Friss Hirek

Átformálja a hajtogatható telefonokat a világ legnagyobb gyártója

Egyedi kialakítással és forradalmi technológiákkal tágítja az origami mobilok univerzumát a Samsung. Magyarországra is jönnek az új modellek: ennyibe kerülnek!

Ma már világosan látszik, hogy a Samsung jó lóra tett, amikor 8 évvel ezelőtt teljes gázzal elkezdte tolni a hajtogatható telefonokat. A kétkedőknek ugyanis nem lett igazuk: Ez a vonal nem állt a földbe, sőt mostanra rengeteg gyártó kínálatában felbukkantak az ilyen origami mobilok.

A pletykák szerint pedig az Apple is beadta a derekát, és idén érkezhet az első ilyen iPhone is, ami jó eséllyel megtolhatja majd az ilyen típusú készülékek értékesítését.

A Samsung viszont mindent megtesz annak érdekében, hogy megőrizze a területen kiépített erős pozícióit és jelenlegi vezető szerepét.

A konszern hagyományosan nyár közepén jelenti be az adott évre szánt friss modelljeit, és ezen idén sem változtatott. A szokásoknak megfelelően egy hatalmas partit szervezett ennek alkalmából, ahová a világ minden tájáról érkeztek médiamunkások, influenszerek, és mi is bejutottunk erre az exkluzív eseményre.


Nagyra nőtt a hajtogatható telefon kínálat. Fotó: Szalai Péter // Forbes.hu
Nagyra nőtt a hajtogatható telefon kínálat. Fotó: Szalai Péter // Forbes.hu

Amelynek súlyát jól mutatja, hogy felbukkant rajta a Samsung Electronics első embere, TM Roh, a Pókember-filmek sztárja, Jacob Batalon, illetve olyan sztárfutballisták, mint Wes Brown vagy Dimitar Berbatov.

5 éve nem láttunk ilyet

Láthatóan a dél-koreai szuperkonszern is érzi a nyomást, hiszen öt éve nem volt példa ilyen horderejű változásra. 2021-ben mutatkozott be a világ első összehajtható kagylótelefonja a korábbi, tabletté kihajtható eszköz mellé.

Idén pedig szintén egy vadonatúj eszközzel bővül az eddig két tagból álló kínálat.

A cég ugyanis egy korábban nem látott kialakítású terméket vezet be. Ez a formájában a könyveket idéző Galaxy Z Fold8, amely korábban sosem látott módon összecsukva 4:3 képarányú, azaz jóval szélesebb, rövidebb, mint a régebbi Fold modellek. Ennek köszönhetően pedig tartalomfogyasztásra alkalmasabb összehajtva is. Ha pedig kinyitják, akkor megkapjuk a megszokott, tabletszerű, 16:10 képarányú kijelzőt. Egyelőre minimális időt töltöttünk a társaságában, viszont az eddigi tapasztalatok alapján van értelme ennek a megoldásnak. Hiszen például jóval kényelmesebben lehet rajta cikkeket vagy elektronikus könyveket olvasgatni.


Fotó: Szalai Péter // Forbes.hu
Új formával kísérletezik a Samsung. Ez a Galaxy Z Fold8. Fotó: Szalai Péter // Forbes.hu

Ezzel párhuzamosan átalakult a nagyobb testvér, amely mostantól az Ultra névre hallgat. Ez is jelzi, hogy minden téren egy igazi zászlóshajó terméknek szánják. Az nem újdonság, hogy megkapja a létező legerősebb hardvert, az viszont igen, hogy végre egy prémiumligás kamerarendszerrel látták el. A 200 megapixeles főkamerát, az 50 megapixeles ultraszéles egységet megtámogatták a cég exkluzív Nightography technológiájával, amelynek köszönhetően gyatra fényviszonyok mellett a korábbinál jobb képek és videók lőhetők vele.


Fotó: Szalai Péter // Forbes.hu
Maga Pókember is beugrott a nagyszabású globális eseményre. Fotó: Szalai Péter // Forbes.hu

Mindez az extrém teljesítménnyel, illetve a nagy, 8 hüvelykes kijelzővel megtámogatva azt eredményezi, hogy ez egy remek eszköz lehet a tartalomgyártók, influenszerek számára is, legalábbis a cég szerint. Illetve munkára is alkalmasabbá teszi a tradicionális kialakítású, tehát nem hajtogatható mobiloknál. A nagyobb képernyőn kényelmesebb megírni egy levelet vagy dokumentumot, táblázatot szerkeszteni. Emellett van hely több ablak megnyitására is. Tovább vékonyították, így kinyitva már csak 4,1 mm-es, összecsukva sem éri el az egy centimétert a vastagsága.

Technológiai ugrás

Ez a teljesen megújult, forradalminak kikiáltott, vadonatúj, Flex Titanium néven futó hajtási mechanizmusnak köszönhető. Ennek lelke egy titánötvözetből készült fémréteg, amely a szintén továbbfejlesztett titánlemezzel kombinálva teszi lehetővé a korábbinál keskenyebb készülékház kialakítását. E megoldás további előnye, hogy egyrészt strapabíróbbá válik ez a kényes alkatrész, illetve kevésbé látványos a hajtási csík.

Magyarul kevésbé lesz hullámos a képernyő középen, ami szintén látható, sőt látványos előrelépés.

Ezt a technológiát megkapta a legkisebb testvér, a kis Flip kagylótelefon, amely szintén megújult. Bár itt azért komoly, látványos változásról nem beszélhetünk. A kialakítás, a formavilág, a kamerakoncepció is maradt a régi. Természetesen valamivel vékonyabb és erősebb lett, mint testvérei. De hát azért ez a minimum egy új készüléktől ebben a termékcsaládban.


Fotó: Szalai Péter // Forbes.hu
A láthatatlan forradalom: a fejlesztett nyitó mechanizmus eltűnteti a hajtásnyomot a képernyőről. Fotó: Szalai Péter // Forbes.hu

Mint ahogy az is, hogy tömjék ki mesterséges intelligenciával, amennyire csak lehet. Ennek megfelelően mindhárom készülék megkapta a cég idén év elején bemutatott, Google-technológiákat és funkciókat is tartalmazó Galaxy AI csomagját. Ez többek között segít az automatizálásban, információk összehangolásában, programtervezésben, kommunikációban és a képalkotásban is. E téren a dél-koreai konszern jelenleg kisebb-nagyobb mértékben a riválisok előtt jár, de az is tény, hogy azért a mesterséges intelligencia már nem akkora durranás, mint néhány évvel ezelőtt.

Árak és elérhetőség

Az origami telefonok hagyományosan (jóval) drágábbak, mint hagyományos felépítésű rokonaik. E téren pedig sajnos idén sem történt érdemi változás. A cég elárulta, hogy mennyibe fognak kerülni a friss Fold Ultra, Fold és Flip termékek hazánkban, és azt is, hogy augusztus 7-től vásárolhatók meg.

Ajánlott fogyasztói árak:

  • Samsung Galaxy Z Fold8 Ultra 256 GB tárhellyel: 829 990 forint
  • Samsung Galaxy Z Fold8 Ultra 512 GB tárhellyel: 899 990 forint
  • Samsung Galaxy Z Fold8 Ultra 1 TB tárhellyel: 829 990 forint
  • Samsung Galaxy Z Fold8 256 GB tárhellyel: 759 990 forint
  • Samsung Galaxy Z Fold8 Ultra 512 GB tárhellyel: 829 990 forint
  • Samsung Galaxy Z Fold8 Ultra 1 TB tárhellyel: 969 990 forint
  • Samsung Galaxy Z Flip8 256 GB tárhellyel: 499 990 forint
  • Samsung Galaxy Z Flip8 512 GB tárhellyel: 569 990 forint

The post Átformálja a hajtogatható telefonokat a világ legnagyobb gyártója appeared first on Forbes.hu.


https://www.youtube.com/watch?v=Pdnw4KiUWp0
Exit mobile version