Akár kétezer teherautó és kamion érkezhet a fuvarozók demonstrációjára, a szervezők szerint komoly közlekedési káosz várható.
Mi történt? Egy vitatott döntés miatt több ezer jármű indulhat meg a főváros felé, és a szervezők szerint ez látványos következményekkel járhat- A fuvarozók hétfői demonstrációján akár kétezer teherautó és kamion is részt vehet, ami a szervezők szerint komoly közlekedési káoszt okozhat Budapesten. A járművek az M3-as felől érkeznek a fővárosba, majd délben az Árpád hídon áthaladva Budára vonulnak, a tüntetés pedig a Hősök terén ér véget, írja a Telex.
Részletek. A tiltakozás kiváltó oka az útdíjak tervezett emelése: míg a gyorsforgalmi utakon az inflációval megegyező, 4,3 százalékos drágulás jönne, addig a főutakon közlekedő teherautók esetében ötven százalékot meghaladó növekedéssel számolnak a fuvarozók. A szervezők szerint ez európai szinten is kiugró terhet jelentene az ágazatnak.
Nincs megállapodás. Bár korábban felmerült, hogy a minisztérium és egy fuvarozói érdekképviselet megállapodásra jutott, a demonstráció szervezői ezt cáfolták, mondván: a javasolt feltételek számukra elfogadhatatlanok. A kormány álláspontja szerint az intézkedés célja nem a bevételnövelés, hanem az, hogy a kamionforgalmat az autópályákra tereljék, tehermentesítve ezzel a településeket.
The post Budapest a mai napon teljesen megbénulhat appeared first on Forbes.hu.