Friss Hirek

Dől a pénz az Odüsszeiából, már visszahozta költségvetésének négyszeresét

Nolan tizennégy éves rekordját ugrotta meg Homérosz művének filmadaptációjával, és ez még nem a végösszeg.

Mi történt? Bevétel szempontjából már most Christopher Nolan legsikeresebb filmje az Odüsszeia: a július közepén bemutatott film eddig 1,104 milliárd dollárt (mintegy 350 milliárd forintot) termelt világszerte, írja a Guardian. Nolan korábbi rekordtartója a 2012-es A sötét lovag: Felemelkedés volt, amely 1,085 milliárd dolláros bevételt ért el, míg a virtuális dobogó harmadik helyén másik Batman-filmje, A sötét lovag áll 1,005 milliárd dolláros bevétellel. A rendező filmjei a portál becslése szerint így már több mint hétmilliárd dollárt termeltek.

Több ebből

Nulla alkalmazottal működik a cég, amelyre a Szíjj László nevével összeforrt Gidrán-program „jövőjét építik” – megszólalt a 4iG is
1850 forint egy sör, de van 9500-as burgermenü is – ilyen árak várnak az idei Szigeten

Kontextus. Az Odüsszeia gyártási költségvetése a hírek szerint 250 millió dollár volt, a marketingkiadásokat nem számítva – ez Nolan egyik legdrágább filmjének számít. A filmet a kritikusok is kedvezően fogadták, a bemutató hétvégéjén világszerte a bevételi lista élén nyitott, és két egymást követő hétvégén is megőrizte első helyét. A produkciót persze nem kerülte el a dráma sem: a görög szélsőjobb és a világ leggazdagabb embere is nekiment ideológiai kérdések miatt.

The post Dől a pénz az Odüsszeiából, már visszahozta költségvetésének négyszeresét appeared first on Forbes.hu.


https://www.youtube.com/watch?v=Pdnw4KiUWp0
Exit mobile version