Friss Hirek

A T-sejtek védelmet jelenthetnek, de nem minden esetben

A T-sejtek voltaképpen az immunrendszer védelmét látják el. Gyilkos sejteknek is nevezik ezeket a sejteket, hiszen nagyon eredményesen küzdenek meg a baktériumokkal, a vírusokkal, a gombákkal és sok esetben még a rákos sejtekkel is. Azonban a legújabb kutatások kimutatták, hogy a T-sejtek amilyen energikusak tudnak lenni, olyan könnyen el is fáradnak. Amikor már kialakult egy tumor a szervezetben, ezek a T-sejtek egyre csökkenő energiát mutatnak, és már nem tudnak megküzdeni a szövetburjánzással, azaz a daganatot alkotó rákos sejtekkel.

Ennek tükrében tudnunk kell, hogy a T-sejtek sem oldanak meg mindent helyettünk, így elsősorban nekünk kell a prevencióra, azaz a megelőzésre fektetni a hangsúlyt. Nyilván a daganat kialakulása nem csak életmód kérdése, de jelentősen csökkenthetjük a kockázatokat, mutatjuk is, hogyan.

A dohányzás sokféle rákbetegség kialakulásáért tehető felelőssé. Fokozza a tüdőrák, a szájüregi rák, a nyaki daganat, a nyelőcsőrák, a májrák, a mellrák és a vastagbélrák kialakulását. A dohányzás tehető felelőssé ezeknek a betegségeknek mintegy 20%-áért. Amennyiben felhagyunk a dohányzással, 10 év múlva ezek a kockázatok a felére csökkenhetnek. Ha nem tudunk egyedül leszokni, mindenképpen kérjünk segítséget.

A túlsúly óriási gondot jelent szerte a világon, és többféle ráktípus kialakulásában játszik kulcsszerepet, ilyen például a méhdaganat, a hasnyálmirigyrák, az emlődaganat és a májdaganat. Testtömegünket jelentősen befolyásolja, hogy mennyit iszunk és eszünk, illetve milyen gyakran mozgunk. Még a génjeink is befolyásolhatják a súlyunkat és még az is, hogy hol élünk. Az egészségünk megőrzése érdekében azonban nagyon fontos, hogy elérjük az ideális testsúlyunkat, hiszen így sokféle betegségtől óvhatjuk meg magunkat.

Az egészséges táplálkozás szintén csökkenti a rákos betegségek kockázatait. Az egészséges étrend magába foglalja a zöldségeket, a gyümölcsöket, a teljes kiőrlésű gabonákat és a fehérjéket. A rákos betegségek elkerülése érdekében a legjobb, ha elkerüljük a feldolgozott élelmiszereket.

A fizikai aktivitás is sokféle rákos megbetegedéstől óvhat meg bennünket: vastagbélrák, emlőrák, tüdőrák, méhrák. Már heti 150 perces mozgással is sokat tehetünk az egészségünkért. Ha nagyon sűrű napjaink vannak, akkor a munkahelyen használjunk lift helyett lépcsőt, vagy járjunk gyalog vagy kerékpárral dolgozni.

Amennyiben a nők napi 1, míg a férfiak napi 2 egységnél több alkoholt fogyasztanak, ez is számos ráktípus kialakulását fokozza: szájüregi rák, nyelőcsőrák, garatrák, gégerák. Mindenféle alkoholtípus növeli a daganatos betegségek kockázatait, azonban ha nem iszunk alkoholt, vagy csak mértékkel tesszük azt, a kockázatok igen alacsonyak lehetnek.

Nagyon fontos, hogy egész évben védjük a bőrünket a nap káros sugaraival szemben. Használjunk naptejet és fényvédőt, és tartsuk be a nyári napozásra vonatkozó szabályokat. Mindenki számára fontos a napvédelem, de különösen azoknak, akiknek világos a hajszínük és a bőrük. A napfény okozta bőrkárosodások és bőrbetegségek kivédhetőek kellő odafigyeléssel.


Exit mobile version