Friss Hirek

Elon Musk cégével üzletel a kilencedik leggazdagabb magyar, nemzetbiztonsági műholdas szolgáltatást indít a 4iG

A szerződés keretein belül nem csak a nemzetbiztonsági célokra kialakított, védett műholdas szolgáltatás válik elérhetővé.

Mi történt? Megállapodást írt alá a Jászai Gellért-féle 4iG a világ leggazdagabb emberének cégével, a SpaceX-el, derült ki a magyar cég szerkesztőségünknek is elküldött sajtóközleményéből. A két vállalat a Starlink Mobile és szuverén műholdas megoldások bevezetéséről egyezett meg Texasban. A közleményben a 9. leggazdagabb magyar cége hangsúlyozza, hogy Európában ez az első ilyen megállapodás.

Több ebből

Itt az új Forbes-lista: közel ötbillió forintot ér a top 40 családi cég, több mint a negyedét egyetlen szereplő hozta össze
Vagyonadó, száz titkos határozat és újragondolt kata – az öt legfontosabb állítás Ruff Bálint interjújából

Mit kell még tudni? A 4iG a Musk-féle Starlink Mobile kereskedelmi szolgáltatás elindítását első generációs technológiával vezeti be, ezt a későbbiekben a Starlink Mobile V2 követi majd. A Starlink a cégcsoport magyarországi és nyugat-balkáni távközlési vállalatainak földi mobilhálózatait egészíti ki azokon a területeken, ahol a lefedettség korlátozott vagy nem áll rendelkezésre. A szolgáltatás rendkívüli helyzetekben és a mobilhálózati infrastruktúra átmeneti kiesése esetén is fenntartja az ügyfelek hálózati kapcsolatát, írják.

A megállapodás másik részének keretein belül „Sovereign Solutions” néven nemzetbiztonsági célokra kialakított, védett műholdas hálózatokra épülő kommunikációs szolgáltatások is elérhetővé válnak.

Kontextus. A 4iG a NER egyik legnagyobb nyertese volt vállalati oldalon, Jászai Gellért cége a távközlésből indulva pár év alatt a régiós hadiipar egyik fontos szereplőjévé nőtte ki magát. A cég kapcsán látott friss fejleményekről itt írtunk bővebben. A cég részvényei a tavalyi csúcs óta közel 70 százalékot estek. Nemrég megszólalt a 4iG a Magyar Péter által bejelentett kormányzati átvilágításról, erről ide kattintva lehet olvasni.

The post Elon Musk cégével üzletel a kilencedik leggazdagabb magyar, nemzetbiztonsági műholdas szolgáltatást indít a 4iG appeared first on Forbes.hu.


https://www.youtube.com/watch?v=Pdnw4KiUWp0
Exit mobile version