Friss Hirek

A rendszerváltás óta idén születik a legkevesebb magyar gyerek

Történelmi mélyponton a születések száma Magyarországon, 2024 szeptemberéig minden héten kevesebb baba született a tavalyi – és az azt megelőző – évekhez képest. 

Mi történik? A KSH statisztikája szerint: míg 2023-ban olykor még elérte az 1800-at a heti születésszám hazánkban, addig idén meg sem közelíti ezt a számot. Az év 38. hetéig a legmagasabb heti születésszám 1595 volt. Tehát 2024 szeptemberéig minden héten kevesebb baba született a tavalyi – és az azt megelőző – évekhez képest. Pedig már a tavalyi év is negatív eredményeket hozott. Soha nem született olyan kevés magyar gyerek, mint 2023-ban.

Mit jelent mindez? A számok az Orbán-kormány családpolitikai és demográfiai célkiűzéseink totális kudarcát igazolják. Ráadásul a gazdaság és inflációs válság, na meg az ingatlanárakat övező, korántsem csupán Budapestet érintő lakhatási válság a családalapítás felelős lehetőségeit gyakorlatilag ellehetetlenítették. Nem is beszélve arról, hogy míg 2009-ben még a GDP 2,2 százalékát fordította az állami költségvetés családtámogatási juttatásokra, 2023-ban már csupán az 1,1 százalékát.

Miért fontos ez? Az előrejelzések szerint ha ilyen ütemben csökken a születések száma, 20 év múlva már csak körülbelül 71 ezer baba látja meg a napvilágot évente Magyarországon. Ők az akkori, 7,9 millióra becsült lakosság csupán 0,9%-át teszik majd ki, miközben a 65 év felettiek adják majd a népesség 26%-át. Alig 20 év múlva a magyar lakosság csupán 60%-a lesz munkavállaló korú.

The post A rendszerváltás óta idén születik a legkevesebb magyar gyerek appeared first on Forbes.hu.


Exit mobile version