Friss Hirek

Főhet az Apple feje, a Qualcomm ledobta az atombombát. Jön a mobilozás új korszaka

Még több mesterséges intelligencia, minden korábbinál gyönyörűbb grafika, döbbenetes teljesítménynövekedés és radikálisan csökkenő fogyasztás. Ezt kínálja a toptelefonokba szánt, most bemutatott Snapdragon 8 Elite chip, amely komoly fejtörést okozhat az Apple-nek is.

Félelmetesen elavultnak fognak tűnni a jelenlegi, fél millió forintnál is többe kerülő csúcstelefonok, ha igaz az, amit a Qualcomm állít. Az androidos modellek vezető chipszállítója ugyanis egy olyan hardvert jelentett be, amely átírhatja a játékszabályokat ezen a több mint ezermilliárd dolláros piacon.

A telefonok lelke: a rendszerchip

A mai modern okostelefonok lelke az úgynevezett rendszerchip (System on a Chip, azaz SoC), amely egyetlen lapkán tartalmazza a működtetéshez szükséges összes elektronikát. Így például a processzort (CPU), a grafikus vezérlőt (GPU), hogy csak a két legfontosabbat említsük.

Megérkezett a Snapdragon 8 Elite. Kép: Qualcomm

Alapvetően ez az egység az, amely meghatározza a memória mellett egy-egy készülék tudását, azaz, hogy mire és hogyan lehet használni. Befolyással van a tartalmak megjelenítésére, az appok futtatására és még a képalkotásra is.

Az Apple e kulcsfontosságú hardver fejlesztését házon belül tartja, míg az androidos modellek gyártói e általában egy külső félhez fordulnak.

Így például a Qualcommhoz, amely – noha kihívó mindig akadt bőven – hosszú ideig magabiztosan uralta a felsőkategóriás készülékek szegmensét megoldásaival.

Színpadon a Snapdragon 8 Elite

A vállalat egy ideje már lebegtette – sőt gyakorlatilag egy mesterien kidolgozott szivárogtatási stratégiával már jó előre beharangozta – új, forradalminak kikiáltott rendszerchipjének érkezését. 2024 őszének kellős közepén pedig be is futott a Snapdragon 8 Elite névre hallgató hardver, amely jóval több, mint az utóbbi időben megszokott éves ráncfelvarrás.

Ha ugyanis igaz az, amit a cég állít, akkor egy olyan lapka született, amely gamechangerként írhatja át az erőviszonyokat a felső kategóriában.

Mindez akár még a telefonhasználati szokásokra is hatással lehet.

Koppan az áll

A vezető chipgyártó, a TSMC jelenlegi legjobbnak számító 3 nm-es technológiájára épülő eszköz döbbenetesen nagy ugrást jelent az evolúciós létrán. A processzor teljesítményének 45 százalékos növekedésével kecsegtet úgy, hogy ezzel párhuzamosan a GPU is 40 százalékkal gyorsabb lesz.

Óriási az ugrás a teljesítményben. Kép: Qualcomm

Ráadásul ez az első olyan mobil SoC, amely támogatja az Unreal Engine 5.3 vizuális motor kezelését. Magyarul: radikálisan nő a teljesítmény, illetve minden korábbinál nagyobb felbontású grafika megjelenítése és mozgatása válik lehetségessé.

Olyan látványvilágú játékok és 3D alkalmazások érkezhetnek a telefonokra és tabletekre, amelyekkel eddig csak PC-ken találkozhattunk.

A mesterséges intelligenciával (AI) kapcsolatos feladatokat is szem előtt tartották a mérnökök: az új Hexagon neurális feldolgozó egység (NPU) biztosítja, hogy az AI-feladatok 45%-kal gyorsabban futnak.

Emellett egyszerre akár több, konkrétan akár 70 mesterségesintelligencia-algoritmus is zakatolhat egyszerre.

A mesterséges intelligencia nagyobb szerepének köszönhetően papíron javulhat a képfeldolgozás is. Még látványosabb lesz a nagy dinamikatartomány (HDR), természetesebbé válik a bőrtónus, az ég, valamint az autófókusz is pontosabbá és gyorsabbá válik.

Le fog esni az állunk a látványtól. Kép: Qualcomm

Mindezt úgy, hogy az energiafogyasztás papíron 44 százalékkal csökken. Tehát még az üzemidő is nőhet radikálisan, hiszen a hardvernek nem kell állandóan teljes gázzal pörögnie normális esetben, általános használat mellett.

Lekvár lesz az almából?

A Qualcomm új lapkája befűthet nem csak a legnagyobb közvetlen riválisnak, a szintén androidos telefonokra építő MediaTeknek okozhat főfájást, hanem az Apple-nek is. Bőven benne van a pakliban, hogy a Snapdragon 8 Elite rendszerchippel szerelt új modellek teljesítmény terén messze felülmúlják majd a csúcs iPhone-okat.

Már ki is jöttek az első benchmark adatok, és ezek szerint 22 százalékkal jobb eredményt ért el a Qualcomm hardvere, mint az idén szeptemberben bemutatott, legjobb Apple A18 Pro chip a Geekbench 6 szintetikus tesztszoftveren. Persze a szintetikus környezet mindig más, mint a valóság, de azért bárhogy nézzük

ez konkrétan majdnem generációs különbséget jelent, ami azért elég sokkolóan hangzik.

Ez pedig azt jelentheti, hogy a közeljövő top Android alapú telefonjai mögött a második ligába kerülhet teljesítmény terén a legújabb iPhone család is, ami azért komoly arcvesztés lenne.

Kik kapják meg?

Az erőteljesen befolyásolhatja a prémium telefonok kategóriájában az erőviszonyokat, hogy mely cégek, mikor és milyen formában kapják meg a friss rendszerchipet. A hírek szerint óriási versenyfutás volt a Xiaomi és a BBK Electronics között az első helyért. A jelen állás szerint az előbbi nyerte a kínai gigászok csatáját.

Így a világon elsőként a Xiaomi 15 telefonban mutatkozhat be Snapdragon 8 Elite.

Ezt a modellt követi majd a Realme GT 7 Pro, az IQOO 13 és az Asus ROG Phone 9.

Az első telefonokat már be is jelentették. Kép: Asus

A csúcs termékeit hagyományosan az év elejére tartogató Samsung nem szállt be a versenyfutásba. Viszont, ha minden igaz, akkor a dél-koreai vállalat telefonjaiba enyhén módosított, direkt a Samsung készülékekhez optimalizált változat kerülhet, ami előnyt jelenthet a riválisokhoz képest.

The post Főhet az Apple feje, a Qualcomm ledobta az atombombát. Jön a mobilozás új korszaka appeared first on Forbes.hu.


Exit mobile version