Egy tragédia, amelynek nem kellett volna megtörténnie: a régió leggazdagabb, legendás befektetője és egy végzetes nap részletes krónikája

Az ítélet – és ezzel együtt a felelősök esetleges megnevezése, valamint a kártérítés kérdése – várhatóan július elején születik meg. Az ítélettől függetlenül azonban nagy pontossággal és hitelességgel rekonstruálhatók azok a körülmények, amelyek végzetesnek bizonyultak a leggazdagabb cseh üzletember számára.

Mindez azoknak az információknak az alapján lehetséges, amelyeket František Honsa, a BBH ügyvédi iroda vezető partnere laptársunknak, a cseh Forbesnak exkluzívan bocsátott a rendelkezésére.

Honsa, aki harminc éve dolgozik együtt a Kellner családdal, jogi képviselőként meghatározó szerepet játszott abban, hogy az ügy bíróság elé kerüljön. Ezt Petr Kellner özvegye, Renáta Kellnerová és négy gyermeke kezdeményezte, akik a teljes igazságot szerették volna megismerni.

„Aligha kell hangsúlyoznom, hogy Petr hiánya mérhetetlenül fáj az egész családunknak. Karizmája, munkabírása és üzleti intuíciója természetesen sok közeli munkatársának és mindazoknak is hiányzik, akik szakmai kapcsolatban álltak vele” – írta nemrég Renáta Kellnerová a férje által alapított PPF-csoport éves jelentésében.

A hozzátartozókat elsősorban az motiválta, hogy feltárják a legközelebbi családtagjuk halálának körülményeit, és szükség esetén felelősségre vonják azokat, akik hibáztak.

Amennyiben az esküdtszék bűnösnek találja azokat a szervezeteket és személyeket, amelyekről a későbbiekben szó lesz, az ítélet várhatóan jelentős összegű kártérítésről rendelkezik majd, amely részben fedezheti az ügy feltárására fordított költségeket. Ezek ugyanis számottevőek: a tragédia részletes feltérképezése kiterjedt vizsgálatokat és számos szakértő bevonását igényelte. A pénzügyi szempont azonban ebben az eljárásban nem volt elsődleges.

Ahogy említettük, a tragédia lényeges körülményeinek alábbi bemutatása a Kellner család jogi képviselőjétől kapott információkon alapul: František Honsa azokat a részletes vizsgálatokat, tanúvallomásokat és szakértői megállapításokat ismerteti, amelyek az anchorage-i bíróság előtt már elhangzottak.

„Az amerikai jogrendben létezik az úgynevezett discovery eljárás, amelynek keretében a peres felek kölcsönösen kötelesek átadni egymásnak a rendelkezésükre álló bizonyítékokat és dokumentumokat – még akkor is, ha azok a saját álláspontjukat gyengítik. Ennek elmulasztása súlyos szankciókat vonhat maga után. Emellett létezik a depositions eljárás is, amely során a felperes és az alperes már az előkészítő szakaszban tanúkat állít, így a bírósági tárgyalás megkezdése előtt rendelkezésre állnak mindazok vallomásai, akiknek bármi mondanivalójuk lehetett az incidenssel kapcsolatban. Mindezek alapján rendkívül pontos képet kaptunk arról, mi történt a baleset előtt és azt követően” – magyarázza Honsa.

A tragédia története azonban nem 2021. március 27-én kezdődött, hanem már napokkal korábban.

XXX

Scott Murray váratlanul megbetegszik: elkapta a covidot. Ő az alaszkai helisíelés egyik legtapasztaltabb pilótája, akinek öt évvel ezelőtt márciusban azt az ötfős csoportot kellett volna szállítania, amelynek Petr Kellner is tagja volt. Ez is elindítja azt az eseménysort, amely végül emberi tragédiához és egyben a cseh üzleti élet egy korszakának lezárulásához vezet.

A fordulópont – a lehető legtragikusabb okokból – egyre közeledett, de ezt még senki sem sejthette. Murray csak annyit lát, hogy pozitív lett a tesztje. Szervezetében ott van a koronavírus, és ezért alkalmatlanná válik a küldetésre – amit az expedíció tagjai is hamarosan megtudnak.

Az élet nem épülhet „ha”-kra. Mégis éppen ezek a „ha”-k idézik fel mindazokat a lehetőségeket, amelyek megtörténhettek volna, de végül nem történtek meg. Ha Scott Murray 2021 kora tavaszán nem fertőződik meg coviddal, talán minden egészen másként alakul. És a járvány kapcsán felmerül egy újabb „ha” is: ha Petr Kellner éppen Csehországban tartózkodik, a járványügyi utazási korlátozások miatt nem indulhatott volna el erre a gleccsertúrára. A befektető azonban a korlátozások által nem érintett Karib-térség–Alaszka útvonalon mozgott.

Az Egyesült Államok északi részén Petr Kellner a helisíelést várta, amelyet korábban már többször is kipróbált Alaszkában és Kanadában. A sportág lényege, hogy a síelőket vagy snowboardosokat helikopterrel juttatják fel a hegycsúcsra, ahonnan érintetlen hóban, kijelölt pályákon kívül ereszkednek le. A helisíelést gyakran extrém sportként emlegetik, amit azonban a sportág hívei rendszerint vitatnak: szerintük nem feltétlenül extrém tevékenység, amennyiben maradéktalanul érvényesül a safety first, vagyis a biztonság mindenekelőtt elve.

Honsa szerint Petr Kellner ezt az elvet maradéktalanul tiszteletben tartotta. „Munkám révén hosszú éveken át ismertem Petr Kellnert, ezért biztosan állíthatom, hogy olyan ember volt, aki abszolút mértékben ragaszkodott a biztonsági szabályok betartásához” – mondja.

A helisíelésnél különösen fontos elfelejteni azt a közhelyet, hogy a szabályok azért vannak, hogy megszegjék őket. Úgy tűnik azonban, hogy Alaszkában éppen erről feledkeztek meg – sok minden más mellett is.

Az adrenalinban gazdag kalandot a cseh üzletember a megbízhatónak tartott Tordrillo Mountain Lodge (TML) társaságnál rendelte meg és fizette ki. A társaság ügyfelei voltak rajta kívül a korábbi profi snowboardos, David Horváth, valamint Petr Kellner személyi edzője és közeli társa, a cseh állampolgársággal is rendelkező francia Ben LaRochaix. Szerződéses partnerükként a TML viselte a felelősséget ügyfelei biztonságáért. Petr Kellner bízott a társaságban – nem ez volt az első alkalom, hogy velük utazott, és korábbi tapasztalatai alapozták meg ezt a bizalmat.

Az utazás előtt egy héttel covid-fertőzés jelent meg abban a hegyi menedékházban, ahol a három férfi megszállt volna. Emiatt a TML túravezetőjének, Greg Harmsnak, valamint a társaság tulajdonosainak, Mike Overcastnak és Mike Rheamnek improvizálniuk kellett, ezért a trió számára egy üdülőházat béreltek a Wasilla nevű alaszkai városban.

Ebben a kisvárosban Greg Harms azt javasolta, hogy a TML telepítse át oda a Soloy társaság egyik helikopterét, és azt használják a Knik-gleccser környéki hegyekben történő síeléshez. Hasonló javaslatokat a TML korábban minden alkalommal elutasított. Ennek oka éppen a biztonsági aggályokban rejlett: a TML bázisához képest ez egy elszigetelt térség, ahol a rádiókommunikáció megbízhatatlan, és reális veszélyt jelent a mentés késedelme.

Ezúttal azonban Harms javaslata zöld utat kapott.

Mike Overcast később azt is elmondta, miért döntöttek így 2021-ben: Greg Harms ugyanabban az évben alapította meg saját helisíeléssel foglalkozó vállalkozását, a Third Edge Helit, és azt ígérte, hogy cége biztosítja majd a rádiókommunikációt, valamint hogy a térségben tartalék helikopterek is rendelkezésre állnak. Arra azonban nincs bizonyíték, hogy Zach Russellt, aki a covid miatt kieső Scott Murray helyére került, valaha tájékoztatták volna arról, hogy a végzetes napon ki lesz a tartalék pilótája, vagy milyen kommunikációs terv alapján működnek majd.

A közelgő katasztrófa egyre sűrűsödő felhői között Zach Russell újabb kulcsfontosságú tényezővé válik – az egyik legfontosabbá. Nemcsak megfelelő eligazítást nem kapott, hanem megfelelő kiképzést sem. A Soloy társaság jelölte ki beugró pilótaként: ő volt a vállalat legfiatalabb pilótája, és korábban soha nem repült a TML számára. Általánosságban sem rendelkezett jelentős tapasztalattal: 2020-ban összesen harminc repült órát teljesített, amelyekből mindössze tizennyolc percnyi volt a helisíeléshez kapcsolódó kiképzőrepülés.

A helisíelés egyik legtekintélyesebb amerikai szakmai szervezete, a Heliski U.S. Association (HSUS) biztonsági előírásai ugyanakkor egyértelműen előírják legalább 250 repült óra teljesítését hasonló terepen és hasonló körülmények között. A HSUS szabályainak megfelelően a TML írásos szerződést kötött a Soloy Helicopters vállalattal, amely feljogosította arra, hogy visszautasítson bármely pilótát, akit a Soloy kijelöl. A TML vezetői azonban azt sem ellenőrizték, hogy Russell rendelkezik-e a 2021. március 27-i expedícióhoz szükséges tapasztalattal és kompetenciákkal.

Amikor elérkezett a végzetes nap, a TML a szokásos reggeli biztonsági eligazítást tartotta meg. Zach Russell, az N351 lajstromjelű helikopter tapasztalatlan pilótája azonban nem vett részt ezen a megbeszélésen.

XXX

Nem mintha ne lett volna idő minden lehetséges oldalról átbeszélni a biztonsági kérdéseket: a rossz látási viszonyok miatt a csapat kezdetben Wasillában vesztegelt, az indulást későbbre halasztották. A vezető túravezető, Greg Harms végül úgy döntött, hogy a csoport csak a késő délutáni órákban indul síelni.

Röviddel azután, hogy Zach Russell felemelte a levegőbe a helikoptert, amelynek fedélzetén Petr Kellner, David Horváth, Ben LaRochaix, valamint Greg Harms és Sean McManamy túravezetők tartózkodtak, a Knik-gleccser térségében működő összes többi helikopter befejezte az aznapi repüléseket. Éppen a rendkívül rossz látási viszonyok miatt.

A Russell által vezetett helikopter azonban folytatta a helisíelést. A TML diszpécserközpontjával – ahol Desi Sherwood teljesített szolgálatot – utoljára 17:34-kor lépett kapcsolatba. Sean McManamy túravezető szöveges üzenetet küldött Sherwoodnak: „351 Ops Normal Moving to Metal Creek.” A szám az adott helikopter azonosítója volt, az „Ops Normal” azt jelezte, hogy minden rendben zajlik, a mondat utolsó része pedig azt, hogy a csapat a tervek szerint a Metal Creek környékére helyezi át a síelést.

A TML kézikönyve szerint a diszpécsernek fél órán belül újabb jelentést kellett volna kapnia. Ha ez nem érkezik meg, aktívan meg kellett volna próbálnia felvenni a kapcsolatot a személyzettel – műholdas telefonon, rádión, mobiltelefonon vagy egy másik helikopter közvetítésével. Ha ezek a próbálkozások sikertelenek maradnak, újabb harminc perc elteltével életbe kellett volna léptetni a vészhelyzeti protokollt, vagyis legkésőbb egy órával az utolsó kapcsolatfelvétel után.

Mindezt részletesen rögzíti a TML helisíelési kézikönyve, amely tartalmazza az úgynevezett flight following, vagyis a repülések nyomon követésének és a rendszeres kommunikációnak a szabályait. A dokumentum része egy Emergency Plan, azaz vészhelyzeti terv is. Az ilyen kézikönyvek használata a helisíelésben bevett gyakorlat, és nemcsak Alaszkában, hanem egész Észak-Amerikában alkalmazott szabályrendszer.

Úgy tűnik azonban, hogy 2021. március utolsó szombatján ez a gyakorlat Desi Sherwoodra nem vonatkozott. Semmi nem utal arra, hogy a diszpécser betartotta volna ezeket az előírásokat: a következő üzenetet a helikopternek csak 18:28-kor küldte el.

Néhány perccel később az N351-es helikopter lezuhant.

Már az első leszállási kísérlet során a tapasztalatlan Russell olyan hibát követett el, amelyet a szakértők kezdő pilótákra jellemzőnek tartanak: hátszélben próbált meg leszállni, aminek következtében a felkavart porhóban úgynevezett whiteout helyzetbe, teljes vizuális tájékozódási zavarba került.

A pilóta elvesztette a térbeli orientációját, ezért hirtelen emelkedni kezdett, megkerülte a területet, majd újra megpróbált leszállni. Ezúttal viszonylag meredek szögben közelített, és a leszállás pillanatában a helikopter nem volt vízszintes helyzetben: az Airbus AStar AS350 bal oldali talpa alacsonyabban állt, mint a jobb.

Greg Harms vezető túravezető ekkor kézjelekkel próbálta figyelmeztetni a pilótát, hogy egyenesítse ki a gépet. David Horváth, aki a hátsó ülésen ült, érzékelte ezeket a jelzéseket. A bíróság előtt később ismét elmondta, hogy a leszállási manőver során a rotor ismét felkavarta a havat, és a helikopter újra teljes fehérségbe burkolózott.

A GPS-adatok szerint a gép ezt követően mintegy nyolc másodpercig hátrafelé sodródott, mielőtt a hegygerincnek csapódott.

2021. március 27-ét írtak. 18 óra 35 perc volt. A balesetet ekkor már nem lehetett elkerülni.

XXX

Az ütközés után a helikopter darabokra szakadt, és megállíthatatlanul zuhant lefelé a hegyoldalon, egészen a szakadék aljáig. Magát a balesetet ekkor már nem lehetett megakadályozni. A tragédia következményeinek egy része azonban még elkerülhető lett volna.

Két ember bizonyíthatóan túlélte a becsapódást: David Horváth és Petr Kellner. Mindketten megsérültek, ezért számukra ebben a pillanatban a gyors mentés vált létfontosságúvá.

A hat embert szállító helikopter roncsai szétszóródtak a hóban és a jégen. De mi történt eközben ott, ahonnan a segítségnek érkeznie kellett volna?

A baleset után huszonöt perccel, este hét órakor a TML központjában vacsorához készülődtek. Mike Rheam tulajdonos a frissen érkezett vendégekkel tartózkodott a lodge-ban, míg Desi Sherwood diszpécser a szomszédos épületben dolgozott. Néhány perccel este hét után üzenetet küldött a Knik-gleccser felé: „Hogy álltok?” Ekkor azonban a műholdas követőrendszer már régóta azt mutatta, hogy a helikopter nem mozog.

Újabb tíz perc elteltével Mike Rheam SMS-ben meghívta a diszpécsert vacsorázni. Sherwood válaszában közölte, hogy több mint egy órája nem kapott hírt a helikopterről, amely a nyomkövető rendszer szerint már több mint negyven perce mozdulatlan. Sem Sherwood, sem Rheam nem aktiválta azonban a vészhelyzeti protokollt, és nem lépett kapcsolatba sem a Soloyjal, sem a Knik-gleccser térségében működő többi helisíelő céggel egy felderítő repülés megszervezése érdekében.

„Ha ezt megtették volna, a bizonyítékok alapján Petr Kellner ma is élne” – fogalmazza meg a történet talán legfontosabb mondatát František Honsa.

A TML másik tulajdonosa, Mike Overcast éppen Anchorage-ból Hawaiira repült. Leszállás után azonnal meglátta az aggasztó üzeneteket, és emiatt este nyolc óra előtt húsz perccel felhívta Rheamet. A TML menedzsere, Jennifer Cornell szintén nyugtalan lett, és hasonló hangvételű üzeneteket küldött. Legalább négy ember sejtette ekkor már, hogy valami súlyos dolog történhetett.

Az SMS-ek sorozata este 20:06-kor folytatódott. Mike Rheam ekkor Brad Cosgrove-nak, a TML által megbízott Third Edge Heli diszpécserének írta: „Kérlek, szólj, amikor leszállnak. Addig félreteszem a nagyon jó tequilát.”

Brad Cosgrove továbbította az üzenetet Sean McManamynak. Nem sokkal később, fél kilenc előtt Rheam többször is megpróbálta felhívni Cosgrove-ot. Ezt észrevette kollégája, Jeff Hoke, a Third Edge Heli helisí-túravezetője. Hoke odament a számítógéphez, megnyitotta az N351-es járat műholdas követését, és azonnal rájött, hogy valószínűleg katasztrófa történt.

Kapcsolatba lépett az Alpha Aviationnel, és kérte, hogy küldjenek helikoptert az utolsó ismert pozícióra. Emellett egy második helikoptert is kért, amely őt magát a helyszínre szállíthatja.

Este fél tíz körül – négy órával az utolsó kapcsolatfelvétel és három órával a baleset után – a helikopterek megérkeztek a helyszínre, és azonnal megtalálták a roncsokat.

Addigra azonban már teljes sötétség borult a területre, ezért a pilóták úgy döntöttek, hogy nem kísérelnek meg leszállást. A Soloy Helicopters ezért értesítette a Nemzeti Gárdát, hogy indítsa el a mentőakciót. A rendkívül nehéz terepviszonyok és az időjárási körülmények miatt további mintegy három órába telt, mire a mentőalakulat elérte a helyszínt.

David Horváthot sikerült kimenteni. Hat órán keresztül feküdt a roncsok közé szorulva, és bár túlélte a tragédiát, a súlyos fagyási sérülések miatt több ujját amputálni kellett.

Petr Kellneren azonban már nem lehetett segíteni.

XXX

Az elvesztegetett idő minden valószínűség szerint döntő tényezőnek bizonyult. Az ügy rendkívüli érzékenységére tekintettel nem térünk ki minden részletre – ahogyan a cikk más részeiben sem –, de a szakértői vélemények szerint Petr Kellner sérüléseinek jellege mellett 75 százalékos esélye volt a túlélésre. Ehhez elegendő lett volna, ha a baleset után legalább az alapvető elsősegélyben részesül – például felmelegítik és megfelelő testhelyzetbe helyezik –, ami elegendő időt biztosíthatott volna a mentéséhez.

A roncsok közelében legalább tizenhárom másik helikopter tartózkodott, amelyek a balesetet követően segítséget nyújthattak volna. A legközelebbi egy menedékháznál állomásozott, mindössze hatperces repülési távolságra a szerencsétlenség helyszínétől, míg a legközelebbi, wasillai kórház kevesebb mint húsz percnyi repülésre volt.

A helikopterek követésére vonatkozó előírások mellett egy másik alapvető biztonsági szabályt, az úgynevezett Last Lift elvet sem tartották be. Ez előírja, hogy minden tevékenységet a napnyugta előtt kellő idővel be kell fejezni annak érdekében, hogy szükség esetén a mentés még nappali fényben megkezdhető legyen. A TML esetében ez azt jelentette volna, hogy a síelést legkésőbb egy órával napnyugta előtt be kellett volna fejezni, és a helikopternek vissza kellett volna indulnia a bázisra. Aznap a nap 20:33-kor nyugodott le.

A számos biztonsági előírás megsértése és a vészhelyzeti protokoll aktiválásának elmaradása annál is érthetetlenebbnek tűnik, mert Mike Rheam, a TML egyik tulajdonosa hosszú éveken át a Heli Ski US Association elnöke volt – annak a szervezetnek, amely a helisíelés biztonsági szabályait kidolgozta.

„Az alaszkai per nem elsősorban azért zajlik, mert a helyi helisíelő szolgáltatótól kártérítést szeretnénk kapni” – hangsúlyozza ismét František Honsa, aki a tárgyalások során személyesen is jelen volt az anchorage-i bíróságon. „A veszteség a család számára felmérhetetlen, a PPF számára pedig rendkívül jelentős. Bár a csoport az alapító halála után is nagyon jól fejlődik, nagy valószínűséggel még dinamikusabb fejlődést ért volna el Petr Kellner vezetésével. De valójában nem erről van szó.”

Miről van tehát szó?

„A pénzügyi kártérítés igénye elsősorban azt a célt szolgálja, hogy mindenki megértse, milyen súlyos mulasztások történtek. A megállapításoknak nemcsak az igazságszolgáltatást kell szolgálniuk, hanem figyelmeztetésként is kell hatniuk a teljes helisí szektorra, hogy a biztonsági szabályokat maradéktalanul tartsák be, illetve szükség esetén tovább szigorítsák azokat. A kereset legfontosabb célja azonban az, hogy a tragédia felelőseit egyértelműen megnevezzék.”