Friss Hirek

Zsófi gazdának nem jött be a „ha nincs ló, jó a szamár is” hozzáállás, kiakadt a korábban Vivien gazdának udvarló férjjelöltön

Attila először Vivien gazda kérőjeként szerepelt a Házasodna a gazdában, de tőle végül saját akaratából távozott. Aztán az egyik múlt heti adásban ismét felbukkant, és arra kérte Nádai Anikót, hadd versenyezzen Zsófi gazda szívéért is. Akkor azt mondta, szó sincs arról, hogy „ha ló nincs, jó a szamár is”, ám egyelőre nem tervezi közölni Zsófival, hogy egy másik gazdánál már próbálkozott. Erre a hétfői adásban kerített sort.

Én nem először vagyok ebben a műsorban. Vivien gazdasszony, ha ez a név mond neked valamit, én hozzá jelentkeztem legelőször. Már első nap sejtettem, hogy én nem őt keresem, és utána ki is derült, hogy ezt jól érzem, ezért én másnap reggel úgy döntöttem, hogy eljövök onnan. Úgy láttam korrektnek, ha ezt elmondom neked, és nem akarom, hogy úgy érezd, hogy nekem te vagy a második. Én vagyok a hülye, hogy nem téged néztelek meg először!

fogalmazott Attila.

Zsófi gazda eleinte meg sem tudott szólalni, nehezen találta a szavakat, nem tudta, hogy reagáljon.

Nem ismerem Vivient, de nyilván különböző karakterek vagyunk. Külsőre is totál különbözünk. Én csak ezt nem értem: ha nála érezted, hogy nem fogtok passzolni, akkor utána gondoltad, hogy akkor próbáljuk meg a Zsófit? Ha ló nincs, szamár is jó?

– érdeklődött a gazda, aki egyre jobban felhúzta magát a szituáción.

Mint mondta, kellemetlen számára ez az egész, mert Attilát amúgy is nyomulós, feltűnősködős típusnak tartja.

Nekem ez néha sok! Nekem nem kell, hogy valaki állandóan nyomuljon, én akkor is észre fogom venni az embert, hogy ha az utolsó senki, mert ha van benne valami, és én látom, hogy ez a faszi kell nekem, akkor tök mindegy, hogy a sor végén vagy az elején áll. Most ezzel azt erősítetted meg bennem, hogy neked van egy feltűnési viszketegséged, ami amúgy az elmúlt két napban is bőven megmutatkozott. És akkor még jön egy ilyen kis parádé is mellé!

Zsófi gazda ezután lezárta a beszélgetést, és azt mondta, alszik egyet a dologra.

Attila utóbb a kameráknak elmondta: azt rontotta el, hogy nem női aggyal gondolkodott, és pont fordítva sült el a dolog, mint amire ő számított. Nem gondolta volna, hogy ennyire fel fogja dühíteni a gazdát.

Másnap levelet írt Zsófinak, amiben újabb esélyt kért tőle. Reggelinél odaállt a gazda elé, hogy átadja irományát és elmondja: halaszthatatlan dolga van, ami miatt nem tudja nála tölteni a napot, estére ér vissza.

Az az igazság, hogy nagyon nincs mit gondolkodnom. Nagyon jól aludtam, jó kedvem van, amit szeretnék megtartani, úgyhogy ha már úgyis elmész, akkor megkérlek, hogy ne is gyere vissza

– mondta Zsófi, döntését pedig Attila is tudomásul vette.

A gazda utóbb beismerte: függetlenül a férfi sztorijától, amúgy is hazaküldte volna őt, mert nem volt neki szimpatikus, taszítónak találta a stílusát.

Attila búcsúzóul azt kívánta Zsófi gazdának, találja meg a számára megfelelő társat, és a telefonszámát is otthagyta neki egy cetlin.

The post Zsófi gazdának nem jött be a „ha nincs ló, jó a szamár is” hozzáállás, kiakadt a korábban Vivien gazdának udvarló férjjelöltön first appeared on 24.hu.


Exit mobile version