoztatóján Kijevben, hangsúlyozva, hogy Oroszország képviselőit is elvárja a következő csúcstalálkozóra.

Ukrán illetékesek korábban úgy nyilatkoztak, hogy az orosz küldöttek meghívást kaphatnak egy utólagos csúcstalálkozóra. Bár az orosz külügy ettől a múlt héten elzárkózni látszott, a Kreml kategorikusan nem utasította el az elképzelést, megjegyezve ugyanakkor, hogy a csúcstalálkozó ötletének „pontos tartalmát” hiányolják.

Az első csúcstalálkozón a Zelenszkij békeformulájaként előterjesztett tíz pontból háromról volt szó,

 az élelmezésbiztonságról,
a nukleáris biztonságról,
valamint a hadifoglyok és a gyermekek szabadon bocsátásáról.

Ukrán szereplők szerint a második csúcstalálkozón egy olyan tervet tekintenének át, amelyet a résztvevő partnerországok munkacsoportokra osztva előzetesen kidolgoztak. Zelenszkij szerint az erre illetékesek valószínűleg július végén vagy augusztus elején találkoznak Katarban, hogy kialakítsák az energiabiztonsággal kapcsolatos álláspontot. Azt is mondta, hogy augusztusban terveznek találkozót Törökországban az élelmezésbiztonságról, szeptemberben pedig Kanadában a hadifoglyokról és a gyermekekről.

(Reuters)

The post Zelenszkij kész béketervvel készül a novemberre first appeared on 24.hu.


Exit mobile version