Ez a kétharmados bukás azért fontosabb, mint a rendszerváltás, mert nem az ölünkbe hullott, hanem magunk másztunk ki a gödörből. Nemcsak tiszta lappal indul az ország, de látjuk azt is, hogy eddig mi ment félre, mibe nem szabad újra beleszaladni. Ács világa.
Ezt nem lehet egy-két nap alatt feldolgozni. Rohadt dolog, de most nehéz ellenállni a kárörvendésnek, igen, visszanézzük tízszer a hosszú évekig hazudozó és agresszíven észt osztó senkik vasárnap éjjeli pofáraesését és megvető mosollyal figyeljük a nagy ébredéseket, bűnbakkereséseket, átállási kísérleteket.
Három éve azt gondoltuk, hogy ez a rendszer megdönthetetlen. Aztán még három hete is hiába tudtuk, hiába mutatták a makacs számok, hogy Endre bá és csapata 30 éve a legkorrektebb, legpontosabb, mégse mertük elhinni. Erre valóban pár nap alatt hullik az egész a darabjaira szét. Az elefántok is egy másodperc alatt túlléptek az éveken át nekik csápoló kisegéren: múlt idő Trumptól, sose voltunk barátok az orosz cimbiktől.
A bukás okait majd elemezgetik évekig a hozzáértők, nagyon sok tényezőt fel lehet hozni, fogalmunk nem lehet, hogy melyiknek volt a legnagyobb szerepe.
Kézenfekvő első helyre tenni a gazdaság züllesztését, a dilettáns kormányzást, de ez korábban se nagyon volt másként. Tuti fárad is minden rendszer, ha sokáig tart, egyre inkább ráunnak az emberek, de az Orbán-féle válasz nem a jobb kormányzás volt, hanem a hazudozás és a megfélemlítés feltekerése. Ahelyett, hogy visszafogták volna magukat, a deformált gazdaságból is egyre többet lapátoltak ki maguknak, az uniós forrásokról is egy laza csuklómozdulattal lemondtak abban bízva, hogy az irgalmatlan pénzből tolt propaganda mindent pótol.
Amikor azt mondják mosolyogva most a gyerekek, hogy „Apa, ezt majdnem eltaláltad”, arra utalnak, hogy három éve azzal próbáltam életben tartani a reményt, hogy majd egyszer valamikor hirtelen kívülről bukkan fel valaki, aki fel tudja venni a versenyt.
Végül hamar jött és belülről, de nehezen vitatható, hogy elképesztő, amit Magyar Péter és csapata véghezvittek. Két éven át alig hibáztak, szinte az összes nekik bekészített aknát kikerülték, nagyon gyorsan és profin tudtak reagálni váratlan helyzetekre, szinte végig ők tudták irányítani a közbeszédet.
„Orosz függés vagy Európa” kérdéssé tudták tenni a választást, és hihetetlenül lelkes ellenállóvá tették a fiatalokat.
Nagyon fontos volt, hogy beindult a kibeszélés a rendszeren belülről és a politikailag elnyomottaktól. Megsemmisítő információ volt, amikor kiderült, hogy megpróbálták titkosszolgálati támogatással bedönteni a Tisza informatikai rendszerét, és kiderült, pontosan hogy működik a szavazatvásárló rendszerük.
Aminek a hátterére még nagyon kíváncsi lennék, de tartok tőle, hogy nem fogja felderíteni semmilyen oknyomzás, esetleg majd valakinek az emlékirataiból kiderül, mi történt: a nyugati szolgálatok részéről feltételezhető komoly támogatás. A választás felé közeledve nemcsak előre hatástalanították a várható hamis zászlós akciókat, orosz hátterű dezinformációs kampányokat, de mérnöki pontossággal szivárogtatták a magyar kormány oroszcsicskaságát bizonyító hangfelvételeket is.
Most először nem volt lehengerlő üzenetük se. Bejött annak idején a rezsicsökkentés, bejött a migránsozás, négy éve a kezükre dolgozott a frissen kirobbant háború. Most nem volt semmijük, csak a fullban tolt, visszataszító ukránozás, a megtámadott, létéért küzdő ország és vezetőjének mocskolása. Meg annak az EU-nak a gyalázása, ahova a magyarok döntő többsége mindig is tartozni akart. Ez már kevés volt, sőt, visszaütött.
Hétfőn eleinte még úgy éreztem, hogy ez egy második rendszerváltás. Aztán rájöttem, hogy ez még annál is több, annál is nagyobb esély, mint amit 89-ben volt szerencsém érettségire készülő diákként átélni.
Akkor összeomlott a szovjet blokk, némi túlzással ölünkbe hullott a szabadság. De jött vele a gazdasági összeomlás is, amivel a jó szándékú, de sokszor dilettáns Antall-kormány nem tudott mit kezdeni. A rendszerváltó párt megsemmisült, a legtehetségesebb fiatal liberális politikus, aki ügyesen hazaküldte a már amúgy is a vonaton zötykölődő ruszkikat, rámozdult a piac résre és átfestette magát hívő konzervatívra, elfoglalta, majd kisajátította a jobboldalt.
Elketyegtünk jobb-bal váltásban egy darabig nagyjából demokratikusan, de aztán az évszázad pojácája hatalmi görcstől szenvedve tényleg nagyon elkúrta, plusz nyakukba kapták az évszázad pénzügyi válságát, az emberek pedig 16 évvel ezelőtt Orbán Viktor karjaiba menekültek.
Lelkes rendszerváltó atyáink annak idején kitalálták a kétharmad rendszerét, gondolván, komoly ügyek eldöntéséhez mindig kelljenek kompromisszumok a pártok között. Azzal nem számoltak, hogy egyszer egyetlen párt megszerzi ezt a kétharmadot, arra meg biztos nem, hogy a vonaton ülő ruszkikat hazaküldő fiatal exlibsi első dolga lesz a kétharmad birtokában a választási rendszer átszabása.
Három választáson át működött, hogy mindig úgy és annyira nyúlt bele, hogy a szélesebb tömeget ne izgassa a dolog, és ellenfelei is pont úgy reagáltak, fogtak össze – vagy nem –, hogy esélyük se legyen a kormány leváltására.
Azt, hogy az elmúlt évben ezzel kapcsolatban mit nézett be Orbán, szintén nem én fogom megfejteni. Tisza-vezetésnél sem állította vissza a kétfordulós rendszert és nem állt át a tisztán listás verzióra se, amikkel megakadályozhatta volna, hogy a fagyi visszanyaljon, és a győztes győzelmét felerősítő rendszere ellene forduljon.
Valószínűleg rosszul mérték fel a közhangulatot, nem számoltak azzal, hogy Magyar Péterről minden lepereg, közben pedig mennyi mocsokságuk derül ki, ami elég ahhoz, hogy stabilan fideszes körzeteket is átfordítson.
Ez a kétharmados bukás azért fontosabb, mint a rendszerváltás, mert most nemcsak tiszta lappal indul egy vadiúj párt vadiúj emberekkel, de látjuk azt is, hogy eddig mi ment félre, mibe nem szabad újra beleszaladni.
A jó példák is ott vannak, látjuk, mire tettek, merre mentek azok az országok, akik sikeresek lettek, akik (mind) lehagytak minket nem is az elmúlt 16, hanem inkább 30 évben.
Kevesen hitték már, de kiderült, hogy autokráciából vissza lehet jönni nagy társadalmi ellenállással. Amíg a hatalom nem megy el a fizikai erőszakig, ki lehet hátrálni választás útján, vér nélkül és szinte biztos, hogy belátható időn belül nem fogja újra megengedni a magyar társadalom, hogy bárki Orbán útjára lépjen.
A Tiszánál is ott a kétharmad, olyan választási rendszert alkotnak, olyan irányba viszik az országot, amilyet akarnak. Utálom a nagy szavakat, de valóban történelmi felelősség ez, reméljük, hogy ők is érzik és egy pillanatig se élnek vissza vele.
The post Ez több, mint rendszerváltás, és Magyar Péter nem élhet vissza a kétharmaddal appeared first on Forbes.hu.
