La Rioját a világ legjobb borvidékei között tartják számon. És mint a világ nagy borvidékei általában, ez a táj is ősi, egyszerre vad és az emberi kéz által művelt, gyönyörű – de nagyon más is, mint amit elsőre várnánk.
Minisorozat
Ez a Forbes.hu észak-spanyolországi minisorozatának második része, amit a gasztronómiájáról világszerte ismert Baszkfölddel kezdtünk és a titkos tippnek számító Kantábriával folytatunk hamarosan.
Ha Baszkföldről azt mondtuk, hogy a zöldellő hegyekről és vad tengerpartjairól ismert, akkor a szomszédos La Rioja valami egészen másról. Tengerpartja nincsen, de van egy nagy folyója, ami kelet-nyugat irányban keresztülszeli a tartományt. Az Ebro (katalánul Ebre) egész Spanyolország legbővizűbb folyója, ami több mint 900 kilométer hosszan kanyarog, és a Kantábriai-hegységből a Földközi-tengerbe folyik.
Ez az autonóm közösség az ország egyik legkisebbje, mégis hét további völgy és még ugyannannyi folyó tagolja. Geológus származású olvasóink elnézését kérve, ezen a ponton eltekintenénk a felsorolásuktól, de amit talán nem árt megjegyezni, hogy ezek a folyóvölgyek is kellenek ahhoz a különleges mikroklímához, a mediterrán és az óceáni klíma találkozásához, és az egész évben enyhe hőmérséklethez, ami az itteni borok egyik titka.
Az Ibériai-félsziget ugyanis jó pár ismert borvidékkel büszkélkedhet, de abban még a legvadabb Ribera del Duero-hívők is egyetértenek, hogy hírnévben az első: La Rioja.
Sőt, az Ebro nemcsak a páráért és ezáltal a sajátos mikroklímáért felelt, hanem sokáig a szállítási útvonalat is biztosította, hiszen az itteni hajók szállították a borokat a francia piacokra. La Rioja ugyanis akkor lett igazán ismert, amikor a filoxéra sok szőlőtőkét elpusztított Bordeaux-ban, és sok szőlősgazda, borász és kereskedő átköltözött Észak-Spanyolországba.
Hogyan fedezzük fel?
La Rioja nem nagy, de látnivaló bőven akad, ezért nem árt kicsit megtervezni az utazást. A legkevesebb tervezést talán az igényli, ha a Szent Jakab-út egyik itt kanyargó ösvénye miatt keressük fel, a zarándokút ugyanis a 11. század óta érinti ezt a vidéket: Alfaro városa kapcsolódik az útvonal francia ágához, és Logroño vezet tovább Compostella felé. A Camino de Santiago ma már több ággal is rendelkezik, ez a 70–80 kilométer az egyik alternatív útvonal.
Ha a borvidék miatt érkezünk, már más a helyzet. Legkevesebb három település tartja magát a régió fővárosának, így a régió felfedezéséhez talán érdemes az egyik ilyen önkéntes központot, például a Bilbaótól egy-másfél órás autóútra található Haro városát becélozni. A távolban felsejlő, vöröses sziklás hegyek és dél-amerikai tájakat idéző, szinte nyílegyenes úton haladunk, a legtöbbször – nem meglepő módon – szőlőtőkék között.
Az Ebro folyó kanyarulatában található Haro annak a váltásnak az egyik nagy nyertese, amikor a szállítás súlypontja a lovaskocsiról és a hajóról a vasútra tevődött át. Rengeteg borászat központja a települt a városba, azon belül is a Barrio de la Estación (Állomásnegyed) területére, és nem egy közülük – mint például a Bodegas Roda – látogatható is.
A vezetés során pontosan ugyanazt az utat járjuk be a föld felett, majd a föld alatt, mint az évi több mint 500 tonna – főként tempranillo – szőlő, és az a félmillió palack, amit a borászat előállít, hogy aztán a nagy részét Svájcban, Németországban és az Egyesült Királyságban adja el.
Nem tudom, ki hogy van vele, de a bormúzeum kifejezés nem a legcsábítóbb, amikor az ember utazási tervet készít. Nem akarom a világ bormúzeumait megbántani, de ez legtöbbször valami olyan helyet jelöl, ahol huszonöt palack porosodik egy homályos sarokban, felvonultatnak még néhány puttonyt és mikroszkóp alatt megnézhető filoxférát, majd a kóstolóhelyiségben mindenki félhülyére ihatja magát.
Nos, ez a muzeo-prekoncepció itt abszolút nem állja meg a helyét, a Brionesben található Vivanco Borkultúra Múzeum saját műfajában a világ egyik legjobbja, hirtelen talán csak a bordeaux-i La Cité du Vin jut eszembe, ami hasonlóan erős.
Egyszerre régészeti, néprajzi és képzőművészeti múzeum, ahol nemcsak a borkészítés múltjához kapcsolódó fotókat és tárgyakat láthatunk, hanem egy borhoz kötődő komoly művészeti gyűjteményt is, többek között Picasso, Juan Gris, George Braque, Miró és Chagall munkáival. Jelentőségét jól jelzi, hogy az egyébként magánalapítású, máig családi tulajdonban álló múzeum elnyerte az UNESCO elismerését is.
Ha a tartományban járunk, mindenképp érdemes útba ejteni San Millán de la Cogolla két kolostorát (Yuso és Suso) is – szinte már meg sem lepődünk, de 1997 óta ez a helyszín is az UNESCO Világörökségének része.
Az egyébként máig létező szerzetesi közösséget Szent Millán alapította a 6. század közepén, előbb bencések, később Ágoston-rendi szerzetesek lakták, és a helyszín az évszázadok alatt fontos zarándokhellyé vált. De a vastag kőfalak nemcsak a románkori építészet szép példáit őrzik, hanem
a kasztíliai irodalom, ezzel pedig a világ egyik legszélesebb körében beszélt nyelvének fontos emlékhelye.
Itt nevelkedett ugyanis a 13. században Gonzalo de Berceo, aki élete végéig alacsonyabb egyházi méltóságokat viselt, és ezen tevékenysége miatt talán nem is lenne ismert, de egyben ő az első ismert nevű kasztíliai költő is, a mester de clerecía irodalmi irányzat legrégibb képviselője.
Az ő tevékenysége nem előzmények nélküli, itt születtek ugyanis a San Millán-i glosszák (bejegyzések), amelyeket a spanyol nyelv első írott emlékeinek tekintenek. A Suso kolostorból származó kódex oldalaira olyan kezdetleges, újlatin nyelven íródott széljegyzetek és sorok közötti jegyzetek kerültek, vagyis ezekből tudjuk, hogy a vallási tartalmú szöveg szavainak vulgáris, köznyelvi változatát hogyan használták a latinul nem tudó emberek. A mintegy ezer bejegyzés között összefüggő mondatokat is találtak a kutatók.
A tekintélyes méretű épületegyüttes egyik szárnyában egyébként hangulatos szálloda működik, 25 szobával, ahová sokan a Szent Jakab útról tesznek egy kitérőt, hogy itt szállhassanak meg.
La Rioja leghíresebb borászatai
A tartomány területén több mint 500 borászat működik, ezeknek több mint ötöde látogatható is. Felszíni tapasztalataim alapján nagyot még egy teljesen random pincészettel sem fogunk tévedni, de hogy ebből a tényleg hatalmas kínálatból mit érdemes igazán keresni, ahhoz adunk most egy kis fogódzót.
Marqués de Murrieta
Az 1852-ben alapított borászat a régió első nagybirtoka, ha úgy tetszik, zászlóshajója. A 300 hektár saját szőlőből csak a legritkább évjáratokban készül a Castillo Ygay, a régió leghíresebb bora, általában tempranillo és mazuelo házasításával.
Telmo Rodríguez
A borász az idős szőlkőtőkék és az elfeledett spanyol régiók újrafelfedezésének egyik megszállottja. A teljes félszigetet bejárta már és idős tőkés területeket állított helyre. Ikonikus boruk a Yjar, amelyet egy 1420-ban, a hieronimita szerzetesek által elhagyott területen termelnek.
CVNE (Compañía Vinícola del Norte de España)
1879 óta, stabilan magas színvonalon működő borászat, La Rioja egyik „klasszikusa”. Imperial nevű borcsaládja az egész világon ismert.
Roda
A már említett borászat 1987-es alapítási évével a fiatalok közé tartozik ezen a vidéken, a szőlőültetvények alapos ismerete és valóban egyedi boraik miatt azonban kifejezetten elismertnek számítanak.
Marqués de Riscal
A régió egyik legrégebbi és legismertebb neve. 1858-as alapításuk után ők honosították meg a régióban a bordeaux-i borkészítési eljárásokat. Központjukat, a City of Wine névre keresztelt épületet a bilbaói Guggenheim Múzeum tervezője, Frank Gehry tervezte.
Ysios
Végül, ha már a látványos épületeket említettük, nem maradhat ki a sorból ez a nevesebb butikborászat sem. A látványos fahomlokzatú, a hegyekre emlékeztetően hullámos tetővel épült központot Santiago Calatrava tervezte.
Guardia
La Rioja Alta S.A.
1890-ben, öt tősgyökeres helyi család összefogásával alapított pincészet hat generáció óta szállítja a jobbnál jobb érlelt borokat. Két csúcsboruk, a ‘890 és a ‘904 több mint száz éve készül változatlan stílusban.
The post Ahol az Ebro folyó és a szőlőtőkék találkoznak: Spanyolország leghíresebb borvidéke appeared first on Forbes.hu.
