Eddig a létszámleépítést bejelentő cég látta el árammal a Vasmű területén működő két vállalatot, a Dunarollingot és a Duna Furnice-t.
Mi történt? 150 fős csoportos létszámleépítést jelentett be a Dunai Vasmű energiaellátását biztosító Isd Power Energiatermelő és Szolgáltató Kft. felszámolója, írja a Telex a Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség elnöke tájékoztatója alapján. A cég az anyavállalatot érintő több ezer fős leépítések ellenére eddig zavartalanul működött, most azonban munkavállalóik csaknem felétől (310-ből 150-től) megválnak. Magyar Zoltán, a szakszervezet vezetője szerint az Isd Power a kirúgásokat követően már nem alkalmas arra, hogy a Vasmű energiaellátását biztosítsa,
így télen fennáll a veszélye, hogy nem tudják majd fűteni az épületek egészét, ami a berendezések megkárosodásához vezethet – ez pedig tovább rontja az eladás esélyeit.
Kontextus. A Dunai Vasmű kálváriájáról számos alkalommal írtunk a Forbes.hu-n. A cégek és elődcégeik évek óta súlyos kifizetési gondokkal küszködtek. Az Orbán-kormány korábbi állítása szerint mindent megtett a Dunaferr megmentéséért, amit lehetett, közben a gyár dolgozói 15 milliárd forintnyi juttatástól estek el, miután végleg elveszítették a kollektív szerződésükért vívott pert. Tavaly a csoportos leépítés is megkezdődött, októberben, a Fővárosi Törvényszék döntése nyomán pedig megszűnt a Duna Furnace értékesítési eljárása.
2025 őszén Orbánék úgy döntött, hogy „megmentik az acélgyártást”, a költségeket – csakúgy, mint korábban, éveken át – adófizetői pénzből állva. Fenyvesi Csaba Gábor személyében a magyar acélipar megmentéséért felelős kormánybiztost neveztek ki, tevékenységét a legmagasabb szintről vezérelték. Egyúttal stratégiailag kiemelt jelentőségűnek minősítették az ISD Dunaferr Zrt., a Dunarolling és a Duna Furnace Kft.-k felszámolását. A Telex mostani cikkében azt írta, jelenleg 1200-an keresnek munkát az egykori dolgozók közül.
The post 150 embert rúgtak ki a Dunai Vasmű energiaellátójától, komoly gondok jöhetnek télen appeared first on Forbes.hu.