„A siker itt megbocsáthatatlan.” Félnek tőle, az agresszív terjeszkedés a védjegye: a régió első számú milliárdosa olyan közelről, ahogy még sosem láttad

A Forbes csehországi történetében most először került új név a leggazdagabb csehek listájának élére. A 33 éves Michal Strnad lett az ország leggazdagabb embere, vagyonának forrása pedig a rakétasebességgel növekvő hadiipari óriás, a CSG-csoport. Soha ilyen kimerítően nem adott még interjút senkinek. A családi cég fémhulladék-kereskedéssel indult, aztán az alapító mindent rábízott huszonéves fiára, aki új szintre emelt mindent. Miért félnek tőle, venne-e médiát, és mit mond arról, amit politikai kapcsolatairól és a kisrészvényesekkel folytatott vitáiról írnak? A régió legnagyobb tőzsdei sztorija az övé, a részvények értéke a rekordszámaik ellenére is nagyot zuhant – vajon miért? A régió legizgalmasabb üzleti sztorija, ahogy még nem láttad.

---

Egy toll még kockázat. Kettő már biztosíték. Három maga a teljes biztonság. Négy pedig olyasmi, amit talán csak Michal Strnadnál látni. A leggazdagabb csehek rangsorának élére állt Michal Strnad ugyanis négy (!) kék golyóstollal és két nagy fekete notesszel érkezik a találkozónkra.

„Rettenetesen félek attól, hogy egyszer csak nem fog írni a tollam”

– mondja mosolyogva, amikor szóba kerül a szokatlan mennyiségű írószer. A férfi, akinek az életkor rubrikában 33 szerepel, a vagyonánál pedig 533 milliárd. Korona, természetesen, forintra átváltva is elképesztő összeg: 7940 milliárd. Ez négy és félszer annyi, mint a leggazdagabb magyar, Mészáros Lőrinc becsült vagyona.

Látszik rajta? Nem igazán.

„Keringenek rólunk történetek a repülőutaink miatt”

Jó minőségű, de egyáltalán nem hivalkodó ruhában érkezik az interjúra. Nem dobálózik nagy szavakkal vagy számokkal. A legnagyobb lelkesedéssel a munkájáról beszél, az élvezetek közül pedig visszatérően két dolgot említ: az autókat és a bort.

Az előbbi iránti rajongás már a CSG prágai központjának bejáratánál érezhető. A Red Court épületét a J&T milliárdos csoport fejlesztette, az előcsarnokban pedig egy versenyautó és egy veterán fogadja a látogatókat – két egymásba fonódó korszak szimbólumai.

A veterán egy Tatra, a csoport egyik kulcsvállalatának jelképe. A versenyautó pedig az a Formula-karosszéria és alváz, amelyet Strnad Olaszországban vásárolt. Utalás lehet ez a Fiocchira is, az olasz lőszergyártóra, amelynek megszerzése az első valóban transzformatív akvizíció volt a Strnad-csoport életében – és amely végül lehetővé tette az amerikai óriás, a Kinetic felvásárlását is.

A digitális kijelzőn büszkén világít a CSG tőzsdei tickerje az amszterdami Euronext logójával. A történet folytatódik.

A másik említett szenvedély, a bor iránti rajongás szintén kézzelfogható. Mire belépünk az interjúhoz előkészített tárgyalóba, tökéletesen rendben kikészített poharak várnak pezsgőhöz, fehér- és vörösborhoz.

„Önök is szeretik, nem?” – kérdezi szórakozottan, inkább költői kérdésként.

Rövid vita után, hogy ki válasszon palackot, végül a házigazdára marad ez a korántsem kellemetlen feladat. Egy kiváló burgundi Meursault mellett dönt. Pedig idén januárban még a szomszédos Bordeaux vörösborával koccintott ünnepélyesen a tőzsdei debütálásra. Az IPO először példátlan – cseh viszonylatban egészen történelmi – magasságba emelte a vagyonát, 760 milliárd koronára.

Az álomszerű rajt után azonban jött a kijózanodás.

A részvények a 32 euró feletti csúcsról közel 50 százalékot estek. Erre ismét indokolt a „példátlan” jelző használata: a cseh történelemben korábban egyetlen milliárdos sem „szegényedett” el néhány hónap alatt több százmilliárd koronával.

De ne tévesszen meg senkit a zuhanás.

Michal Strnad még így is több mint 300 milliárd koronával növelte vagyonát a cseh Forbes listáján, vagyona pedig egyetlen év alatt több mint megduplázódott.

Ami másnak végzetes összeomlás lenne, számára csak enyhe lassulás.

Ráadásul ez egyelőre főként a nyílt piac szemében látszik csupán így: a prágai Rustonka negyedben működő központból érkező számok egészen elképesztőek.

„Rekorderedményeink vannak, történelmünk legmagasabb nyereségességével és rendelésállományával. A CSG minden egyes hónapban jobban működik. Az már más kérdés, hogy ezt a piac jelenleg nem árazza be, de hiszem, hogy végül értékelni fogja” – mondja jéghideg nyugalommal a történet főhőse.

Hasonló higgadtsággal reagál azokra az ügyekre is, amelyek a tőzsdei jelenléttel együtt járó fokozott figyelem miatt kerültek előtérbe. Legyen szó a NATO „feketelistájára” került spanyol lőszergyárról, a szlovák védelmi miniszterhez, Robert Kaliňákhoz köthető állítólagos kifizetésekről vagy a CSG kisebbségi tulajdonosainak állítólagos eltitkolásáról, Strnad mindenre kész magyarázattal érkezik – miközben enyhén csóválja a fejét.

„A jelentéktelen ügyek felfújásáról, versenyharcról és arról van szó, hogy megpróbálnak bűnbakot csinálni belőlünk” – mondja meggyőződéssel. A többórás beszélgetés alatt minden kérdésre fejből válaszol. Nem néz bele a jegyzeteibe, a telefonjára pedig pontosan kétszer pillant rá.

Nem véletlenül.

A találkozó után ugyanis repülőre száll, majd tizenkét órát tölt úton Los Angeles felé.

„Ha lehet, éjszaka repülünk, hogy időt spóroljunk és a lehető leghatékonyabban használjuk ki. Mindegy, hogy keletre vagy nyugatra megyünk. Felszállunk, beszélgetünk egyet a kollégákkal az üzletről, kikérdezem őket, mi újság, aztán alszunk. Reggel pedig már ott vagyunk – vagy közvetlenül a leszállás előtt ébredünk fel” – meséli a Chrudimban született üzletember. Los Angelesből Washingtonba repül tovább, majd másnap már vissza is tér Csehországba. „Egy gyors kis út” – jegyzi meg sztoikus nyugalommal.

A zárt repülőkabin előnye – ahogy az asztalnál szintén szóba kerül –, hogy abból egyetlen menedzser sem tud megszökni, miközben a magángép éppen falja a kilométereket valahol az óceán felett.

„Keringenek rólunk történetek a repülőutaink miatt. Állítólag néhány menedzser számára végzetesek lettek a velem közös utak. Pár éve Indiába repültünk, az egyik cégünk ott üzletet épített, és joint venture-megállapodásokat készített elő helyi vállalatokkal. Hónapok óta győzködtek, hogy menjek ki, támogassam a projektet és zárjuk le a végső megállapodásokat. Csakhogy nem készítették elő rendesen, egyáltalán nem úgy, ahogy megbeszéltük. A visszaút nyolc órája ezért nem volt túl kellemes számukra. Pihenés helyett végig azt elemeztük, mi ment rosszul és min kell változtatni. Hosszú repülés volt. Az adott cég vezetője eléggé megdöbbent. Hatórás folyamatos fejmosást valószínűleg még soha nem kapott” – meséli az üzletember, akinek hírneve jóval megelőzi őt a cseh üzleti világban, nem mindig pozitív értelemben.

Ezt a témát is szóba hozzuk. És erre is megvan Michal Strnad – az elmúlt évtized talán legagresszívebben növekvő cseh vállalkozójának – saját magyarázata. Strnad pontosan tudja, mit írnak róla a cseh médiában. Legszívesebben nem foglalkozna vele, néha azonban kénytelen. Reflektorfényben van. A diadalmas tőzsdei debütálás óta egymás után jelentek meg a különféle narratívák és ügyek. Mindenre van válasza. Az egészet a siker árának tekinti.

---

„A kutyák ugatnak, a karaván halad tovább.”

Forbes Csehország: Mennyire foglalkoztatják ezek az ügyek?

Michal Strnad: Körülbelül egy évig készítettük elő az IPO-t, a végső döntést 2025 júliusában vagy augusztusában hoztam meg. Akkor adtunk megbízást a bankoknak és az ügyvédeknek. Aki átélt már tőzsdei bevezetést, pontosan tudja, miről beszélek. A világ legnagyobb bankjai és ügyvédi irodái készítik elő az egészet, amelyek együtt több százmillió koronába kerülnek. Ők mind aláírták a prospektusunkat és az információinkat.

Ezért teljes nonszensz azt állítani, hogy bármit szándékosan eltitkoltunk volna. Bizonyos cseh médiumok olyan dolgokat írnak rólunk, amelyek a külföldi sajtóban egyszerűen nem jelennek meg. Nem írják meg, és nem is veszik át őket. Mert maguk is arra jutottak, hogy ezek irreleváns információk. Mi ezt tendenciózusnak és célzottnak látjuk.

Egyes médiumok szerint az IPO előtt eltitkolták, hogy az egyik spanyol lőszergyáruk felkerült a NATO beszerzési ügynökségének feketelistájára…

A spanyolországi FMG lőszergyár körüli „pszeudobotrány” már több mint egy éve húzódik. Az első naptól kezdve aktívan és transzparensen kezeljük. Még a tőzsdei bevezetés előtt minden részletet ismertettünk a bankokkal és az ügyvédekkel.

Ez egy immateriális ügy, amelynek nincs üzleti hatása. A védelmi iparban tucatnyi ilyen entitásunk van. Információink szerint ráadásul az FMG nem azért került felfüggesztésre az NSPA-nál (NATO Support and Procurement Agency), mert bármit rosszul tett volna. Azért történt, mert az ügynökség egyik tisztviselőjét vizsgálják a saját munkájával kapcsolatos szabálytalanságok miatt. Véletlenül éppen velünk is dolgozott beszerzéseken. A gyanús szerződések miatt pedig minden beszállító belekerült az ügybe, akivel kapcsolatban állt. Üzletileg egyáltalán nem érintett bennünket. Az NSPA-nak továbbra is számos más, tanúsított cégünk szállít. Ez ideiglenes felfüggesztés az ő belső vizsgálatuk idejére, ráadásul nem is a CSG-re vonatkozik. Egy teljesen felfújt, marginális ügyről beszélünk.

Amikor ilyen cikkek jelennek meg, személyesen foglalkozik velük?

Ránézek, elolvasom a címet, és mivel ismerem a hátteret, rögtön látom, hogy megint egy tendenciózus anyagról van szó. Néha magát a cikket már el sem olvasom.

És mi a helyzet a szlovák kormányzati kapcsolatokkal? A hírek szerint a FinGood befektetési társaság – amelybe ön is befektetett – több százezer koronát utalt Robert Kaliňák szlovák védelmi miniszter ügyvédi irodájának. Állítólag valamilyen ellenszolgáltatásként.

Ezt egyetlen médiacsoport írja. A történet nagyon egyszerű. A FinGood nem az enyém. Az igaz, hogy korábban segítettem őket és társfinanszíroztam a működésüket. Az információim szerint az ügy eredete az, hogy amikor a FinGood belépett a szlovák piacra, több ügyvédi iroda közül kiválasztott egyet – történetesen Kaliňák jelenlegi miniszter irodáját. Csakhogy ez még 2021-ben történt, amikor ő nem volt politikus.

Az iroda a mai napig dolgozik a FinGoodnak. Valamilyen havi díjat kapnak, néhány ezer eurós nagyságrendben, ami globális nézőpontból nevetséges összeg. Szerződéseket és jogi támogatást biztosítanak számukra. A részleteket nem ismerem, és nem is ismerhetem. A FinGood egy peer-to-peer hitelezési platform vállalkozók számára, Szlovákiában pedig számos befektetési aktivitásuk van. Az ügyvédi iroda nekik dolgozik. Ennyi az egész.

Ezt azért nyilván elolvasta…

Miután megjelent, és más médiumok is elkezdtek kérdezni róla, utánanéztünk az egésznek. Kaptam egy összefoglalót.

A cikkek nem mondják ki nyíltan, de nem implicit korrupciós vád ez? Azért ez csak felbosszantja az embert.

Bosszantani bosszant… Kellemetlen, persze. De azok után, hogy évek óta mindennap jelennek meg rólam cikkek, elég rezisztens lettem. Egyedül én tudom, mi az igazság és hogyan történtek valójában ezek a dolgok. Ezzel nem azt mondom, hogy nem zavarnak. Ebben az esetben például főleg azért zavar, mert a környezetem is látja. Az emberek a cégnél olvassák és foglalkoznak vele.

Jó kapcsolatot ápol a szlovák védelmi miniszterrel?

Ismerjük egymást, korrekt a kapcsolatunk. A szlovák védelmi minisztériumon keresztül partnerünk a ZVS lőszergyártóban, közös vállalataink vannak (a CSG máshol is fektet be állami szereplőkkel együtt, legutóbb Görögországban kötöttek ilyen megállapodást – a szerk). Együtt fektetünk be Szlovákiában. Mondhat róla bárki bármit, szerintem többet tett a szlovák védelmi iparért, mint bármelyik miniszter előtte.

Robert Kaliňák rendkívül szigorú partner, nagyon kemény a feltételekben és a szállítási határidőkben. Nagyon professzionális a kapcsolatunk, és úgy gondolom, együtt óriási munkát végeztünk Szlovákiában.

Csak a mi csoportunk idén a teljes szlovák GDP több mint két százalékát adja majd. Ez azért jelent valamit.

Több ezer embert foglalkoztatunk ott, több százmillió euró adót fizetünk. Csak azért mondom ezt, hogy érzékeltessem, milyen a valós kapcsolatunk.

Sokat foglalkoztak Petr Kratochvíl kisebbségi tulajdonossal is, aki körülbelül tíz százalékot birtokol a CSG Land Systemsben és a szlovák MSM lőszergyártóban. A hírek szerint „eltitkolták” őt az IPO során, ő pedig most több tízmilliárd koronát követel a részesedéséért.

Petr hosszú távú partnerünk, a részesedéseit még az apám adta neki annak idején. Körülbelül huszonöt éve van velünk. Az elmúlt években már nem vett részt aktívan a menedzsmentben – más kisebbségi tulajdonosokkal ellentétben –, csak részvényes maradt.

Volt köztünk egy beszélgetés arról, hogyan tovább, akar-e továbbra is tulajdonos maradni. Megértem, hogy látta: tőzsdére készülünk menni, ezért kivárt, és – hogy egyszerűen fogalmazzak – megpróbálta a maximumot kihozni a helyzetből. Ezt megértem és tiszteletben tartom.

Van köztünk egy részvényesi megállapodás, amely alapján most eljárunk. Az IPO előkészítése során mindezt teljes körű jogi átvilágítás keretében átadtuk az aláíró bankoknak és jogi tanácsadóiknak, beleértve a részvényesi megállapodást is. A világ legnagyobb befektetési bankjai és ügyvédi irodái dolgoztak az IPO-nkon, teljesen elképzelhetetlen, hogy hagyták volna, hogy bármit eltitkoljunk.

Petr lehívta a put opcióját, és a részvényesi szerződés pontosan meghatározza, hogyan kell kiszámítani a részesedés értékét, milyen szakértői vélemények szükségesek, milyen határidőkkel, és így tovább. Ennél többet nem mondhatok, titoktartás köt bennünket. Részemről ezzel az ügy lezárult.

Kapcsolatban állnak még egymással?

Nem, nem tartjuk a kapcsolatot.

Azért kérdezzük, mert az egész történet kívülről nézve ismét úgy hat, mintha valamit a háttérben próbáltak volna intézni.

Mindent megfelelően és teljesen transzparensen kommunikáltuk, ez része volt az amszterdami IPO előtt publikált prospektusnak. Bárki elolvashatja. Ma is szabályosan járunk el, teljes összhangban a szerződésekkel és az előírásokkal. Most mindenki minket figyel, de kisebbségi tulajdonosok kivásárlása cégek millióinál történik világszerte.

Azt is írták, hogy rossz volt a viszonyuk Petr Kratochvíllal.

Ez nonszensz. Mielőtt a médián keresztül elmérgesítette volna az ügyet, barátok voltunk, együtt nőttünk fel. Jártunk együtt versenypályákra, együtt autóztunk, együtt töltöttük az időt. Fogalmam sincs, miért érezte szükségét annak, hogy a médiába vigye az ügyet. Nekem erre nem volt szükségem, de mindenki azt teszi, amit szükségesnek tart.

Ez csak azt bizonyítja, hogy Csehországban a sikert nem bocsátják meg.

Nem ingyen jutottunk el idáig, felépítettünk valamit. Nyilvánosan jegyzett cég vagyunk, felelősséggel tartozunk a befektetőink felé is. Tévedés azt gondolni, hogy nyomásgyakorlással bármilyen reakcióra rá lehet bennünket kényszeríteni.

Az ön szemszögéből tehát egyszerűen kihasználta a pillanatot és a lehetőséget?

Így látom. Tényként kezelem, és megyünk tovább. Ahogy mondják: a kutyák ugatnak, a karaván halad tovább. Valószínűleg még egy ideig rugdosni fognak minket és próbálnak mindenfélét kitalálni. Mi viszont úgy gondoljuk, hogy mindenki helyett a munkánk eredményei beszélnek.

Milyen most a kapcsolata Denisával Materovával, a Tatra kisebbségi tulajdonosával, akivel jelenleg vitában állnak?

Múlt héten is találkoztunk itt nálunk. Teljesen korrekt a kapcsolatunk, nem vagyunk ellenségesek egymással. Leülünk kávézni, vizet inni vagy akár bort is. De tudom, mire gondolnak. Nem örülök annak, hogy idáig jutottunk. Sajnálom, hogy nem akarnak velünk együtt befektetni a Tatrába és továbbfejleszteni a céget. Ez az egész probléma lényege.

A Tatrának ahhoz, hogy hosszú távon sikeres maradjon és teljesíteni tudja a már leszerződött vagy potenciális megrendeléseket, jelentős beruházásokra van szüksége. Növelni kell a működőtőkét, bővíteni a kapacitásokat, új logisztikai központot építeni… rengeteg feladat van.

A cég elérte az eladósodottsági plafonját, ezt már másfél éve elkezdtük kezelni. Ez logikusan azt jelenti, hogy a tulajdonosoknak a részesedésük arányában kell pénzt betenniük. Vagyis 65 százalék jut ránk, 35 százalék rájuk. Ők azonban számunkra teljesen érthetetlen módon elutasítják a befektetési tervet. Pedig helyiek, ismerik a céget. PR-szempontból talán számukra még fontosabb is a Tatra.

Ha nem akarnak pénzt invesztálni, akkor ki kell vásárolnunk őket, mert beruházások nélkül a Tatra ma – egy olyan világban, amely tele van lehetőségekkel számára – egyszerűen nem tud előrelépni. Ugyanakkor Denisával normálisan kommunikálunk, és próbáljuk közösen, a Tatra történelmének és jövőjének érdekében megoldani a helyzetet. Hiszem, hogy végül sikerülni fog.

Tehát lényegében olyan árat próbálnak találni, amelyre Denisa Materová rábólint?

Mi a Tatra számára legjobb megoldást keressük. Sokféle lehetőség van, de időt veszítünk, és ez a cégnek nem jó.

Azt a narratívát tehát, hogy Michal Strnad ki akarja szorítani Denisát a Tatrából, elutasítja?

Teljes mértékben. Ha ez igaz lenne – ahogy gyakran írják –, akkor egészen máshogy nézne ki a helyzet. Nem tudnánk normálisan tárgyalni egymással. Továbbra is tisztelem René Materát, Denisa édesapját, aki az elmúlt években az üzleti partnerem volt. Mi ketten jártunk a Tatra közgyűléseire. Sajnos az történt, ami történt, René meghalt. De biztosan nem arról van szó, hogy tisztességtelen módon járnánk el velük szemben. Egyszerűen összehívtunk egy közgyűlést – jogilag hogyan másként tudnánk rávenni őket arra, hogy tárgyaljanak velünk? Ez teljesen legitim.

Hogyan magyarázza azokat a támadásokat, amelyekről beszél?

Ez az irigység és az elmúlt években elért sikerre adott reakció kombinációja – az enyém és az egész CSG-é. Emellett konkurenciaharc is. És ott van az is, hogy bármit írnak rólam, azt olvassák az emberek, mert szenzáció. Ha nem lennénk sikeresek, senkit sem érdekelne. Ma viszont eladja az újságot az a cím, hogy: „A fegyvergyáros Strnad megint csinált valamit, megint megszegett valamit.”

Vagyis ön szerint ugyanígy írnának bárkiről, aki a leggazdagabb cseh lenne?

Szerintem ez a fegyveripar és a mostani sikerünk kombinációja. Listájuk első helyét sokáig Petr Kellner, majd a családja birtokolta. Mindenki hozzászokott ehhez, természetesnek vették. Most viszont a változás reakciókat vált ki, szenzációként kezelik.

Én így értelmezem. Másképp nem tudom megmagyarázni. A kisebbségi tulajdonosok kivásárlása vagy az üzleti viták teljesen hétköznapi üzleti ügyeknek számítanak. Ráadásul tőzsdén jegyzett cég vagyunk, ezért valaki könnyen azt gondolhatja, hogy ebből valahogy profitálhat. És ahogy mondtam: a cseh közeg ebből a szempontból sajátos.

---

Félnek tőle

A gyorsan növekvő cseh fegyveripari vállalat vezetését akkor vette át, amikor generációjának tagjai leginkább még a diplomamunkájuk témáját keresték, vagy junior pozíciókban próbálták megszerezni első szakmai tapasztalataikat.

Michal Strnad eközben apját követve átvette a családi csoport irányítását, amelyet a következő tizenhárom évben a világ legnagyobb kiskaliberű lőszergyártójává és Európa leggyorsabban növekvő fegyveripari vállalatává épített.

A fölöslegessé vált katonai felszerelések kereskedelméből kinőtt egy hatalmas szárazföldi haditechnikai divízió, amely licencmegállapodások révén például a Pandur páncélozott járművek gyártásáig jutott. A kulcsvállalatok között ott volt mindenekelőtt a kopřivnicei Tatra és az átvett, csődbe ment katonai javítóüzem Přeloučban. Ma már indiai, amerikai és számtalan európai érdekeltség egészíti ki a csoportot.

A gyártási vertikumok türelmes kiépítése békeidőben még viszonylag észrevétlen stratégia volt. Aztán kitört az ukrajnai háború – és ezzel együtt megindult a CSG robbanásszerű emelkedése gyakorlatilag minden elképzelhető gazdasági mutatóban. Egészen addig a nagy mérföldkőig, amelyet a történelmi IPO jelentett. Egyetlen nap alatt Michal Strnad személyes vagyonát is több tízmilliárd koronával növelte.

Ma Csehország leggazdagabb embere már saját nagybefektetéseivel is foglalkozik – még ha el is ismeri, hogy vagyonkezelői meglehetősen szabad kezet kapnak, mert neki kevés ideje marad saját tőkéjének menedzselésére. A volt Penta-menedzser, Marek Šmrha felügyelete mellett azonban Strnad pénze már önállóan is dolgozik.

Portfóliójába tartozik például a Viktoria Plzeň futballklub, a Renáta Kellnerová-féle PPF-csoport tulajdonában lévő prágai Four Seasons luxushotel 40 százalékos részesedése, valamint az olasz szupersportautókat forgalmazó Scuderia is. Vannak fenntartásai azzal kapcsolatban, amit bizonyos cseh lapok írnak róla, ugyanakkor könnyen el tudja képzelni azt is, hogy egyszer valamelyik médiavállalat is bekerülhet a portfóliójába.

Michal Strnadot arról is kérdezzük, miért mondja róla a cseh üzleti elit egy része, hogy fél tőle. Erre kivételesen nincs válasza. Azt mondja, maga sem tudja, de hallotta már ezt. Ugyanakkor rögtön hozzáteszi: nem az a típus, aki lefekszik a földre és hagyja, hogy belerúgjanak. El is hisszük neki.

Közben megtanulta pontosan elválasztani azokat a dolgokat, amelyeknek valóban nyomasztaniuk kellene, azoktól, amelyek fölött egyszerűen túl kell lépnie. Az utóbbi kategóriába tartozik például az is, hogy a lendületesen növekvő vállalat részvényei nehéz hónapokat éltek át a tőzsdei bevezetés után.

Michal Strnad azonban ugyanazt teszi, mint az elmúlt tizenhárom évben.

Előre néz.

---

Januárban nagy felhajtás mellett léptek tőzsdére, azonban a részvények értéke azóta jelentősen csökkent. Annak ellenére, hogy az önök által közölt eredmények rendre felülmúlják a várakozásokat, és szinte hetente jelentenek be milliárdos szerződéseket. Hogyan értelmezi a piac kételyeit?

A piac nem miattunk bizonytalan, ez az egész szektort érinti. Nézze meg a versenytársainkat, például a Rheinmetallt, amely a legközelebbi és portfólió szempontjából is leginkább összehasonlítható konkurensünk.

Amikor az IPO-t csináltuk, a Rheinmetall részvénye körülbelül 1900 eurón forgott. Ma nagyjából 1300 euró körül jár. Mi hasonló helyzetben vagyunk, csak kisebb léptékben.

Amikor kitört az iráni háború, sok befektető elkezdte azt érezni, hogy talán jobban jár, ha olyan cégekbe fektet, amelyek technológiailag fejlettebbek, például drónelhárítással vagy légvédelemmel foglalkoznak. Egyszerűen átrendezték a portfólióikat. Ehhez jöttek az ukrajnai tűzszünet lehetőségéről szóló hírek, amire természetesen szintén reagáltak a részvények.

Figyeli a CSG-részvények árfolyamát?

Természetesen figyelem, de hosszú távon nézem. Nem lehet napról napra, hétről hétre vagy hónapról hónapra értékelni. Mi egyszerűen dolgozunk tovább. Rekorderedményeink vannak, történelmünk legmagasabb profitabilitásával és rendelésállományával. A CSG minden hónapban egyre jobban működik. Hogy ezt a piac jelenleg nem értékeli megfelelően, az más kérdés – de hiszem, hogy végül értékelni fogja.

A kritikusok könnyen rámutathatnak arra, hogy a vállalat erősen függ a kevésbé kifinomult technológiáktól és az orosz–ukrán háborútól. Jogos ez?

A bevételeink körülbelül húsz százaléka származik Ukrajnából. És ez az arány negyedévről negyedévre csökken, mert egyre több megrendelést szerzünk Ukrajnán kívülről.

De igen: amíg az ukránok vásárolni akarnak tőlünk, addig szállítani fogunk nekik. Ez üzlet. Ha viszont a helyzet megnyugszik és tűzszünet jön, akkor az eddig Ukrajnának fenntartott kapacitásokat más európai NATO-tagállamok felé irányítjuk át, amelyek már most sorban állnak a lőszerünkért. A NATO-tagoknak ugyanis fel kell tölteniük a készleteiket.

Persze, nem vagyunk olyan technológiai vállalat, mint a Palantir vagy az Anduril, de ez nem jelenti azt, hogy ne lépnénk be a high-tech szegmensbe. Sőt, már bent vagyunk – csak idő kell ahhoz, hogy ezt bevételi oldalról is bizonyítani tudjuk.

Már most gyártunk hajtóműveket drónokhoz, saját légvédelmi és drónelhárító rendszereket fejlesztünk, amelyek közül néhányat már ügyfelek tesztelnek.

Ez az irány, amerre tartunk. Ez egy trend, amelyben jelen kell lennünk, és valószínűleg akvizíciók is jönnek még ezen a területen. Biztosan látni fognak bennünket még aktívabban mozogni ebben a szegmensben.

Tehát önök is érzékelik, hogy négy év ukrajnai háború után a hangsúly fokozatosan a szárazföldről a levegőbe helyeződik át?

A trend létezik, de ez nem jelenti azt, hogy az európai NATO-országoknak vagy más államoknak ne lenne szükségük hagyományos fegyverekre és haditechnikára. Épp ellenkezőleg. Ez egyértelműen szerepel a NATO-doktrínákban is, amelyeket a tagállamoknak teljesíteniük kell. Ha ma megnézné a NATO-országok stratégiai készleteit, nagyon meglepődne azon, amit látna.

Annyira rossz a helyzet?

Katasztrofális. Gyakorlatilag nincs semmi.

Nemrég Zdeněk Jurák pénzügyi igazgatójuk azt mondta nekünk, hogy ha most véget érne a háború Ukrajnában, a NATO-országoknak még tizennégy évig tartana feltölteni a készleteiket…

Amikor kitört a háború, az EU legtöbb állama elkezdte átadni Ukrajnának a stratégiai tartalékait, hogy meg tudják védeni magukat. Azóta ezeket a készleteket gyakorlatilag senki nem töltötte vissza – vagy csak minimálisan. Biztosan nem igaz az, hogy tőlünk minden Ukrajnába megy. Nálunk ez valóban csak a csoport bevételeinek körülbelül egyötöde. Persze ez még így is óriási szám.

Mennyire fontos önöknek a saját kutatás-fejlesztés? Vagy inkább az akvizíciók dominálnak?

Rendkívül fontos. Milliárdokat fektetünk bele. De már ismernek minket annyira, hogy tudják: folyamatosan nyitott szemmel járunk, figyeljük, merre mozdul a piac és hogyan változik a modern hadviselés.

Várhatóak még idén nagyobb akvizíciók?

Szívesen mondanám, hogy igen, de ezt így nem kommentálhatom, mert nyilvánosan jegyzett cég vagyunk. Nem állunk egy helyben. Rengeteg tranzakciót és M&A-lehetőséget vizsgálunk, és amikor eljön az ideje, mindent megfelelően nyilvánosságra hozunk.

Azt mondaná, hogy jó a viszony a védelmi ipar szereplői között? Nem próbálják egymást ellehetetleníteni?

Európai és globális szinten jó a viszony. Csehországban viszont ezt sajnos nem igazán lehet kijelenteni.

Miért?

Megint visszakanyarodunk a cseh mentalitáshoz és ahhoz, hogy a siker megbocsáthatatlan, az irigységhez. És az egón való túllépés képtelenségéhez.

A cseh üzleti világban sokat beszélnek Andrej Babiš miniszterelnökkel való kapcsolatáról. Milyen viszonyban vannak?

A miniszterelnökkel korrekt kapcsolatunk van. Nem arról van szó, hogy péntek esténként együtt boroznánk és az életről beszélgetnénk. Részben azért sem, mert más generáció vagyunk és mások az érdeklődési köreink.

De tudunk beszélni egymással, és szerintem a miniszterelnök pontosan érti, mennyire fontos a cseh védelmi ipar. Én pedig tisztában vagyok vele, hogy jelenleg ő a miniszterelnök, ezért szükség van a korrekt és hosszú távon jó kapcsolatra. Ha valamit meg kell oldani, normálisan kommunikálunk egymással.

Még annak ellenére is, hogy a választási győzelme után az egyik első kijelentése az volt, hogy megfékezi a fegyvergyártók extraprofitját?

Azt is mondta, hogy nem folytatódik majd a cseh lőszerkezdeményezés. Az pedig folytatódik. Sok minden elhangzott a választási kampányban, amit megértek – ez politika. (A kezdeményezést Petr Pavel cseh elnök indította 2024-ben, célja, hogy Ukrajna megfelelő mennyiségű lőszerhez jusson, a program nagy megrendelést jelent a CSG-nek is – a szerk.)

Tiszteletben tartom a kampányát és a jelenlegi véleményét is, még ha nem is értünk mindenben egyet. Nem veszem személyesre. Ha valamit rendezni kell, felhívjuk egymást, mint normális emberek.

Számít önnek, milyen reputációja van a cseh üzleti világban?

Általánosságban igen, fontos számomra. Másrészt vannak dolgok, amelyeket próbálok teljesen figyelmen kívül hagyni. Úgy gondolom, az idő fogja megmutatni az igazságot. Baťa sem volt mindig népszerű, mégis nézze meg, milyen örökséget hagyott maga után.

Az, amit ma írnak rólam, egy dolog. De én – ha az egészségem engedi – még évtizedekig szeretnék ebben az üzletben maradni. Ezért hosszú távon tekintek mindenre. Még túl fiatal vagyok ahhoz, hogy az ilyen cikkek miatt őrlődjek.

Időnként a cseh üzleti elitből mondják, hogy félnek öntől…

Ezt én is hallottam. De nem tudom, miből fakad. Valószínűleg olyan emberektől jön, akik még soha nem üzleteltek velem. Furcsa érzés. Ha valaki fél tőlem, az biztosan nem jó. Azt jelenti, hogy kevés információja van rólam, és le kellene ülnünk egy asztalhoz – már ha potenciális üzleti partnerről beszélünk. Azt hiszem, képes vagyok partnerséget kialakítani Csehország legnagyobb vállalkozóival és vállalkozónőivel is. Például Renáta Kellnerovával, akivel közös projektjeink vannak.

Nem gondolja, hogy megelőzi önt valamiféle kemény, agresszív hírnév? Talán a fegyveripar miatt?

Nem tudom. Biztosan része ennek a médiaképem is, amiről már beszéltünk, és igen, üzletben tudok hajthatatlan lenni, de igyekszem javítani a reputációmon.

Lát bármit a múltjában, ami okot adhatna arra, hogy bárki féljen öntől?

Nincs tudomásom arról, hogy valaha okot adtam volna erre. Ha mindenki teljesíti a megállapodások rá eső részét, én is teljesítem a sajátomat. Ha valaki át akar verni, azt viszont nem fogom hagyni. Nem fogok mást állítani magamról, ez egyszerűen nem az én stílusom. Ha valaki rosszul bánik velem, először komolyan elgondolkodom azon, van-e rá oka. Ha nincs, akkor ennek megfelelően reagálok és megvédem magam.

Ha már szóba került Renáta Kellnerová és a PPF: a jelenlegi együttműködésük annak a jele lehet, hogy ennél több közös projekt is jöhet? Nyitott erre?

Abszolút, nagyon jól tudok együtt dolgozni Renátával, tisztelem őt, és a köztünk lévő megállapodások működnek. Ha további közös projekteket indítanánk, azok nem a CSG-n keresztül valósulnának meg, mert a CSG fő tevékenysége más területen van, mint a PPF-é. Inkább az én magánbefektetéseim szintjén történhetne ilyesmi.

Hogyan tekint ezekre a magánbefektetésekre? Egyszerű opportunizmus?

Például a Four Seasons, amelyben Renátával együtt vagyunk jelen, inkább egyfajta trophy asset. A többi befektetés pedig annak a stratégiának a része, amelyet a family office-unk követ.

És a Scuderia, a luxus-szupersportautó kereskedés?

Abban több a szenvedély. De nem vettem volna meg, ha nem termelne pénzt és nem lenne jó üzlet. Szerintem képes vagyok megítélni, hogy valaminek van-e értelme üzletileg, még akkor is, ha személyesen rajongok érte. A Scuderiában valamivel több volt az érzelem.

Ebből a perspektívából nézve van valamilyen guilty pleasure befektetése? Valami, ami nem feltétlenül különösebben nyereséges – mondjuk egy orvosi kutatás, mint például a PPF tulajdonában lévő rákkutató, a Sotio?

Jelenleg nincs ilyenem, de nem zárkózom el tőle. Ha jön valami társadalmilag hasznos projekt, és valaki azzal keres meg, hogy finanszírozzam egy rákgyógyszer fejlesztését, akkor hajlandó vagyok foglalkozni vele. Ha jó emberek állnak mögötte, akár meg is csinálom.

Üzletel a barátaival?

Próbálom kerülni. Az igazán közeli barátaimmal – akikkel otthon grillezek vagy az esküvőjükre megyek – nem szeretek üzletelni. Közel vagyok hozzá, hogy inkább azt mondjam, odaadom nekik a pénzt csak úgy.

Annyira fontosak nekem ezek a kapcsolatok, hogy nem akarom, hogy a pénz tönkretegye őket. Azt hiszem, jól tudom meghúzni ezeket a határokat.

Ezzel nem azt mondom, hogy soha nem csináltam ilyet. Csináltam. Nem mindig végződött jól. Megfogadtam, hogy nem ismétlem meg.

Már érintettük a magánbefektetési stratégiáját. Megvette a plzeňi futballklubot, és a hírek szerint a szlovák Markíza televízió körül is mozog…

Ez mindenképpen diverzifikációról szól, és hosszú távon gazdaságilag is értelmesnek kell lennie. Emellett persze opportunista megközelítés is.

Egy futballklub hosszú távon gazdaságilag értelmes befektetés?

Azt például nem azért vettem meg, hogy elsősorban pénzt keressek vele. Társadalmi felelősségvállalásból vettem meg – és azért, mert éppen lehetőség volt rá. Őszintén szólva semmilyen más futballklubot nem vásároltam volna meg. Úgy látom, hogy a Plzeň hosszú távon Csehország három legerősebb klubjának egyike. A másik kettő pedig már foglalt volt.

A két prágai klub, amely Pavel Tykač és Daniel Křetínský kezében van. Nem vonzotta a gondolat, hogy velük mérje össze magát a cseh futballban?

Nem, emiatt biztosan nem vágtam bele. Az egyik ok inkább az volt, hogy láttam, PR-szempontból milyen jól működik számukra egy klub tulajdonlása. A nyilvánosság számára én nem Michal Strnad vagyok, hanem „a fegyvergyáros Strnad”. Azt hiszem, talán jó lenne, ha másról is írnának velem kapcsolatban.

Nem szégyellem a fegyvergyáros jelzőt, bár a CSG kapcsán szerintem inkább iparos vagyok. A CSG-n kívül pedig inkább befektető vagy filantróp.

Kevesen tudják, de az alapítványunk tavaly az árvizek idején több mint százmillió korona értékben adott Tatra teherautókat az önkéntes tűzoltóknak. A legnagyobb támogatóik közé tartozunk Csehországban. Milliókat adományoztunk a Hematológiai és Vértranszfúziós Intézetnek is.

Kanyarodjunk vissza oda, hogy érdeklik a médiumok.

Általánosságban régóta érdekelnek a médiacégek, de ennél többet erről egyelőre nem mondanék.

Kellene egy „atombomba”?

Semmiképpen. Üzleti szempontból érdekel a média. Ráadásul nem rossz dolog ilyesmit tartani a portfólióban.

Határozottan jobb médiát birtokolni, mint nem birtokolni.

Persze ennek is gazdaságilag értelmesnek kell lennie. Tényleg nem az a típusú befektető vagyok, aki megvesz egy médiacéget azért, hogy aztán finanszírozza a veszteségeit.

Ha már médiáról beszélünk: ön szerint a Seznam tulajdonosa nem kedveli önt? (Cseh keresőóriás és médiacég, amit a Google megjelenése sem tudott megrogyasztani – a szerk.)

Azt hiszem, van ott valamilyen probléma, amit nem tudok teljesen azonosítani.

Ennyi? Nem próbált erről beszélni vele?

Amennyire utánajártam, úgy érzem, meg van győződve arról, hogy el akartam venni tőle a Seznamot. Van egy bizonyos társaság, amely a Seznam tulajdonosa előtt a legnagyobb ördögként festett le engem. Talán ez is az egyik oka. Másként nem tudom értelmezni. A kommunikáció a Seznam tulajdonosával egy kicsit… nehézkes.

A cseh viszonyokhoz képest rendkívül erős menedzsmentcsapatot építettek. Ők azok az emberek, akik egy évtized múlva is a CSG új korszakát vezetik majd?

A jelenlegi csapatra építek, és továbbra is rájuk fogok építeni, de folyamatosan erősítjük a stábot. Kevesebb mint egy hónapja csatlakozott hozzánk Thomas Nielsen stratégiai vezető, aki a Rheinmetalltól érkezett. Folyamatosan próbálunk kiváló embereket megszerezni, víziót adni nekik, és talán valamiféle más értelmet is a munkájuknak, mint amit egy nagyvállalatban kapnának.

Rendszeresen a cseh üzleti elit legfelső köreiből igazolnak vezetőket – olyan menedzsereket, akik korábban más milliárdosok birodalmaiban dolgoztak.

Nem szeretném, hogy közhelyesen hangozzon, de valóban igyekszem olyan emberekkel körülvenni magam, akik nálam jobbak, és megpróbálom „összehangolni” őket. Olyan csapatot akarok építeni, amelynek tagjai kiegészítik egymást – szakmailag és emberileg is. A kémia ugyanis elképesztően fontos. Az a cél, hogy egy-egy siker után le tudjunk ülni egy asztalhoz, meg tudjunk inni együtt egy jó bort vagy vacsorát, és ne csak a munkáról tudjunk beszélni.

Ma már elsősorban karmesterként tekint magára? Vagy továbbra is ön a csoport motorja, aki a lehetőségeket keresi és az akvizíciókat hozza?

Ezt ketté kell választani: mi történik a CSG-ben, és mi történik azon kívül. A vállalaton belül továbbra is én vagyok a motor. Az emberek körülöttem viszont lehetővé teszik, hogy a stratégiai terveimet valóban végre is hajtsuk. A CSG-ben reggeltől estig napi szinten aktívan benne vagyok.

A magánbefektetéseimnél inkább a koordináló szerep működik. Az emberek, akik kezelik a befektetéseimet, nagy autonómiát kapnak. Beszélek velük, de őszintén szólva nagyon kevés időm jut rá. Most úgy érzem, hogy a CSG az első számú prioritás, és ha semmi nem változik, ez így is marad. A defense és aerospace szektorban ugyanis még óriási potenciált látok.

Messze nem értünk még a munka végére. Ha nem rontjuk el, nagyon érdekes dolgok várnak ránk. Ezzel akarok foglalkozni, mert ezt az iparágat értem igazán, és pontosan tudom, hová kell nyúlni.

Eljátszott valaha a gondolattal – akár csak fejben –, hogy a CSG egyszer nem lesz első számú prioritás?

Ma egyáltalán nem gondolkodom ezen. Minimum tíz-tizenöt nagyon jó év áll még előttünk üzletileg, ezt maximálisan ki akarom használni. A CSG tervei rendkívül ambiciózusak, és kell valaki, aki felügyeli a végrehajtásukat. Hogy egyszer csak kiszálljak? Vagy eladjam? Komolyan szóba sem kerül. Ilyen méretben ez már nem is igazán működik.

Tehát jól érzi magát ebben az operatív szerepben?

Másként nem is gondolkodom róla, de ha a csapatban megjelenik valaki, akiben meglesz az ambíció és a képesség arra, hogy átvegye a helyemet, örömmel segíteném ebben.

Komolyan?

Teljesen. Persze ez elképesztően komplex pozíció. Nem nagyon ismerek ehhez hasonlót. Bár lehet, hogy ezt csak azért érzem így, mert ebben nőttem fel, és már tizenhárom éve átvettem a csoport menedzsmentjét. Akkor még kevesebb mint 200 millió eurós árbevételünk volt, ma pedig hétmilliárd eurónál járunk. Sok mindent elértünk – még ha nem is csináltunk mindent tökéletesen.

Ha mentorálnia kellene az utódját, mi lenne az első tanácsa?

Egyáltalán nem gondolom magamról, hogy én lennék a legjobb CEO a teljes CSG-ben. Világszerte rengeteg nálam jobb profilú menedzser van. Ezt fontos leszögezni.

Az első dolog, amit mondanék az utódomnak: nem szabad minden problémától bepánikolni. Összefüggéseiben kell látni a dolgokat. Ez kemény munka, de szerintem a siker ebből jön. Nemrég hallottam Václav Novákot, a Vítkovice korábbi válságmenedzserét, aki azt mondta: a sikeres emberek nem azért érnek el eredményeket, mert zsenik, hanem mert elképesztően keményen dolgoznak.

A sikerhez kell három százalék tehetség, három-öt százalék ötlet – a többi pedig puszta munka.

És ha valaki hajlandó a siker több mint kilencven százalékát pusztán munkával beletenni, akkor biztosan sikeres lesz. Én ezt aláírom. Rám is igaz. A magánélet és a családi élet rovására is. Az embernek fel kell áldoznia valamit, ha el akar érni valamit.

Elégedett ezzel a trade-offal?

Szeretem ezt csinálni, boldoggá tesz. Ugyanakkor egyre inkább érzem azt is, hogy időt kell szánni a családra, a gyerekekre és saját magamra. El kell menni velük edzésre vagy sportolni. Ennek a jelentősége egyre nő számomra.

A feltöltődés még mindig az autóversenypályán történik, vagy talált más kikapcsolódást is?

Persze, de ez megint csak a családtól vesz el időt, ezért egyre kevesebbet csinálom. Az énidő ma inkább a család és a barátok: grillezés, együttlét. Múlt pénteken például egy másik országban voltam, de lemondtak egy találkozót, ezért délután hazarepültem, összehívtam a barátokat a kertbe, a gyerekeknek pedig ugrálóvárat állítottunk fel. Ilyenkor nem gondolkodom üzleten – még ha néha szóba is kerül. Futballról, autókról, politikáról vagy a nyaralásról beszélgetünk. Nyugalom van, viccelődünk. Normális élet ez, amilyet mindenki ismer.

---

Elszáll-e magától az, aki ilyen fiatalon lesz az ország leggazdagabbja?

Azt mondják: „a hegy tetején fúj erősen a szél”. Vagyis amikor valaki a siker csúcsára ér, gyakran magára marad – és ott maradni is rendkívül nehéz. Michal Strnad ezt nagyon pontosan érzékeli, és az egész beszélgetésünket – hol hangsúlyosabban, hol finomabban – végigkíséri az emberi kapcsolatok témája. Ezeket ugyanis nehéz felépíteni és megtartani az ő helyzetében.

Ezt akkor érti meg igazán az ember, amikor Strnad arról mesél, hogy számára már az is bonyolult feladat lett, hogy egyszerűen beüljön egy étterembe, mint bárki más. Az emberek egyre gyakrabban felismerik, és egyre többször akarnak is tőle valamit.

Ez is az egyik oka annak, hogy a selymes meursault és az apró fogások társaságában a cég libeňi központjának nyolcadik emeletén ülünk.

Csehország leggazdagabb embere – ami talán nem meglepő – kiváló vendéglátó.

Ez a professzionális etikettből fakadó tulajdonság a magánéletére is átszivárog. Szeret grillezni a barátaival, és amikor vendégeket hív magához, gondosan bepácolja előre a húsokat, kiválasztja a borokat, majd egész este tölti a poharakat.

„A kapcsolatok többet érnek a pénznél” – ezt verte a fejébe az apja, Jaroslav. És az idősebbik fia ma is ehhez tartja magát. Amikor a legközelebbi barátairól és a családjáról beszélünk, eltűnik a kemény üzletember képe, és megmarad Michal Strnad, az ember. Mesél a gyerekkoráról, arról, hogyan vigyázott az öccsére, Jaroslavra, és arról is, mit kívánna saját gyerekeinek az életben. Beszél arról, mit tanult az apjától, és mit csinálna ma másképp vezetőként, ha akkor tudná azt, amit ma már tud.

Valójában éppen a legszűkebb környezete az, amelyre támaszkodna akkor, ha a saját hatalmas sikere egyszer elhomályosítaná az ítélőképességét. „Ki mondaná meg nekem, hogy hülyén viselkedem? Ezt a feleségemtől, apámtól és anyámtól várnám” – mondja.

---

Elszáll az ember magától, amikor Csehország leggazdagabb embere lesz?

Magamon nem érzem ezt. De ezt inkább azoktól kellene megkérdezni, akik több mint tíz éve ismernek. Őszintén szólva ez a cím nem nyomaszt különösebben, még ha bizonyos értelemben kötelezettségekkel és korlátokkal is jár. Igyekszem normálisan élni, és szerintem – ahhoz képest, amit elértem – valóban normálisan élek.

A mai napig felhúzom magam, amikor azt látom, hogy valaki szórja a pénzt a cégnél. Ilyenkor keményen megmondom a magamét, mert úgy viszonyulok a vállalathoz, mintha még mindig száz százalékban az enyém lenne. Igen, vannak befektetőink, de én továbbra is úgy érzem, a teljes felelősség rajtam van.

Ha mégis elkezdene elszállni magától, kitől várná, hogy őszintén ezt mondja a szemébe?

Ki mondaná meg nekem, hogy hülyeként viselkedem? A feleségemtől, az apámtól és az anyámtól várnám. Tőlük elfogadnám. Egyébként nem érzem magamon a változást. Legfeljebb annyit, hogy az emberek jobban felismernek, és többet akarnak öntől. Ha bemegy egy étterembe, és mindenki kér valamit. Persze a biztonsági szempontok is bonyolultabbak lettek – de ehhez már valahogy hozzászoktunk.

Ha félretesszük a hiúságot: Csehországban a csúcsra jutott, a világban pedig már azt kérdezik, ki az a Michal Strnad. Ez azért mégiscsak valamiféle elégtétel, nem? Végül is ez az üzleti siker egyik mércéje.

A siker mércéje, igen. Rossz érzésnek biztosan nem rossz. Egy jó borra például teljesen elég. (Nevet.)

Mit tanult az apjától? (Idősebb Jaroslav Strnad alapította a céget – a szerk.)

Azt, hogy a kapcsolatok többet érnek a pénznél. És azt is, hogy ha az ember valamit igazán el akar érni, akkor elképesztően keményen kell dolgoznia. Azt hiszem, ezt tőle láttam a legerősebben.

Mit csinálna ma másképp vezetőként, ha akkor tudná azt, amit ma már tud?

Bizonyos helyzetekben valószínűleg nyugodtabb lennék. Régebben sok dolgot túl gyorsan akartam megoldani. Ma már tudom, hogy bizonyos problémákat idővel egyszerűen kinő egy vállalat, vagy maguktól rendeződnek. Nem kell minden konfliktusra azonnal reagálni. Ezen kívül ma már sokkal inkább embereken keresztül próbálok működni, nem mindent saját magam megoldani.

A sikerhez nemcsak energia kell, hanem türelem is. Ezt fiatalabban kevésbé értettem.

Van olyan érzése, hogy néha túlságosan mikromenedzsel?

Bizonyos dolgokban, amelyekre talán túlságosan ráfeszülök, valószínűleg igen. Tudják, hogy szeretem az autókat. Ha például látom, hogy valamelyik menedzseremnek gyönyörű új BMW-je van, de koszos, rögtön letolom, hogy miért nem mosta le.

Vicces, tudom. Vannak dolgok, amelyekkel biztosan nem kellene foglalkoznom. A végén amúgy nem is foglalkozom velük komolyan – inkább csak észreveszem, megjegyzem, aztán tíz perc múlva el is felejtem. De bizonyos apróságoknál nem tudom megállni, hogy ne mondjam el a saját véleményemet. Szerintem ennyi még belefér.

Mondok másik példát. Karácsony van a cégnél, és engem idegesít, ha a lányok nem raknak rendesen feldíszített nagy karácsonyfát az emeletre. A vége rendszerint az, hogy pénzt adok nekik, elküldöm őket egy rendes fáért és dekorációért, hogy az egész helyet belengje a fenyő illata. Azt hiszik, viccelek, pedig tényleg így van.

Merre szeretnek utazni, amikor van lehetőségük a családdal elmenni valahová?

A gyerekekkel szeretünk tengerhez járni, leggyakrabban Európán kívülre. Általában is szeretem a hegyeket. A kisfiam most tanul síelni, így amikor télen lehet, igyekszünk minden hétvégén pályán lenni.

Ez a testőrségének elég bonyolult feladat lehet.

Az is. De a biztonságunk garantálása egyszerűen együtt jár azzal, hogy sérül valamennyire a magánszféránk. Bár ehhez már régóta hozzászoktam, érzem, hogy egyre erősebb.

Van önben félelem saját maga vagy a családja miatt?

Félelem nincs bennem. Ha félnék amiatt, hogy a családomnak baja eshet, abbahagynám ezt az üzletet, vagy megpróbálnám maximálisan elkerülni az ilyen helyzeteket.

Az öccse, Jaroslav a csoporton belül a stratégiailag kiemelten fontos közepes és nagy kaliberű lőszerek üzletágáért felel. Lát benne ugyanolyan üzleti tehetséget, mint ami önnél is megmutatkozott?

Abszolút. Ugyanazt a nevelést kapta, mint én, csak fiatalabb. Kicsit más környezetben nőtt fel, én még a teljes kezdeteknél voltam ott. De egyébként látom benne ugyanezt, és nagyon örülök, hogy itt van mellettem.

Keményen dolgozik, és kettőnk között teljesen őszinte kommunikáció van. Kiben bízhatnék jobban, mint a saját véremben? Szerintem ugyanolyan lett, mint az apánk – talán ugyanannyira, mint én.

Óriási potenciál van benne, mert élvezi és valóban ebben él. Pedig nem lenne muszáj neki. Csak éppen akarja. Ez benne van a vérünkben.

The post „A siker itt megbocsáthatatlan.” Félnek tőle, az agresszív terjeszkedés a védjegye: a régió első számú milliárdosa olyan közelről, ahogy még sosem láttad appeared first on Forbes.hu.