Majdnem minden család érintett valamilyen függőségben – mégis alig beszélünk róla. A VIII. kerületi József utcában működő Megálló Csoport Alapítvány három évtizede dolgozik azon, hogy ez megváltozzon: önismereti csoportokkal, elterelési programokkal és olyan segítőkkel, akik akár maguk is megjárták ezt az utat. A szervezet dolgozóival a Megálló történetéről, nőként megélt függőségről és a felépülésről beszélgettünk.
A cikk a Forbes Magyarország és a HiSchool – középiskolákat támogató alapítvány – együttműködésében készült.
Körben ülünk, nagyjából húszan, ez viszonylag nagy csoport – állapítják meg a szervezők. Amikor mindenki elcsendesedik, kezdődik az önismereti csoport. Felállunk, megfogjuk egymás kezét, ezzel jelezve, hogy mind megérkeztünk, készen állunk a mai napra. Miután összegyűjtöttük a csoport alapvető, „kőbevésett” szabályait, a bemutatkozás következik, körben beszámol mindenki róla, hogy hívják, hogyan érzi most éppen magát, és milyen kapcsolatban áll a függőségekkel: „Lóránt vagyok, függő. Hét hónapja vagyok tiszta, most motiváltnak érzem magam, de voltam ma már feszült is.
A Megálló Csoport Alapítvány önismereti foglalkozásán vagyunk. A civil szervezet közel 30 éve foglalkozik függőkkel és hozzátartozóikkal, legyen szó bármilyen szenvedélybetegségről. Ahogyan a szervezet neve is mutatja, egyik kiemelt segítő módszere a csoportterápia, de emellett számtalan egyéb szolgáltatás és változatos szolgáltatási elem is elérhető náluk.
Magyarországon minden második ember minimum hozzátartozói szinten érintett valamilyen függőségben. De kérdés, mikortól számít függőnek valaki. Ki mehet a Megállóba, és mit csinálhat ott? Kik a szervezet dolgozói és mi motiválja őket? Miért veszélyes, hogy a háziorvos szakorvosi vélemény nélkül írhat fel szorongásoldót? Többek között ezekről is beszélgettünk Nuszer Mirjam szociális munkás addiktológiai konzultánssal, aki női és koedukált önismereti csoportokat vezet a Megállónál, illetve Papp Nikolett-tel, aki az alapítvány oktatási programja mellett a női elterelés csoportot is vezeti, valamint Gádorné Wéber Ágnes intézményvezetővel, aki a fiú-, és – Nikolett mellett – a lány elterelés csoportok vezetője, koordinátora.
Számos állami feladatot átvettek
A Megállót azok a fiatalok hívták életre, akik 1998 körül a Komlói Rehabilitációs Intézetből kijőve szerettek volna Budapesten egy utógondozó, visszaintegrálódást segítő, nem bentlakásos intézményt létrehozni. Egy helyet, ahol sorstársaikkal találkozva megoszthatják tapasztalataikat, nehézségeiket, egy helyet, amely egy lélegzetvételnyi biztonságot jelenthet a függőség űzött útján, és stabil pont lehet a felépülésben. A projekt végül a Belvárosi Tanoda együttműködésével sikeresen megvalósult, bár az eredeti munkatársak azóta már lecserélődtek.
Szenvedélybetegeket ellátó szociális intézményként számos állami feladatot átvett a Megálló: van náluk alacsony küszöbű ellátás (ennek igénybe vételéhez nincsenek szigorú elvárások, terápiás szerződések, és nem követelmény az absztinencia, – a szerk.), valamint közösségi- és nappali ellátás. Ezen belül elérhető egyéni esetkezelés, hozzátartozói csoport, illetve projektszerű, nem állandó szolgáltatási elemek az aktuális igényekhez igazodva, például: színház-, zene- és művészetterápia, esetleg sziklamászás. Bár a Megálló elsődleges profilja a szenvedélybetegségben élőkkel való foglalkozás, önismereti üléseikre bárkit várnak, aki az életében valamilyen elakadással küzd. A fogadott kliensekre vonatkozó korhatár az utóbbi időben a klientúra átlagéletkorával együtt csökkent, jelenleg 16 éves kor, de adott esetben fiatalabb kliensekkel is foglalkoznak.
Az alapítvány két fő szolgáltatási eleme az elterelés és az önismereti csoportok. A kettő között az a különbség, hogy előbbinél kötelező a részvétel, ezért a résztvevőkben általában erősebben jelen van a dac a kötelezés ellen, míg egy önsegítő csoportnál erősebb a személyes motiváció a változásra.
Ha valakit rajtakapnak, hogy fogyasztói típusú bűncselekményt követ el, elkerülheti a büntetését (a pénzbírságot vagy a börtönt), ha részt vesz egy minimum 6 hónapos folyamatos kezelésen – ez az elterelés. Ezt a Megállónál is el lehet végezni külön női és férfi elterelés csoportokban. Az elterelés eleinte koedukáltan zajlott, de ott a nemek szerinti társadalmi szerepek sztereotípiái nagyon erősen kihatottak arra, hogy ki mennyire mer megnyílni önmagáról, mennyire meri sebezhetőnek mutatni magát. Ez csak azután vált nyilvánvalóvá, miután már külön futottak a csoportok – idézte fel Ágnes.
„Wine mom”csoport
Bár sok a hasonlóság a férfi és a női függőség között, ezek társadalmi megítélése és elfogadottsága merőben eltérő. A Megálló női terápiás csoportját a sorsközösség hívta életre: résztvevői hasonló jellegű problémákkal, de különböző feldolgozottsági szinteken küzdő nők. Mirjam kiemeli: ez nem egy szélsőséges feminista csoport, hanem egy biztonságos, értő és támogató, intim közeg, ahol a résztvevők bírálat nélkül megélhetik az érzelmeiket.
A női önismereti kör működési alapelvei megegyeznek a koedukált csoport szabályaival, de míg utóbbiban a traumák és az azok alapján megélt függőség van az ülések fókuszában, addig az előbbi közösség tagjai a megsebzett nőiség mentén kialakuló szerhasználattal, elakadásaikkal foglalkoznak.
A csoport résztvevői az ülések során igyekeznek a saját belső erőforrásaikat felfedezni és megerősíteni. Egy ezt segítő gyakorlat például, hogy a nőknek pozitív tulajdonságokat kell mondaniuk önmagukról.
A női szerhasználat sokszor kevésbé látható, ezért az elterelésben globálisan kevesebb nő van jelen, hangsúlyozza Mirjam. Ez nem azt jelenti, hogy a szenvedélybetegség a nők körében ritkább; inkább azt mutatja, hogy a nők általában kevésbé nyilvánosan használnak, és később, nehezebben kérnek segítséget. Ennek egyik oka a társadalmi megítélés: míg a férfiak szerhasználatát bizonyos helyzetekben a közeg akár normalizálhatja is, – például, ha az alkoholfogyasztásra mint a férfiasság jelére tekintenek – a nőkkel szemben egészen más elvárások élnek. A függőség gondolata nem összeegyeztethető egy erős, türelmes, megbízható partner vagy anya képével.
„Azt, hogy egy anya, a családi tűzhely felszentelt őrzője esetleg bajban lehet, vagy szert használhat, sokkal nehezebb – akár saját magának is – elismerni, mint egy férfi esetében, és ez már előre vetíti azt az utat, hogy egy szerhasználó nő nem lehet jó barátnő, feleség, de pláne nem anya.”
A nők emiatt sokkal nehezebben kérnek segítséget – nehéz beismerniük azt, hogy nem álltak helyt, elbuktak a rájuk szabott szerepekben: nemcsak a környezet ítéletével kell szembenézniük, hanem azokkal a belsővé tett elvárásokkal is, amelyeket saját magukkal szemben támasztanak.
Egy nő számára a segítségkérés sokszor óriási kockázattal jár: akár elveszíthet mindent, ami addigi identitásának része volt. Kockára teszi a párkapcsolatát, a gyermeke felügyeleti jogát, vagy bármit, amivel egy esetlegesen bántalmazó partner zsarolni, fenyegetni tudja. A változás ára elsőre nagyobbnak tűnhet, mint a jelenlegi állapot fenntartásának ára, de a bármilyen függőségből való kilépés lehetőséget ad, hogy az érintettek újraépítsék azokat a kapcsolatokat és önképet, amelyeket a függőség fokozatosan háttérbe szorított, fejti ki Nikolett.
A Megálló egyik új célkitűzése, hogy szeretnék megszólítani azokat a nőket, akik otthon boroznak az erkélyen este, amikor már elaludt a gyerek, akikben akár még nem is tudatosult, hogy függők, ezért a jövőben terveznek indítani egy külön erre a rétegre „specializált” „Wine mom” csoportot.
„Nem találkoztunk még jókedvű függővel”
De mikortól számít függőnek valaki? A probléma akkor kezdődik, amikor a szerhasználat kihat az egyén életvezetésére , és már nem tud úgy funkcionálni, ahogyan magától elvárná, vagy akkor, amikor a szert terápia helyett használja, mondja Ágnes.
A Megálló szakemberei szerint az alkohol és egyes gyógyszerek szedése is drognak számít, nem beszélve arról, hogy együttes használatuk akár pszichózishoz is vezethet. Az erőszakos bűncselekmények legnagyobb része alkohol befolyása alatt történik. Ez is jól mutatja, hogy a hazai társadalom és intézményrendszer még mindig alábecsüli az alkoholfogyasztás súlyos társadalmi hatásait.
Sokan fordulnak szorongáscsökkentő gyógyszerekhez, majd válnak később függővé, mert a családjukban ezt látták, mint problémakezelési mintát.
Ha valaki már gyerekként azt tanulja meg, hogy feszültség esetén legegyszerűbb bevenni valamilyen szorongásgátlót, könnyen természetessé válhat számára a nyugtatók indokolatlan használata.
A „nagyi receptje” így nemcsak az almás pitét jelentheti, hanem a vényre felírt nyugtatót is – amihez a fiatalok gyakran éppen a családi gyógyszeres fiókon keresztül jutnak hozzá.
Az antidepresszánsok és szorongáscsökkentők ráadásul viszonylag könnyen elérhetőek: legális gyógyszerek, amelyeket a háziorvos is felírhat szakorvosi vélemény nélkül. Ez különösen veszélyes lehet, mert a szerek így sokszor ártalmatlannak tűnnek, miközben helytelen vagy indokolatlan használatuk akár nagyobb károkat is okozhat, és könnyen függőséghez vezethet.
„Nem találkoztunk még jókedvű függővel vagy hozzátartozóval” – mondja Nikolett.
Ha Magyarországon ilyen sok függőségben érintett személy van, az azt is jelenti, hogy legalább ennyi ember él valamilyen elakadással, lelki teherrel vagy depresszióval.
Az addikció rendszerszintű problémáját az állam rendőrségi úton próbálja kezelni, de ez a megközelítés korántsem kínál megoldást a helyzetre: hiába a kínálat megszüntetésére tett kísérlet, ha háttérbe szorul a kereslet mögött álló személyes és társadalmi okok vizsgálata, majd csökkentése.
Vagy felépül, vagy belehal
A szenvedélybetegeket segítő szakma nem kifejezetten sikerorientált, és már az sikernek számít, ha valaki eljön és beül egy csoportra, sőt, utána egy újra is visszatér, vagy ha a kliens már másfajta hibát követ el, mint legutóbb. A legnagyobb sikerélményt persze az jelenti, amikor egy korábbi kliensnek rendeződni látszik az élete, és a felmerülő nehézségek esetén nem a régi megküzdési stratégiáját választja, hanem mondjuk meglátogatja egy beszélgetésre a Megállót. A függőknek sok nehézségen kell átjutniuk a felépülés során, és ez nem mindenkinek sikerül, ez egy élethosszig tartó út.
Ezt a közben a Megállóba beérkező Végh Róbert is megerősíti, aki kliensből lett segítő szakember, azon belül szociális munkás és addiktológiai konzultáns. Most ő az alacsonyküszöbű ellátás szakmai vezetője, és többek között hozzátartozói csoportot is vezet a Megállónál. A Fejér megyei Ercsiből származik, elmondása szerint a látássérültségére felépített áldozati szemlélete remek alapot adott arra, hogy különböző szereket használjon. Véletlenül került a Megállóba, amikor egy barátját kísérte el, és sokáig távol állt tőle, hogy a gyűléseken részt vegyen. Végül elkezdett járni a csoportokra, és az ott elhangzottak hatására ért meg benne a vágy, hogy változtasson addigi szokásain.
A kezdeti sikereket és kudarcokat követően a legutóbbi visszaesése után ultimátumot adott magának: vagy felépül a függőségéből, vagy belehal. Tizenkét és fél éve tiszta, mostanra eljutott odáig, hogy ő segít másokat
a felépülés útján. Mint mondja, az motiválja a tisztán maradásra, hogy értelmet talál a mindennapokban, és a környezetének ne a terhére legyen, hanem segítsen másokon. Máig hatalmas, erőt adó segítséget jelent, hogy bármi is van, mindig lehet menni gyűlésre – mondja Róbert.
A Megállónál való csoportvezetés beépíti ugyan őt egyfajta sorsközösségbe, ami így részben önsegítésnek is tekinthető, de nem szabad szem elől téveszteni, hogy a segítés soha ne öncélú legyen, és a segítő azért legyen ott elsősorban, hogy a kliensek felépülését segítse, hangsúlyozza
Bár nem létezik általános recept a felépüléshez, mégis van pár alapvető tényező, amely elősegíti a sikeres felépülést. Ilyen például egy új napi és heti rutin, keretrendszer kialakítása, a változás iránti igény és motiváció, valamint a bizalom a terápiás közeg felé. Ugyanilyen fontos az őszinteség és a nyílt kommunikáció önmagunkkal szemben: azoknak a titkoknak, okoknak beismerése, amelyek kimondatlanul könnyen visszavezethetnek a szerhasználathoz, emelte ki Róbert. A csoportban megélt pozitív konfrontáció – amikor a résztvevők őszintén szembesítik egymást – szintén segíthet abban, hogy a változás ne csak szándék, hanem valódi folyamat legyen.
A cikk a Forbes Magyarország és a HiSchool – középiskolákat támogató alapítvány – együttműködésében készült. Egy közös program keretében nyolc diák ismerkedhetett meg közelebbről a Forbes szerkesztőségének munkájával, majd írt cikket egy-egy választott témában. A diákok cikkeit a Forbes oldaláról, mint mentor, Kis Judit főmunkatárs szerkesztette.
The post A nagymama receptje néha nemcsak az almás pitét jelenti, hanem a gyógyszert is appeared first on Forbes.hu.
