Az állatvédők még május 17-én délután kapták az értesítést, hogy Foktőn, az Október 6. utca egyik házába bemenekült egy bull típusú, körülbelül 10 hónapos kutya, akinek a fején súlyos, vérző lőtt sérülés volt.
Kollégáink a jelzést követően 15 percen belül a helyszínre érkeztek, ahol megállapították, hogy a kutyát egyelőre ismeretlen személy nagy valószínűséggel légpuskával fejbe lőtte. Az állat dezorientált állapotban volt, erős félelemagressziót mutatott, láthatóan sokkos állapotban próbált menedéket keresni
– írta közösségi oldalán Összefogás Az Állatokért Kalocsa állatmentő szervezet.
A kutya befogása elsőre nem sikerült, végül a bejelentő segítségével, valamint a foktői Nagy Kriszta terápiás segítő munkatársuk közreműködésével sikerült biztonságosan szállító járműbe helyezni. Ezt követően dr. Szakál Szabolcs állatorvos megvizsgálta, és megkapta az elsődleges orvosi ellátást. Az állat azóta lábadozik, további gyógyításának szükségességére később derül fény.
A kutyában chip nem volt, így jelenleg nem tudni, ki a gazdája, illetve honnan került Foktőre.
Felfoghatatlan számunkra, hogy valaki képes egy alig 10 hónapos kutyát fejbe lőni. Nem tudjuk, ki volt az az elkövető, de mindent megteszünk annak érdekében, hogy kiderüljön. Az ügyben ismeretlen tettes ellen rendőrségi feljelentést teszünk
– fogalmaztak a kalocsai állatvédők.
Tavaly gyakorlatozó mentőkutyát lőttek meg Borsodban, a Szigetközben pedig leszúrtak egy anya- és egy kölyökkutyát. Idén márciusban nyíllal lőtték át a macska nyakát Debrecenben.
The post Fejbe lőttek egy kutyát Foktőn first appeared on Sokszínű vidék.