Friss Hirek

A nemzeti kooperáció kultúrája

Ahogy az újságíró dolga sem az elsősorban, hogy írjon, sokkal inkább, hogy gondolkozzon, úgy a közös ügyek megbeszélésének is épp ez a lényege: a közben zajló intenzív gondolkodás. Közösen.

A május Forbes magazin főszerkesztői beköszöntője.


„Arra törekedtem, hogy ne nevessek az emberi tetteken, ne sírjak rajtuk, ne gyűlöljem, hanem megértsem őket.”

Baruch Spinoza 


Vissza kell vennünk a nyelvünket, ahogy Unger Anna mondta az Elemző című remek műsorban. Hogy mindenki értse, az „elszámoltatás nem bosszú”, és a „felelősségre vonás nem megtorlás”. A nyelvünket nem a fideszesektől kell visszavennünk, hanem attól a szűk csoporttól, amelyik a hatalmi logika mentén kisajátította. A közös nyelv nélkül ugyanis nem fogunk tudni kooperálni. 

Rácsavarodtunk a politikára, és mondanám, hogy most egy kicsit lejövök róla én is. Valójában nagyon helyes, hogy foglalkozunk vele, de jó lenne, ha a foci mellett ez is csak egy lenne a „legfontosabb nem fontos dolgok” közül. A politika nem csak a hivatásos politikusoké, a hivatás nekik a képviselet és a döntések felelőssége. Közös ügyeink kibeszélésének lehetőségét nem veheti el tőlünk senki. Ahogy az újságíró dolga sem az elsősorban, hogy írjon, sokkal inkább, hogy gondolkozzon, úgy a közös ügyek megbeszélésének is épp ez a lényege: a közben zajló intenzív gondolkodás. Közösen.

Az utóbbi nyolc évtizedben a magyar politikai elit lejáratott és kiüresített olyan alapvető fogalmakat, mint a kollaboráció és az együttműködés. Hogy a rossz beidegződéseket a múlt be tudja temetni, az mutatja, amikor a negatív töltetű „kollaboráns” szó helyett azt hallom egy-egy mosolygó vállalkozótól, hogy „összehoztunk egy jó kollabot”. Ha a nyelv közös, fogalmaink elkezdenek a saját logikájuk szerint létezni, és összekötnek minket. 

Az előttünk álló időszak nem lesz könnyű. Lemondásokkal fog járni, hogy egy szabadabb és maga elé hatalmi korlátokat állító rendszert építsünk fel – és ezt mi fogjuk felépíteni azzal, hogy nem hagyjuk betemetetlenül a múlt bűneit.

Most ugyanis kultúrát is teremtünk, ahova bizonyos dolgok vagy beleférnek – vagy nem. A vonalat világosan és egyértelműen meg kell húzni, és tartani kell hozzá magunkat. Enélkül újabb euróbilliókat és hosszú éveket fogunk elveszíteni az életünkből. 

A következő időszak kényelmetlen lesz, vitákkal terhes – meg kell majd dolgoznunk egymást, és el kell fogadnunk, hogy a közösség néha máshogy dönt, mint ahogy mi szeretnénk. Nem triviális, hogy tudunk így működni, nagy tanulási folyamat kezdődik most. Élvezzük ki. Intellektuálisan is izgalmas idők jönnek, csavarodjunk rá a napi politika helyett a demokráciára. A demokrácia rítusok, cselekvések sorozata is tud lenni, nem csak négyévente egyetlen mozdulaté. 

Április 12-én egy, a végletekig megosztottnak hitt társadalom meghozott egy döntést. A tét nem is lehetett volna nagyobb. Mégis: a szavazókörökben a pártdelegáltak gyakorlatilag atrocitások nélkül dolgoztak össze egy olyan választáson, amin a részvétel csaknem nyolcvanszázalékos volt.

Reményt ad, hogy ennyire kiélezett helyzetben is képesek voltunk ilyen magas szintű kooperációra – ne felejtsük el, és gyakoroljuk ezt is. Legyen az új rendszer szava a kooperáció – de mi töltsük fel jelentéssel, és ne hagyjuk, hogy ezt a jogunkat elvegyék tőlünk.

The post A nemzeti kooperáció kultúrája appeared first on Forbes.hu.


https://www.youtube.com/watch?v=Pdnw4KiUWp0
Exit mobile version