A venezuelai események tanulságai közül nem az olaj a legfontosabb. Sokkal beszédesebb az, amit a multipoláris világrendről árulnak el. Ahhoz, hogy megértsük, mi történik éppen, érdemes visszamenni az amerikai történelemhez – egy gondolatkísérlet erejéig pedig azt is kiszámoljuk, mennyiért adnánk el Grönlandot a dánok helyében.
Vendégszerzőnk Tunkli Dániel, az Accorde Alapkezelő befektetési igazgatója.
Az amerikai elnökök történelmi megítélése ritkán a középmezőnyről szól. A kollektív emlékezet inkább két végpont köré szerveződik. Az egyikbe azok tartoznak, akiknek a nevéhez maradandó kudarcok kapcsolódnak – Vietnám vagy Irak tipikusan ilyen örökség. Nyilván egyetlen hivatalban lévő elnök sem szeretne ebbe a csoportba kerülni. A másik végpontot azok jelentik, akik érdemben növelték az Egyesült Államok területét, vagy magát az országot alapították meg. Thomas Jefferson 15 millió dollárért vásárolta meg Louisianát a franciáktól, Andrew Johnson pedig 7,2 millió dollárért Alaszkát az oroszoktól.
Ne legyenek illúzióink: az Egyesült Államok gyarapodása során nem válogatott az eszközökben. Bár sok esetben ténylegesen fizettek a „telekért”, gyakori volt a politikai nyomásgyakorlás, illetve egy katonai konfliktust követő „önkéntes csatlakozás”. A történelmi példák közül számunkra a precedens jellege miatt különösen érdekes a Virgin-szigetek megvásárlása Dániától 1917-ben, Woodrow Wilson elnöksége alatt, de érdemes felidézni a Panama-csatorna megszerzését is (1903, Theodore Roosevelt), valamint Puerto Rico és Kuba esetét (1898, McKinley). Könnyen lehet, hogy ezek a közeljövőben hivatkozási alapként kerülnek majd elő a Bloomberg hasábjain.
Grönland megvásárlásának ötletén áprilisban már hőbörögtem, a venezuelai „sikereken” felbátorodott amerikai adminisztráció pedig az elnökkel kórusban most ismét napi szinten gyakorol nyomást a dánokra. A fenti történelmi példák alapján ezen nem érdemes meglepődni: az efféle lépéseknek megvan a maga hagyománya.
Trump már az első ciklusában is meg akarta venni a „telket”, amely az Egyesült Államok területének mintegy 22 százalékát teszi ki. Miután az üzlet még 2025 áprilisában sem jött létre, az elnök kommunikációt váltott, és immár nemzetbiztonsági kérdésként hivatkozik Grönlandra – részben nem alaptalanul, hiszen a kínai és orosz jelenlét a térségben jóval nagyobb a kelleténél. Egyre gyakrabban utal arra is, hogy akár katonai úton szerezné meg a szigetet – amire szintén bőven akad történelmi precedens, de reméljük, ez nem igazán reális forgatókönyv.
Most nem megyek bele abba, hogy két NATO-tagország között ez a kérdés mennyire groteszk és veszélyes, különösen annak fényében, hogy Grönlandon már most is működik amerikai katonai bázis, és a dánok eddig is elfogadták a fokozott amerikai jelenlétet. A nemzetbiztonsági kérdés tehát elvileg egy új szerződéssel is rendezhető lenne. Nehéz elhinni, hogy az amerikai fél valóban végigvinné a tervet, de az látszik, hogy Washingtonban van rá igény, miközben Grönland és Dánia részéről teljes az elutasítás.
Más racionális magyarázatot nem nagyon látok arra, ami történik, mint azt, hogy Trump valóban arra törekszik, hogy a valaha volt leghíresebb amerikai elnök legyen – aki megszerezte a világ legnagyobb szigetét.
Nincs az a pénz… de ha mégis?
Miközben ezen gondolkodtam az elmúlt napokban, felmerült bennem a kérdés: a történelmi előzmények alapján vajon mi lehetne egy ilyen tranzakció „fair” értéke? Milyen árat fogadnék el a dánok helyében – ha egy pillanatra félretesszük a morális aggályokat?
A számítás kiindulópontjaként az Egyesült Államok történelmi földvásárlásainak eredeti vételárait a Federal Reserve Bank of Minneapolis hosszú távú fogyasztóiár-indexe (CPI) és gazdaságtörténeti becslések segítségével korrigáltuk mai dollárértékre. Ez nem volt egyszerű feladat, mivel a 19. századból kevés megbízható adat áll rendelkezésre, így már most jelezzük: a becslés torzíthat.
Minden egyes tranzakciónál meghatároztuk az inflációval korrigált fajlagos árat, vagyis az egy négyzetkilométerre jutó értéket. Ez megmutatja, melyik ügylet volt relatíve olcsóbb, és melyik drágább – ebben olyan tényezők is szerepet játszanak, mint hogy Alaszkában jóval kevesebb a napsütéses órák száma, mint a Karib-térségben. Ezeket a fajlagos árakat felszoroztuk Grönland teljes, 2,16 millió négyzetkilométeres területével, majd a kapott összegeket az IMF 2025-ös előrejelzése szerinti dán és amerikai GDP-hez viszonyítottuk, hogy érzékeltessük: mekkora bevételt jelentene Dániának, és mekkora terhet az Egyesült Államoknak.
Nincs olyan dán miniszterelnök, aki úgy szeretne bevonulni a történelemkönyvekbe, hogy eladta az ország területének 98 százalékát – ettől azonban most tekintsünk el. Ha az amerikaiak megadnák a Panama-csatornáért fizetett „prémiumot” (beleértve némi fájdalomdíjat a dánok számára az eszmei értékért cserébe),
a vételár meghaladná az 550 milliárd dollárt (181 billió forintot), ami a dán GDP 124 százalékának felel meg. Ezt az amerikai költségvetés – recsegve-ropogva – még elbírná.
Az ársáv alja nagyjából 133 milliárd dollár (44 billió forint) körül lehetne, ami nagyságrendileg megegyezik Dánia államadósságával, a GDP 30 százalékával, miközben az amerikai GDP-nek mindössze 0,5 százalékát tenné ki.
A dánok nincsenek rászorulva ezekre az összegekre, és önszántukból aligha mondanának le a szigetről. A feladványt pusztán intellektuális játékból készítettük el. Amennyiben a feszültség fennmarad, a dán részvénypiac teljesítménye 2025 után 2026-ban is érdemben elmaradhat a globális részvénypiacokétól. Erről Trump gondoskodhat – de reméljük, az egész csupán zaj, és a Polymarket közönsége jól lőtte be a valószínűséget a jelenlegi 8 százalékkal.
Tunkli Dániel,
az Accorde Alapkezelő befektetési igazgatója (Concorde Csoport), 30/30 alumni
A vendégszerzők külsős szakértők, nem a Forbes szerkesztőségének tagjai, véleményük nem feltétlenül tükrözi a Forbesét.
The post Grönland nem eladó, de kiszámoltuk, hogy mennyibe kerülne appeared first on Forbes.hu.
