Friss Hirek

Felfoghatatlan összeg tűnt el a bitcoin bezuhanásával

Mintha nyolc hónap alatt szublimált volna a magyar GDP hatszorosa. Elmagyarázzuk, mi történt.

Mi történt? Alig nyolc hónap alatt megfeleződött a bitcoin árfolyama, és a befektetők több mint 1200 milliárd dollárnyi értéket veszítettek el. A háttérben nem egyetlen esemény áll, hanem több olyan folyamat, amely alapjaiban változtatta meg a piac hangulatát.

Háttér. Jelentős visszaesésen van túl a bitcoin, a tavaly őszi, történelmi csúcsot jelentő 126 ezer dolláros árfolyamról valamivel 60 ezer dollár fölé esett vissza. A zuhanás következtében több mint 1200 milliárd dollárnyi piaci érték tűnt el, és a kriptovaluta gyakorlatilag lenullázta azokat a nyereségeket, amelyeket Donald Trump második elnöki ciklusának kezdetén ért el.

A bitcoin árfolyamát kezdetben a kriptobarátabbnak tartott amerikai kormányzat reménye hajtotta felfelé, ám a befektetői hangulat azóta jelentősen romlott. Az év eleje óta közel 30 százalékot veszített értékéből, miközben a részvénypiacok új rekordokat döntöttek.

Magyarázat. A CNN elemzése szerint több tényező együttes hatása okozza a gyengélkedést. Egyre több spekulatív tőke áramlik át a mesterséges intelligenciával kapcsolatos befektetésekbe, miközben a magas infláció és a tartósan magas kamatok lehetősége szintén kedvezőtlen a kriptoeszközök számára. A befektetők ugyanis jellemzően alacsonyabb kamatkörnyezetben keresik nagyobb arányban a kockázatosabb eszközöket.

A piaci nyomást fokozta a tőkeáttételes pozíciók tömeges zárása is. A hónap elején néhány nap alatt mintegy 2,5 milliárd dollárnyi bitcoin-vételi pozíciót számoltak fel automatikusan a kereskedési platformok, ami tovább gyorsította az esést.

A hangulatot rövid időre egy nagy bitcoinbefektető vállalat, a Strategy lépése is megrázta. A cég éveken át tartó felhalmozás után először adott el bitcoint, ami újabb árfolyamzuhanást váltott ki. Később azonban ismét vásárolt a kriptovalutából, ami átmeneti emelkedést hozott a piacon.

Kilátások. Bár a bitcoin nehéz időszakon megy keresztül, a kriptoszektor egy része továbbra is optimista. A befektetők figyelme most egy új amerikai szabályozási csomagra irányul, amely világosabb kereteket teremthet a digitális eszközök piacán. Elemzők szerint egy kedvező szabályozási környezet új lendületet adhat a kriptovalutáknak, és visszacsábíthatja az intézményi befektetőket is.

The post Felfoghatatlan összeg tűnt el a bitcoin bezuhanásával appeared first on Forbes.hu.


https://www.youtube.com/watch?v=Pdnw4KiUWp0
Exit mobile version