Friss Hirek

170 millióba kerül, és még a szobor is kisebb az orrán

A Rolls-Royce 120 éve a siker négykerekű esszenciája, ám a luxushoz nem passzol a kapkodás, így a márka tudatosan kivárt az elektrifikációval. Mára viszont megnőtt az igény a tiszta suhanásra, az új Spectre pedig akkumulátorokkal is olyan feszes vezetési élményt nyújt, hogy már-már nem is hiányzik a motorháztető alól a tizenkét henger.

Az egykori hatalmas brit cégcsoport 1998-as feldarabolása óta a Rolls-Royce Motor Cars a BMW szárnyai alatt tudatosan, kimért lépésekkel jutott el odáig, hogy mostanra gyakorlatilag nem maradt közvetlen konkurenciája. A 2003-ban bemutatott, majd egészen 2017-ig gyártott Phantom VII olyan sikertörténetnek bizonyult, hogy a Bentley tíz év után befejezte a hasonló közönségre pályázó Mulsanne gyártását, majd az Audi forrásait kihasználva a jóval sportosabb, új technológiákkal teli, egyben nagyobb volumenben is készülő modellek irányába mozdult, néhány gyűjtőknek szánt limitált kiadás megvalósítása mellett.

Közben a Rolls-Royce is haladt a korral. Először a fiatalabb milliárdosokat célozva megalkotta a hangyányival szerényebb méretosztályban induló Ghost, Wraith és Dawn szedán, coupé és kabrió trióját, majd a trendekre reagálva előállt saját SUV-jával, a Cullinannel is.

Ha a Rolls-Royce tulajdonosok átlagát keressük, egy 42 éves férfira bukkanunk, akinek legalább hét autója van, köszönhetően tartósan magas bevételeinek. Természetesen az évi dollármilliós fizetési sávban a nőket is vonzza a Rolls-Royce, úgy az eladások tizenöt százalékának erejéig.

A Spectre örömére tartott vacsorán megtudtam, hogy

Magyarország a Rolls-Royce olvasatában egy SUV piac, vagyis a vásárlók szerint az utak állapotára a Cullinan légrugós futóműve és hatalmas kerekei adhatnak megnyugtató választ.

Az igazi exkluzivitás ennél magasabb szintről indul

Két évtizeddel ezelőtt bátor terméknek számított a Rolls-Royce Phantom Drophead Coupé, majd a keménytetős Phantom Coupé is. A tradicionális gran turismo kategória újraélesztése egyértelműen segített abban, hogy a Rolls-Royce a következő körben már egyedi formaterveket és minden korábbinál összetettebb beltereket is készíthessen.

Az ilyen, olykor titkos, más esetekben pedig épp büszkén világkörüli turnéra küldött különleges modellek sokéves tervezés és egyeztetés eredményei, Goodwoodban pedig a fához, fémhez, bőrhöz és üveghez legjobban értő művészek munkáját dicsérik. A kiválasztott ügyfelek számára a lehetőségek tárháza szinte végtelen. Ám hogy a Wraith tavalyi búcsúját követően sorozatgyártásban se maradjunk impozáns kétajtós Rolls-Royce nélkül, a márka bemutatta a méretben a Phantomhoz közelebb szabott utódot.

A Spectre egyben az első elektromos Rolls-Royce is.

Több ebből

Kilenc érdekesség, amit nem tudtál a földi paradicsommá alakított lakatlan szigetről
Megmértük, hogy mekkora körülöttünk a zaj. Elég durva eredmények születtek

A folklór szerint az 1906-tól, tehát a manchesteri Charles Rolls és Henry Royce közös autóipari vállalkozásának második évében már gyártott hathengeres 40/50 hp a sajtónak hála lett később hivatalosan is Silver Ghost, köszönhetően simán járó, akkoriban kis túlzással akár némának is nevezhető motorjának. Felismerve a lehetőséget, a Rolls-Royce a Silver Ghost után is maradt a fantomok, szellemek, alkonyatok és lidércek vonalán, leszámítva például a hetvenes években sláger Corniche-t, ami a sziklába vájt tengerparti utakról kapta nevét.

A luxus a stílus mellett a zavartalan nyugalomról is szól, a Rolls-Royce pedig következetesen nem beszél árakról, konkrét ügyfelekről, de még az autói teljesítményéről sem.

Elegendő erő – szólt a klasszikus szlogen, ám ettől még érdemes tudni, hogy a Spectre 2890 kilós tömeget zúdít a 23-colos, részben polírozott kerekeire, a lóerők tengelyén pedig az 584 a bűvös érték, bár a 900 Nm csúcsnyomaték az, ami 4,5 másodperc alatt katapultálja százra. Néhány tuningolt Ghost és Wraith sorsát leszámítva a Rolls-Royce termékei nem randalírozásra és hivalkodásra születnek, ám 2024-ben elvárás a kiugró teljesítmény a Spectre esetében is, különös tekintettel úttörő elektromos szerepére.

A Spectre minden, csak nem kompromisszum

A BMW-korszakos Rolls-Royce termékekben az eddigi technikai közös nevező az eleinte 6,75 literes, még az ősidőkből örökölt, majd a modernebb 6,5 literes, később a tradíciók miatt szintén 6,75 literesre növelt turbós V12 volt. Főleg azért, mert az elmúlt száz évben általánosan elfogadott nézetté vált, hogy az autózás csúcsa tizenkét hengerrel indul. A presztízs mellett a V12 előnyei között élen jár az elhanyagolható rezgés, a remek hang, az egyedi karakter és a hozzá kapcsolódó, mindig magabiztos erő.

A Spectre ezt a tételt próbálja megdönteni azzal a viszonylag könnyen bizonyítható állítással, hogy a szinte néma üzem és az azonnali gyorsulás épp az elektromos motorok velejárói,

így ennél tökéletesebb hajtáslánc nem is létezhet a luxusautók piacán.

A Rolls-Royce 2011-ben mutatta be első elektromos koncepcióját, a 102EX pedig gyakorlatilag egy Phantom karosszéria volt két szinkronmotorral a hátsó tengelyen. A Spectre ehhez képest csak 2023-ra lett kész, közel két és fél millió kilométernyi tesztelés után. Megérte várni, hiszen így a Rolls-Royce megkapta a BMW legújabb villanyautós fejlesztéseit is.

A már számos autóban jól teljesítő elektromos technológia eredménye a tempó ellenére is meglepően visszafogott fogyasztás, mely az én tesztem során, vegyes használat mellett 25,1 kWh/100 km-re jött ki. Az utóbbi hónapokban láttam ennél rosszabb értékeket kisebb és gyengébb villanyautókban is, pedig a Spectre aztán minden, csak nem kompromisszum.

Továbbra is a helyükön vannak az első sárhányókba integrált esernyők, és a hátul zsanérozott, tehát az orr felől nyíló, gombnyomásra finoman záródó hatalmas ajtók is. A műszerfalon ott a gyönyörű mechanikus óra, alatta pedig hidegek és nehezek a fém szellőzőrostélyok. A legfontosabb kezelőszervek manuálisak és egyszerűek, hasonlóan festettek ötven éve is. Hibátlan a szigorúan a bikák nyúlástól mentes bőréből és puha gyapjúból készült kárpitozás, a fejünk fölött pedig 4796 üvegszálas LED imitálja a csillagos égboltot.

Fontos volt, hogy a Spectre ismerősnek érződjön, a hangulat pedig egyre több embernek lehet az, hiszen a Rolls-Royce 2023-ban rekordot döntve 6032 autót szállított le. Ennek köszönhetően Goodwoodban már 2500 ember dolgozik az építészeti szempontból is különleges üzemben, az egyre népszerűbb egyedi megrendelések miatt pedig bőven akad új kihívás a szériamodellek kézi gyártása mellett is.

A Spectre a Phantom Coupé spirituális utódja, csak éppen V12 helyett már két szinkronmotorral az összkerékhajtásért. Akkumulátorának kapacitása 107 kWh, ennyivel a Spectre ötszáz kilométeres hatótávot ígér. Épp ezért harminc órányi digitális modellezés és szélcsatornás mérés után aerodinamikailag optimalizált, vagyis kisebb lett a Spirit of Ecstasy szobor. Mi több, a benzinmotor nélkül pusztán dekorációs elemmé csupaszított Phanteon hűtőrács elöl polírozott, hátul homokszórt és huszonkét fényforrással diszkréten megvilágított acél lamellái is olyan szögben állnak, hogy a majdnem öt és fél méter hosszú Rolls-Royce légellenállási együtthatója 0.25cd lett. Ez papíron jobb, mint az új Toyota Prius értéke, bár ez az egyenlet sem ilyen egyszerű.

Ötszáz kilométer egy töltéssel a luxusautók mezőnyében ugyan elmarad a korábban megszokottaktól, ám a Rolls-Royce pontosan tudja, hogy az egyre szélesebb körben elérhető gyorstöltéssel a zéró kibocsátás és a még csendesebb beltéri nyugalom ára valójában egy tíz perccel hosszabb kávészünet, lehetőség szerint a kevésbé lehangoló töltőállomások egyikén. Ha egy adott feladatra mégsem elég a Spectre akkumulátora, még mindig ott az egész flotta a garázsban. Akár egy V12-es Rolls-Royce Phantom, Ghost vagy Cullinan, esetleg a szomszédos hangárban a helikopter. Ez egy ilyen klub.

Mesteri, hogy miközben a Spectre új lendületet adott a Rolls-Royce arculatának, dinamikailag is olyan élvezetes az autópályától a hegyi szerpentineken át a szűk vidéki utakig, hogy öt perc után teljesen mindegy, milyen motorok hajtják. Az első fecskével pontosan ez volt a küldetés, a Rolls-Royce pedig nem bízta a véletlenre.

A végeredmény éppen 170 millió forintba kerül, és azért jár hozzá Eleanor Thornton eddigieknél alacsonyabb stilizált szobra, mert épp más szelek fújnak,

ez a Spirit of Ecstasy pedig jobban hasít.

The post 170 millióba kerül, és még a szobor is kisebb az orrán appeared first on Forbes.hu.


Exit mobile version