
A lédús, édes dinnye sokak kedvence, amelyet még ősszel is fogyaszthatunk, hiszen a jó időben sokáig terem. A legtöbben azonban egyszerűen csak kidobják a dinnyehéjat, pedig egy igazi kincs a szervezet számára, különösen az erjesztett, fermentált változata. Az utóbbi években a fermentált ételek népszerűsége egyre csak nőtt, hiszen a természetes erjesztési folyamat során olyan jótékony baktériumok keletkeznek, amelyek támogatják a bélflóra egyensúlyát és az immunrendszer működését. Az erjesztett dinnyehéj nemcsak különleges ízélményt nyújt, hanem számos egészségügyi előnnyel is bír. Mutatjuk is, hogy mi ennek az oka.
A fermentálás során a természetes mikroorganizmusok, főként a tejsavbaktériumok lebontják az élelmiszerben található cukrokat, miközben tejsavat termelnek. Ez a folyamat nemcsak tartósítja az ételt, hanem probiotikumokkal is gazdagítja azt. Az erjesztett táplálékok – mint a savanyú káposzta, a kovászos uborka – évezredek óta a hagyományos étrend részei, és ma már tudományosan is igazolt, hogy segítenek a bélflóra egészségének megőrzésében.
A dinnyehéj fermentálása nagyon egyszerű. A megtisztított dinnyehéjat felkockázzuk, majd sós vízben vagy enyhén fűszerezett lében érleljük. Az így keletkező savanykás, enyhén édeskés ízű étel remek kiegészítője lehet salátáknak, húsételeknek.
A dinnyehéj tele van értékes tápanyagokkal. Gazdag C-vitaminban, B-vitaminokban, káliumban és citrullinban, amely egy természetes aminosav. Ez az aminosav segíti az izmok regenerációját, és a vérkeringést is javítja. Az erjesztés során ezek az anyagok részben megmaradnak, miközben a probiotikus baktériumok további előnyökkel járulnak hozzá az egészséghez.
A fermentált dinnyehéjban található probiotikumok segítik a bélrendszerben élő jótékony baktériumok szaporodását, ami javítja az emésztést, csökkenti a puffadást, és erősíti az immunrendszert.
A bélrendszer az immunrendszer egyik központja, így az egészséges bélflóra hozzájárul a szervezet védekezőképességéhez.
A tejsav erjedése során keletkező bioaktív vegyületek segíthetnek a szervezetben zajló gyulladások mérséklésében.
A dinnyehéjban található kálium és a citrullin támogatja az érrendszer egészségét, segíti a vérnyomás egyensúlyát, és a jobb vérkeringést is biztosítja.
A dinnyehéj természetes vízhajtó hatású, így elősegíti a szervezetben felgyülemlett salakanyagok kiürítését.