„Ha hibázunk, karriereket nyírhatunk ki” – betették tétnek egy csepeli panel árát, és nagyot nyertek rajta. A Chronomoto lehetetlen helyzetekből épített üzletet

A kilencvenes évek végén viszont a számítógépes rendszerük is hatalmas innovációnak számított, és egyre több motor- és autóverseny mérésére őket kérték fel. Ekkoriban találtak rájuk az úgynevezett 1/100-as versenyek szervezői. A formátumra a Mercedes hazai képviselete is ráharapott, és oldtimeres rendezvényt faragtak belőle – ebből alakult ki a veterán Mercedesek rendszeres Csillagtúra nevű eseménye is. Ez a kapcsolat 2003 óta a mai napig tart.

Ahogy szaporodtak a partnerek és az események, a Chronomotónak hirtelen öt fotocellás rendszere lett, hogy egy hétvégén párhuzamosan több versenyt is tudjanak mérni, majd 2008-ban eljutottak a vágyott transzponderekig. „Vettünk már azóta drágább eszközöket, de addigra már volt olyan erős a cég, hogy nem remegtette meg” – mondja Majosházi. Ezzel a rendszerrel a zsebében már nyugodtan kereste meg azt a csapatot, akik a hazai motokrossz bajnokság méréseit végezték. Nyilvánvaló volt, hogy a modern technológiáé a jövő, ugyanakkor rossz volt az alkualapja a szakmába mélyen beágyazott csapattal szemben, akik nem tették bele az előző héten egy lakás árát. Együttműködési szándékkal érkezett, majd jött a meglepetés.

„A csapat vezetője elmondta, ha arról van szó, szívesen eljön, de már más dolgokkal foglalkozik. Mondta, hogy magától nem mondott volna le erről, de egyébként itt van a tizennyolc éves fia, aki nagyon ügyes ebben. Én pedig megpendítettem, hogy tudunk külföldi piacok felé is nyitni, akár Szlovákiába és Ausztriába. Na, a fiúval azóta is egy asztalnál ülünk, az egyik legfontosabb kollégám, két év múlva pedig nem Ausztriába és Szlovákiába hívtam, hanem Szaúd-Arábiába.”

A merész lépéssel a hazai piacon monopol helyzetbe kerültek, de Péter szerint ezzel soha nem éltek vissza. A versenyszervezők szerint drága a Chronomoto, de nincs ellenajánlat a piacon. Majosházi azt mondja, igyekeznek figyelembe venni az árazásnál a hazai viszonyokat.

„A motorsport szerelem, amitől hamar el tud menni a szervezők kedve, ha elfogy a pénz.”

Mi ez a bénázás? Szóljatok már a Chronomotónak!

A versenyszervezés legnagyobb költsége a pályabérlet, utána pedig rögtön a mentő és az időmérés következik, utóbbi kettő nagyjából azonos árban van. Péterék is egy mentőautó árának megfelelő, 15 millió forintnyi felszereléssel vonulnak ki, és végig három képzett szakember dolgozik. „Mitől kéne, hogy olcsóbb legyen?”

A transzponderes rendszerrel új részleg is felépült a cégnél az informatikára, hogy ki tudják szolgálni a közvetítéseket élő időeredményekkel. 2012-re már szinte minden autó- és motorversenyt ők mértek itthon, a megélhetésük szempontjából a legfontosabb szakágat, a ralikrosszt viszont csak az utolsók között vették be (a ralikrossz a rali és a gyorsasági autóversenyzés közötti átmenet, a versenyzők zárt, részben aszfaltos pályán futnak köröket). Ezeken a versenyeken egyszerre csak kevés autó megy a pályán, amit egyetlen laptoppal és emberrel is lehetett hozni. A versenyzők viszont elkezdték követelni a transzponderes mérést, hogy ezredmásodpercre lássák az edzésen futott köridőket, leginkább azért, mert a versenyen ezen múlt a rajtsorrend.

„Amikor megláttuk a versenyszabályzatot, azt mondtuk, hogy a Holdra szállás mögött is egyszerűbb volt a matek, mint a ralikrossz kvalifikációjának és továbbjutásának a rendszere” – mondja Péter. Aztán leültek, feldolgozták és leprogramozták, majd hamarosan a műfaj specialistái lettek. Kidolgozták egy rendszert, aminél külön ember figyeli a pályát, egy másik csak az időméréssel foglalkozik, egy harmadik pedig az eredménylistát felügyeli.

A működési modelljük, a rugalmasságuk és a gyors reakciójuk megtetszett a hazai futamokra ellátogató külföldi versenyszervezőknek, pár évvel később már a Chronomoto mérte a teljes ralikrossz Európa-bajnokságot, amibe a rajtoltatástól a tévéközvetítéshez használt köridő- és eredménykijelzés teljes informatikai és technikai háttere is beletartozott, a rajtlámpától a tévéközvetítéshez használt grafikáig. Utólag tudják már, hogy az első szezonban alálőtték az árajánlatot („nem tudtuk még, hogy mennyibe kerül Norvégiában egy pizza”), de a végén ez lett a fő üzletág a cégen belül.

Csak később derült ki, hogy korábbi kapcsolatok és sikeres együttműködések szövevényes hálója kellett ahhoz, hogy eljussanak a világszínvonalú sorozat méréséhez. „Sose lehet tudni, hogy kivel, mikor, hol hoz össze a sors. Úgyhogy ezért nem érdemes összeveszni senkivel. A fiatal gyakornokkal se legyél pökhendi, mert lehet, hogy pár év múlva ő lesz a főnöke egy adott versenysorozatnak. A motorsportban mindenki megy mindenfelé, és ha tapasztalt valami jót, azt magával viszi az új munkahelyére. A kellő pillanatban eszébe fogsz jutni, hogy sose okoztál bajt vagy hogy megoldottál valamit helyette.”

Ezt a szemléletet igazolta, amikor a ralikrosszt a szervezők elkezdték világbajnoksággá fejleszteni. A sportág fejlesztésében a skandinávok, elsősorban a svéd és norvég csapatok, szervezők és pályák, játszottak kulcsszerepet. Kitartottak a Chronomoto mellett, így ők utaztak Kanadába és Argentínába a teljes felszerelésükkel, és ettől a pillanattól már nem magyar időmérők voltak, hanem a vb időmérői. „Egyszer kérdezték, hogy ti honnan vagytok? Mondtam, hogy Budapestről. Szóval akkor ti a Chronomoto budapesti irodájából vagytok” – eleveníti fel Péter. Még most is jól szórakozik azon, mennyire felskálázták fejben a cégét.

A technikai sportok nem regionális alapon szerveződnek, nem a kiindulási ország számít, hanem a munka minősége, magyarázza Máthé István, hogyan válhatott a Chronomoto a svéd és a teljes skandináv ralikrossz bajnokság időmérőjévé. És mivel az extrém sportok fenegyereke, Travis Pastrana a svédek segítségével próbálta meghonosítani Amerikában a ralikrossz műfaját, a Nitro Circus égisze alatt működő amerikai versenyek időmérői is ők lettek.

„Pastranának fergeteges pályaépítő csapata van, a munkagépeikkel bármit meg tudnak csinálni a világ bármelyik pontján, bármilyen anyagból. Nagyszabású rendezvényeket vittek, profi közvetítéssel. Először egy osztrák csapat mérte nekik az időt, akik szerencsénkre nagyon ügyetlenek voltak, és rossz technológiát használtak. A svéd versenyzők pedig mondták, hogy mi ez a bénázás, beszéljenek inkább a chronomotós srácokkal” – mondja Péter, hogyan jutottak el az ajánlatkérésig, amit megegyezés követett.

A szervezők vállalták felszerelések kijuttatását is, ami viszont nem ment zökkenőmentesen. A konténer elakadt Kanadában. Ekkor már rengeteg felszerelést kellett utaztatni, hiszen nem csak időmérési rendszert adtak, szektorokra bontva a pályát, hanem a bírói kamerarendszert is ők építették, ahogyan a rajtlámpákat, az egész rajtprocedúra műszaki hátterét, ráadásul az élő időeredményt nem csak a tévéközvetítés felé kell továbbítaniuk, hanem csapatok felé is. És mivel ezeket sokszor a semmi közepén vagy befagyott tavon kellett kiépíteniük, körülbelül hat tonna felszereléssel utaztak a versenyekre, generátorokkal, több kilométer kábellel, szerszámokkal és speciális ruházatokkal.

„Ők ezt már látták a verseny előtt egy héttel, és hívtak, hogy ez a konténer nem fog odaérni. Mit tudunk csinálni?” – a megoldás gyorsan megszületett, kértek egy kis extra költségvetést, és bőröndben vitték magukkal a pótolhatatlan dolgokat, minden mást pedig a helyszínen szereztek be. „Minnesotában volt a verseny, az Amazonnak pedig Minneapolis mellett van egy hatalmas raktára, tehát gyakorlatilag öt órán belül bármit kiszállítottak, amit rendeltünk.”

A helyszínen végül nyolcezer dollárt költöttek különböző IT eszközökre, kábelekre, lámpákra, és egy hét alatt kiépítettek mindent. A közvetítésen nem látszódott, hogy sufnituningból építették fel a teljes versenyinformatikai rendszert.  „Ezzel úgy letettük kint a névjegyünket, hogy nem volt többet kérdés, kivel szeretnének dolgozni” – meséli Péter a csapat legkeményebb rögtönzését.

Ez az együttműködés három évig tartott, és fergeteges tapasztalatként emlékeznek rá vissza. A történet akkor ért véget, amikor a versenyt birtokló céget megvásárolta a UFC-főnök Dana White, meg is rendeltek egy sor fejlesztést Péteréktől, majd két verseny után lehúzták a rolót – a verseny ugyanis nem hozta azt a növekedési dinamikát, amit vártak tőle. „Akkor futottak fel a pofozóversenyek, amik lényegesen alacsonyabb költségek mellett hoztak nagyobb nézettséget. Ez tehát egy üzleti döntés volt.”

Felkészülnek vagy megoldják a lehetetlent is

A ralikrossz Eb viszont megmaradt, továbbra is ez legfontosabb partnerük, itthon pedig az elmúlt évek legnagyobb projektje, a magyar Superbike és MotoGP futamnak otthont adó Balaton Park Circuit teljes versenyinformatikai rendszerének kiépítése volt, amelyet informatikai partnerük, az Adsol két vezető informatikusával közösen végeztek, akikkel évtizedek óta együtt dolgoznak.

Ezt úgy kellett megépíteni, hogy ha idejönnek a versenycsapatok és a közvetítést végző stáb, csak rá kelljen csatlakozniuk a kiépített rendszerre, és azonnal tudjanak dolgozni. És ebben nem lehet hiba, a MotoGP ugyanis nincs annyira kitömve pénzzel, mint a Formula-1, ami maga építi ki ezt az infrastruktúrát. A GP-nél hétfőn megérkeznek a kamionok, kedden azonnal kezdődik a munka, vasárnap este pedig már pakolnak össze. Ilyenkor nincs idő tesztelésre, protokollok egyeztetésére, mindennek azonnal működnie kell. Emellett a Hungaroringnek is lassan másfél évtizede partnerei és az elmúlt években is számos fejlesztésnek voltak a beszállítói.

Bár vannak itthon az időmérési piacon más szereplők, azok leginkább a Chronomoto kezdeti éveit idéző hobbiprojektek. Hozzájuk csorognak le azok az események, amelyekből a Chronomoto a mérete miatt már kiárazódott. Ebben a szakmában az ember- és eszközállomány a növekedés kulcsa.

„A motorsportban nincsenek önálló versenyek. Nincs olyan, hogy csak egy futamot mérsz. A megkeresés úgy szól, hogy elvállalod-e az osztrák szupermotó bajnokságot, ami viszont nyolc verseny. És idén lehet, hogy pont jó hétvégéken van, de jövőre biztos, hogy ütközni fog valami fontos dologgal. Amíg ezt két jó barátoddal csinálod, előbb-utóbb el fog jönni az idő, amikor esküvőre kell menned vagy a gyerekeddel van programod. Ilyen nálunk is van, de mivel sokan vagyunk, ki tudjuk mozogni” – meséli Majosházi, hogy ebben a szakmában mi jelenti legtöbbször a növekedési plafont.

A Chronomoto két cégében kilenc állandó ember van, de rendszeres partnereik és külsőseik állománya a nyolcvanat közelíti, és amikor egy hétvégén egyszerre tizenegy különböző helyszínen kell mérni, szükség is van az ekkora stábra. Noha már egy transzponderes rendszer nem teszi ki egy csepeli lakás árát, továbbra is szabad szemmel is látható méretű beruházás, amit hobbiprojektek nem engedhetnek meg maguknak, így ahol erre van szükség, ott a Chronomotónak nincs konkurense.

Az ügyfeleik között kérdezősködve kiderült, hogy lényegében makulátlan a hírük a szakmában, a MotoGP technikai csapatának vezetője úgy fogalmazott, hogy olyan volt a Balaton Parkban együtt dolgozni velük, mintha már tíz éve ide járnának. A hazai versenyek rendezői is kiemelik, hogy a Chronomoto egy egységnyi megoldás: miután megkapták a feladatot, nem kell velük foglalkozni, felügyelni őket, minden felmerülő problémát észrevétlenül megoldanak.

„Most már nagyon komoly eszközparkunk van, és nem is nyitogatok szerződéseket sem, hogy két asztalt kértünk vagy hármat, inkább odateszek egyet magamtól. Alapszabály, hogy versenyt nem hagyunk ott, senki nem állhat fel közben – mondja Majosházi. – És nem fordulhat elő, hogy lássak egy rendezvényt összeomlani. Nem mondhatom azt a szervezőnek, hogy te hülye, ezt nem rendelted meg, így jártál. Inkább megmentem, beleállok, kétszer annyit dolgozom, aztán majd a végén elmondom, hogy ez így nem volt oké, te is tudod. De az nagyon messze áll tőlem, hogy egy szerződésre hivatkozva valamit ne csináljak meg egy versenyen.”

Nemcsak vásárolnak eszközöket, hanem folyamatosan újakat fejlesztenek. „Mindig is volt elektrotechnikus a csapatban, aki meg tud javítani egy fotocellát vagy egy led panelt. És ha valakinek támad egy ötlete, akkor nem állok ellen, inkább tegyünk bele egy kis pénzt, és lássuk meg, mi sül ki belőle.”  Ezekből már kijött néhány olyan rendszer, amit pályáknak, versenyszervezőknek vagy akár konkurens cégeknek tudtak értékesíteni. Most éppen azon dolgoznak, hogy a munkájuk teljes szoftveres része a saját kezükben legyen, és ne szoruljanak külső partnerre.

„Nagyon magas technológiai szinten állnak, és amit tudnak, azt maguktól szedték össze, senki nem magyarázta el nekik – mondja Máthé István, aki évtizedek óta közvetlen közelről látja a Chronomoto munkáját. –

Számtalan dolgot maguk találtak ki és kínálnak azóta is szolgáltatásként. Hihetetlenül innovatív társaság.”

„Minden versenyre felkészülten érkeznek, ismerik és értik az adott verseny szabályait és emiatt pontosan ki tudják szolgálni a lebonyolítást” – mondja róluk Kolarovszki Adél, a 2025-ben és 2026-ban az S1GP szupermotó világbajnokság magyar fordulójának otthont adó visontai Black Star Speedway versenypálya tulajdonosa (ez a szakág izgalmas átmenet a gyorsasági és a terepmotorozás között). Ez leginkább a hosszú távú, nyolc vagy akár huszonnégy órás versenyeken fontos, ahol külön előírás szabályozza például a pályáról való kiállásokat. Majosházi szerint ehhez hosszú tanulási folyamat vezetett, mégpedig a saját hibáikból, de cél volt, hogy kétszer ne essenek ugyanabba a gödörbe. Sok kritikát és reklamációt elfogadnak, hiszen előfordul, hogy nem megy minden flottul, egy dolog viszont szent: a mérésnek pontosnak kell lenni.

„Egy fiatal versenyzőnek az nem csak egy verseny, neki lehet, hogy az A Verseny. Ha mi kihozunk egy hibás eredményt, karriereket nyírhatunk ki. Ezzel nem szabad játszani. Neked lehet, hogy egy bicikliverseny vagy egy amatőr robogóverseny komolytalan. De aki versenyez, annak életbevágóan fontos.”