Csak az Origo 550 millió forint állami hirdetést kapott tavaly.
Mi történt? 2025 áprilisa és decembere között a kormány összesen 9 milliárd forintot költött állami hirdetésekre az online és nyomtatott sajtóban, írja a 444 a Transparency International közérdekű adatigénylésére hivatkozva. A legtöbb pénzt az Origo kapta (több mint 550 millió forintot), ezt követte a Mandiner (390 millió), majd a Bors (245 millió). Jelentős összegek jutottak még a Pesti Srácoknak (198 millió) és a Magyar Nemzetnek (183 millió).
A szerződések a Miniszterelnöki Kabinetiroda által megrendelt 15 kormányzati kampányhoz kapcsolódtak, köztük a Voks25 és az Otthon Start kampányokhoz. Emellett a kormány 7,1 milliárd forintot televíziós és 1,1 milliárd forintot rádiós reklámokra is fordított. A médiavásárlásokat Balásy Gyula cégei, a New Land Media és a Lounge Design intézték.
A lap azt írja az adatok alapján, hogy az állami hirdetések kizárólag a Fideszhez kötődő médiatermékekhez kerültek, ami magyarázza, hogy a kormányváltás után az állami hirdetések megszűnésével több kormánypárti médium jelentős leépítésekre vagy átalakulásra kényszerült, egyes lapok pedig megszűntek vagy csak online formában működnek tovább.
The post 9 milliárd forintot költött a kormány állami hirdetésekre, mutatjuk, ki volt a legnagyobb kedvezményezett appeared first on Forbes.hu.