Friss Hirek

A hófehér homokdűnék birodalmában jártunk

Az amerikai Új-Mexikó államban található White Sands a világ legnagyobb gipszdűne mezeje. A gipsz az egész világon megtalálható ásvány, de ritkán található homok formájában. A több mint 700 km2-t elfoglaló és kb. 4,5 milliárd tonna gipszhomok alkotta dűnemező Földünk egyik egyedülálló természeti csodája, melynek csupán 40%-a tartozik a Nemzeti Park védettsége alá.

Forrás: Gáspár Kata

280 millió éves időutazás

Ahhoz hogy megértsük, miként tudott ilyen mennyiségű gipsz felhalmozódni, egy több száz millió évet felölelő időutazásra kell indulnunk. 280–250 millió évvel ezelőtt bolygónk földrészei a Pangea szuperkontinesben egyesültek. Ekkor az Egyesült Államok délnyugati területének jelentős részét egy sekély őstenger borította.

70 millió évvel ezelőtt Földünk tektonikus lemezei mozgása felgyorsult. Kezdetben egymásnak ütköztek, aminek következtében a keletkező nyomás felgyűrte a szárazföldet, ekkor született meg a nagy Sziklás-hegység és a mai parknak otthont adó Tularosa-medencét körülölelő hegységek. Ezek a hegyek gipszrétegekből állnak, a lehulló csapadék valamint a hóolvadás folyamatosan oldotta fel a gipszet és mosta le a medencébe. Az évmilliók során a tengerszint emelkedése, majd csökkenése vastag ásványi gipszet és más oldott ásványi anyagokat halmozott fel a tengerfenéken.

Egy idő után a tektonikus lemezek ellentétes irányban kezdtek elmozdulni, aminek hatására számtalan törészóna alakult ki, a hegyláncok szétszakadtak, a földkéreg egyes részei pedig több ezer méteres mélységbe süllyedtek, medencék jöttek létre. Kb. 30 millió évvel ezelőtt a hegyvidéki lánc kettészakadt és megszületett a mai San Andres- és a Sacramento-hegység, közöttük pedig a mai Tularosa-medence.

A Rio Grande folyó folyamatosan szállította le az üledéket és ásványokat, míg végül el nem zárta a medence kivezetését a tengerbe. A tengertől való elzáródás csapdába ejtette a vizet, és létrejött egy hatalmas – a medence nagy részét beborító – ősi tó. Az utolsó jégkorszakban (40–12 ezer évvel ezelőtt) sokkal hidegebb és nedvesebb volt az éghajlat, azonban 11 ezer éve megkezdődött a felmelegedés, és a tó vize párolgásnak indult.

A hőmérséklet fokozatos emelkedése, az ezzel járó kiszáradás valamint a nap és a szél együttes hatásai egy hatalmas, kiszáradt tómederré változtatták a vidéket, és elkezdték létrehozni a mai Chihuahua-sivatagot. A kb. 10 ezer évvel ezelőtt kezdődött elsivatagosodás során az erős szél és a víz tovább aprózta a gipszdarabokat.

Ez a folyamat a mai napig ciklikusan zajlik.

A hó és az eső periódikusan megtölti a medencét gipszet tartalmazó vízzel, majd a víz elpárolog, és 2 –3 centiméteres szelenitdarabok maradnak hátra. 10–14 évente nagyobb árvizek magas ásványianyag-tartalmú vizet koncentrálnak a medencébe és elindul a kristályképződés. A szél és a víz a kristályokat fokozatosan egyre kisebb részecskékre bontja, mígnem a gipsz porrá válik.

Kristály vagy homok?

A White Sands dűnéit felépítő ásvány körülbelül 98%-os tisztaságú gipszhomok. Ha közelebbről megnézzük, még szabad szemmel is jól látható, hogy az anyag valójában átlátszó kristályokból áll.

Az állandó szél a gipszszemcséket folyamatosan egymásnak ütközteti, apró karcolások keletkeznek rajtuk. Ezek a karcolások visszatükrözik a napsugarakat, és ez eredményezi a vakító fehérséget. A gipsz érdekessége még, hogy nem nyeli el a nap hőjét, így még az év legmelegebb napján is kényelmesen lehet sétálni a homokdűnéken.

Forrás: Gáspár Kata

A dűnék és a talajvíz szoros kapcsolata

A Chihuahuan-sivatagban található White Sands valójában egy oázis, egy nedvességre támaszkodó, rendkívül érzékeny ökoszisztéma. Ha közvetlenül a dűne felszíne alá ásunk, mintegy 30–100 cm mélységben már talajvizet találunk.

Ennek köszönhetően a dűnek egész évben 99%-os páratartalmúak, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy a szél ne tudja azokat elfújni.

A globális felmelegedés miatt azonban ez a vidék is veszélyben van, a hőmérséklet emelkedése drámai hatással van a dűnemezőre.

A felmelegedés növeli a párolgást, a dűnék alatti talajvíz szint csökken, belül hőmérséklet nő, a formációk így idővel kiszáradnak, és végül a szél elmozdítja őket.

Forrás: Gáspár Kata

Túlélés a sivatagban

Az éghajlat még a sivatagos vidékekhez képest is rendkívül zord ezen a vidéken, mégis igen gazdag élővilág jellemzi a területet. Erről a homokban található számtalan nyom is tanúskodik.

Az állatok tökéletesen alkalmazkodtak a kemény éghajlati körülményekhez, hogy túléljenek és fennmaradjanak. Egyes fajok olyannyira adaptálódtak, hogy kifehéredtek. Mit is jelent ez?

Számos különböző állatcsoportnál (többek között rovarok, pókok, varangyok, gyíkok, emlősök) megfigyelhető, hogy a fehér homokos sivatagban világos színű, a narancsos színű sivatagban narancsos-barnás, a sötét sivatagi talajokon pedig sötétebb színűek.

A White Sands fiatal kora miatt tökéletes példa arra, hogy a világosabb színű állatok az erős természetes szelekció eredményeként milyen gyorsan alkalmazkodtak környezetükhöz.

Hogy történt mindez? A világos színű egyedek nagyobb valószínűséggel menekültek el a ragadozóktól, túléltek és szaporodtak, ellenben a sötétebb színű egyedekkel. Ezáltal pl. a világos színű gyíkok gyakorisága növekedni kezdett a következő generációban, a világosabb egyedek sok generációjának szelekciója után a populáció végül kifehéredett.

A növények is tökéletesen megtalálták az utat, hogy miként tudnak túlélni. A homoki verbena például egy növekedési fázison belül virágzik és szórja szét magjait, miközben gyorsan növeszti gyökereit. Mire a homok betemeti az idősebb növényt, már megjelennek az új hajtások.

Forrás: Gáspár Kata

A szappanfa jukka, ahogy a homok betemetni, egyre magasabb szárat kezd növeszteni, hogy az új leveleket és a magokat minél magasabbra tartsa el a homoktól. Végül a növény elpusztul, de magjai elhullajtásával az új élet már fejlődésnek indul.

Forrás: Gáspár Kata

Egyes cserjefélék sűrű gyökérzetet növesztenek a gipszdűnébe. A magas páratartalomnak köszönhetően a gyökerek összecementálódnak a nedves gipszhomokkal, majd a dűne továbbhaladtával egy oszlopos formáció marad hátra, melybe a sivatagi kitrókák ássák be oduikat, míg más állatok árnyékmenedéknek használják.

Történelmi vonatkozás: 1945-ben a nemzeti park területétől kb. 100 kilométerre robbantották fel a világ első atombombáját tesztelési célból, és a következő 80 évben mintegy 42 ezer rakétateszt zajlott erre. A White Sands Missile Range ma is az első számú katonai kísérleti terület az Egyesült Államokban.

Írta: Gáspár Kata

The post A hófehér homokdűnék birodalmában jártunk first appeared on National Geographic.


Exit mobile version