„Hollandia szintjén lennénk, ha lenne 500 olyan magyar cég, mint a miénk” – a Master Good vezetője a Magyar Péterrel kirobbant konfliktusról és a 350 milliárdos növekedési tervről

A külföldiek foglalkoztatása többe kerül, szállást kell nekik biztosítani, egyáltalán a behozatali költség, mint többletköltség, ott van a munkáltatónak. Nem azért foglalkoztatunk harmadik országból munkavállalókat, mert ezzel a magyar munkavállalóknak szeretnénk versenyhelyzetet teremteni, hanem azért, mert azt gondoljuk, hogy a mi iparágunk egy nehéz iparág, és nem minden munkára találunk embert.

Ezt kell a társadalomnak megérteni, hogy az, hogy ha van még valahol a statisztikában munkaerő-tartalék egy megyében, az nem azt jelenti, hogy az a munkaerő dolgozni is fog. Miért? Mert nem mindenki szeretne hajnalban, éjszaka, hideg környezetben dolgozni, és fizikailag sem biztos, hogy alkalmas.

A Master Goodnál körülbelül a teljes létszám 15 százaléka külföldi munkavállaló, de ha ez a 15 százalék nincs, akkor a termelékenység csökken, és végső soron a másik 85 százaléknyi embernek a munkája is veszélybe kerül. Vigyázó szemeinket közben vessük nyugatra, és nézzük meg, hogy ott mi történt az elmúlt évtizedekben! A helyi lakosság edukálódott, egyre kevesebb betanított munkás dolgozott. Szakképzettséget szereztek, magasabb szakképzettséggel, magasabb bérekért kezdtek el dolgozni. Így tud egy társadalom fejlődni. 

Ez nekünk káros volt

Mi lenne, ha holnap mindenki bérét nettó 100 ezer forinttal emelnéd? Fel tudnád tölteni az állományt magyar munkaerővel?

Ha megemelnénk ennyivel a fizetéseket, lehet, hogy fel tudnánk tölteni a létszámot, de miután a kínálat nem bővül, annyi történne, hogy a környékbeli kkv-któl szívnánk el az embert, és akkor nekik nem lenne emberük, ez valószínűleg egy bérspirált indítana el, és sokan csődbe is mennének. Ők nem rendelkeznek azzal a hatékonysággal, amivel mi, akik ebben a világ élvonalában vagyunk. 

Egy állam rendelkezik azzal az információhalmazzal és bölcsességgel, hogy a minimálbér szabályozásán keresztül látja és tudja, hogy egy országnak a fejlettsége mit bír el, és mi az, ami fog extra inflációt gerjeszteni, és mi az, ami nem.

A Master Good kisvárdai húsüzeme és ifj Bárány László, ügyvezető igazgató Kisvárdán 2026. július 2-án, Kisvárdán.

Most mi várható? Az biztosnak tűnik, hogy az a külföldi, akinek van szerződése, annak lejártáig maradhat, de hogyan tovább? 

A mi megértésünk szerint munkaerő-kölcsönző cégektől nem lehet felvenni embert, de ez bennünket nem érint, mi az első perctől direktben hoztunk be magunknak embereket. Úgy értesültünk a sajtóból, hogy foglalkoztatási céllal továbbra is lehet behozni embert, de ez egy kicsit bonyolultabb, bürokratikusabb lesz: először, amikor beadja erre az igényt egy cég, azt meghirdetik a magyar munkavállalók között, és hogyha erre nem jelentkezik senki, akkor lehet behozni külföldit. Ez hónapokkal fogja kitolni a procedúrát, vagyis lassabban lehet majd reagálni a munkaerőpiaci igényekre.

Mikor fogja ez éreztetni a hatását, mikor kell elkezdeni a felkészülést erre? 

Ebben még mindig van egyfajta bizonytalanság, három hónapig most így lesz, de kialakult konszenzust még nem látunk ebben az ügyben.  

Számos szakmai szervezet aktivizálódott most más iparágakban is, a Baromfi Terméktanács, ahol a Bárány család is jelen van, mit tervez lépni? 

A kialakult helyzet miatt mi most kerüljük az ilyen jellegű, „katalizáló” tevékenységet, mert nem szeretnénk, ha ezt bárki politikai támadásnak venné. Az nem titok, hogy a különböző érdekvédelmi szervezetek, többek között a Baromfi Terméktanács is, kezdeményezte a saját tagszervezetei között annak a felmérését, hogy milyen gazdasági hatásai lennének a szigorú tiltásnak. Az összesített eredményeket majd az agrártárca kapja meg. 

Óvatosságból nem álltok az élére ennek a lobbitevékenységnek?

Igen, nem szeretnénk hasonló helyzetbe kerülni, mint az elmúlt hetekben, ez nekünk káros volt. 

Milyen károkat okozott? 

Érdekes, mert a termékértékesítésben nem látunk visszaesést, sőt. A fogyasztók ugyanúgy megbíznak a minőségben, amit nyújtunk, mint eddig. A cég imidzsén és a munkáltatói márkán viszont csorba esett. Azon leszünk, hogy bebizonyítsuk a hazai fogyasztóközönségnek és a magyar lakosságnak, hogy mi egy felelős családi vállalkozás vagyunk, akik hasznos tevékenységet végeznek, és igyekszünk értéket teremteni.

Közben a kantinban láttuk a felhívást, hogy elkezdtek egy belső beszélgetést is a dolgozókkal. Mi a cél és miért volt erre szükség? 

Kétségtelen, hogy az elmúlt hetekben sok kritika érte a céget, elsősorban olyan emberek részéről, akik egyáltalán nem ismernek bennünket. A közösségi médiában sok a téves információ és éppen emiatt sok a téves következtetés is.  Ugyanakkor azt is látjuk, hogy van egy társadalmi feszültség, ami lehet, hogy abból is ered, hogy az elmúlt évek válságai által megpróbált magyar lakosság tartalékai kiürültek, és van egyfajta elégedetlenség társadalmi szinten, ami a megélhetéshez kötődik. Hozzánk semmiféle olyan jelzés nem érkezett belülről, amit a kommentekben lehetett olvasni.

Pisikártya? Ez nyilvánvalóan nem igaz. A kollégáink ugyanúgy dolgoztak hétfőn, és felvették a munkát, egy rossz szó nem hagyta el a szájukat, hiszen ők tudták, hogy ez nem igaz.

De mégis azt mondtuk, hogy nézzük meg, hogy biztos mindent jól csinálunk-e, van-e esetleg olyan dolog, amin tudnánk javítani, használjuk ki ezt a helyzetet arra, hogy csináljunk egy mélyinterjút a kollégáinkkal, és tudjuk meg, hogy mivel tudnánk az ő komfortérzetüket tovább javítani.

Honnan jött ez a „pisikártya” ügy? A Magyar Szakszervezeti Szövetség Facebook-oldalán szerepelt egy bejegyzésben, ami ma már nem elérhető. 

Nincs pisikártya, se biztonsági őr, ez mind butaság. Lent voltatok az üzemben, magatok is láthattátok. A szükséges jogi lépéseket megtettük, de szerencsére sikerült mindenkivel megértetni, aki ennek a híresztelésében részt vett, hogy ezek hamis állítások. A social media már csak ilyen, a rossz hír nyilvánvalóan gyorsabban terjed, az így okozott károkat viszont idő lesz korrigálni. 

A magyar munkaerő 10 év múlva

A Master Good 2020-tól, a covid idején az elsők között kezdett el foglalkoztatni Fülöp-szigeteki munkásokat.

Így van, a legelsők voltunk.

Az új, robotizált gyártósor viszont már előbb, 2018-ban kezdett el működni. Van kimutatás, melyik mennyiben járul hozzá a hatékonysághoz? 

A hatékonyságunk alapja az automatizáció: egységnyi idő alatt több terméket tudunk ugyanannyi emberrel legyártani. Ezeket a gépeket folyamatosan fejlesztjük, ide magasabb képesítéssel rendelkező embereket veszünk fel. A betanított munkás-munkahelyek száma inkább csökkent nálunk, a magasabb képzettséget igénylők száma növekszik. 

Akkor miért kell ide több külföldi? 

Azért, mert az a merítési bázis, akiket a betanított munkára be lehet fogni, évről évre fogy. Van egy törzsgárdánk, a többségük 10 éven belül sajnos nyugdíjba megy.

Ez a törzsgárda azonban nem reprodukálja magát, hiszen mindent megtettek azért, hogy a gyerekeiknek jobb sorsa legyen, és taníttatták őket. Sok ilyen gyerek nálunk dolgozik karbantartóként, gépkezelőként, PLC-programozóként, vagy esetleg az irodán a könyvelésen.

Nem veszik át a szüleik helyét. 

Így van. Ugyanaz a folyamat játszódik le, ami nyugaton lejátszódott: ha van lehetőség, munka, abból jövedelem, tehát nem segélyeken tartjuk az embereket, akkor abból meg lehet élni, és ebből ezek az emberek taníttatják a gyerekeiket. Nem feltétlenül egyetemi professzor lesz belőlük, de egy magasabb képzettségű munkaerő, aki magasabb bért fog kapni.

A térségben lévő 6000-7000 munkanélküliből tényleg nem lehet meríteni? Miért nem vállalja a magyar azt, amit egy harmadik országbeli? 

Semmiképp sem szeretnék általánosítani. Vannak, akik keményen dolgoztak és dolgoznak most is, de tetszik vagy sem, ugyanúgy, mint minden országban, van a társadalomnak egy bizonyos százaléka, akik nem dolgoznak olyan keményen, és nem is lojálisak a céghez. Ki-be ugrálnak, váltogatnak a munkahelyek között, idejük sincs tapasztalatot szerezni, és ezért az elvégzett munka minősége sem ugyanaz. 

Még egyszer hadd húzzam alá, mert ezt nem tudom elégszer hangsúlyozni: attól, hogy van munkanélküli, nem jelenti azt, hogy minden munkát elvállal. Pontosan azért, mert Magyarország egy jóléti állam. Természetesen mi szeretjük magunkat az osztrákokhoz mérni, de egy fülöp-szigetekinek Magyarország jelenti az extra jólétet. Ahonnan ezek az emberek jönnek, az iható csapvíz is luxus. Értem, hogy mindig van jobb, de azért lássuk azt is, hogy itt a környéken, aki dolgozni akar, talál munkát, és megél belőle. Pont. 

Hol látjátok a magyar munkaerő helyét 10 év múlva? 

A robotizáció és az automatizáció miatt 10-15 éves távlatban szinte el fog tűnni a nehéz fizikai munkát igénylő betanított munkási feladatkör, pont az, amire most nehezen találunk embert. Nagyobb lesz az igény egy szakképzett, az automatákat, gépeket kezelni, karbantartani és programozni tudó munkaerő. Mi több szakképzési centrummal és egyetemmel tartunk fenn kapcsolatot, együttműködést, és képezzük e tekintetben a jövendőbeli kollégáinkat. Számunkra teljesen világos és egyértelmű, hogy ez lesz a jövő.

A Master Good kisvárdai húsüzeme és ifj Bárány László, ügyvezető igazgató Kisvárdán 2026. július 2-án, Kisvárdán.

Miért van szükség állami támogatásra?

Beszéljünk a beruházási programról, mert több részletből áll és sok szám jelent meg a sajtóban azzal kapcsolatban, hogy mennyi állami támogatást kaptok és hogy mekkora lesz a teljes beruházás. 

Az elkövetkezendő 5-6 évben a cégcsoport összesen 350 milliárd forintot kíván ebben az országban beruházni. Ennek a legjelentősebb részét itt, Kisvárdán tervezzük megvalósítani. Akármilyen furcsán hangzik, még a napokban is, ezek a számok folyamatosan változnak, sajnos csak felfele mennek. A korábban megjelent 120 milliárdos beruházás valószínűleg inkább 150 milliárd lesz, próbálunk is belőle faragni, mert nem vagyunk krőzusok. 

Amikor az emberek meghallják, hogy „állami támogatás”, akkor úgy gondolják, hogy idejön egy teherautó, ami a kerítésen belülre beborít egy csomó pénzt, és úgy kell talicskával behordani a páncélszekrénybe, de ez nem így van. Ezek a támogatások – túl azon, hogy egyébként nemzetgazdaságilag kimutatható megtérülésűnek kell lenniük – utófinanszírozottak. Vagyis: el kell költenünk a pénzünket, meg a bank pénzét, és miután megvalósult a beruházás és megbizonyosodott róla a támogatást nyújtó szerv vagy az állam, hogy tényleg azt építettük meg, amit ígértünk, azután lehet lehívni a pénzt. 

A 20 milliárdos összeg erre a most már 150 milliárdos beruházásra szól? 

Igen, ez a kisvárdai új feldolgozó üzem.

Az előző kormány megítélt 20 milliárdot, 10 milliárd jön EU-s forrásból, és ha a mostani kormány jóváhagyja ezt, akkor ez a 150 milliárdos beruházást támogatja meg, vagyis annak 20 százalékát adja. Én ezt nem érzem túlzónak. 

Ezt ugyanabból a kalapból kapjuk, mint amiből a külföldi, idetelepülő nagyvállalatok kaptak támogatást – hozzájuk viszonyítva sem több, amit mi kapunk. Ha ez a feldolgozóüzem nem készül el, a másik 200 milliárdos beruházás kvázi okafogyottá válna, ebből a 350 milliárd forintból mi a jelenlegi integrációnkat szeretnénk megduplázni. Miközben 2025-ben mindent egybevetve a meglévő integrációnk 21 milliárdot fizetett be a magyar államkasszába. 

Azt gondoljuk, hogy ezt a második integrációt meg tudjuk építeni, és így ezt a hozzájárulást a magyar állam és a gazdaság működéséhez meg tudjuk duplázni – és ezek nem egyszeri befizetések, hanem minden évben befizetjük. 

A Master Good kisvárdai húsüzeme és ifj Bárány László, ügyvezető igazgató Kisvárdán 2026. július 2-án, Kisvárdán.

A 150 milliárd az új feldolgozóüzem lesz itt, Kisvárdán. A többi 200 milliárdból mi épül? 

Szülőpártelepek, broilertelepek, keltető, trágyafermentáló, további feldolgozó üzem, állatifehérje-feldolgozó – és még más egyéb, ami ezt a vertikumot kiegészíti. 

Miért van szükség támogatásra? Az integráció nagyon hatékonyan működik, látszik a növekedéséből és az eredményeiből. Nem tudja kitermelni ezt az összeget? 

Mennyi idő alatt?

Ez a kérdés. Belevágnátok egyáltalán az állam nélkül? 

A jelenlegi helyzetben nem tudnánk. Ha az állami támogatást nem kapjuk meg, akkor biztos, hogy ki kell tolnunk legalább három évvel a projektet. Ez egyszerűen cash-flow ügy. 

Sok helyen megjelentek a tavalyi eredményeink. Hozzá kell tenni, hogy az elmúlt tíz év legjobb éve volt az iparágnak a tavalyi. Magasak voltak a húsárak, ráadásul a forint gyengesége is segített bennünket. Az idei év jóval szerényebb lesz, önmagában az erős forint jelentősen csökkenti az eredménytermelő képességünket. 

Mi történik, ha három évvel később kezdtek bele? 

A piac most olyan, mint a székfoglaló játék az óvodában: oda már nem tudsz ülni, ahol vannak. Ha késünk, az ezért versenyhátrány.

Most van egy olyan helyzet a piacon, amit szerintem ki lehet használni, és lehet, hogy 4-5 év múlva ez már nem fog fennállni. 

Mi ez a helyzet? 

Vannak olyan vevők, akik most lépnek be Európába, vagy már bent vannak, de fejlődni szeretnének és keresnek beszállítókat. Ha nem egy magyar, akkor majd egy lengyel megoldja neki a problémájukat. 

Korábban az állami támogatások kapcsán beszéltetek arról, hogy mindig tudjátok, hogy az új kapacitásokkal milyen piacra fogtok majd lőni. 

Azt azért szeretném tisztázni, hogy az elmúlt években 500 millió és 1 milliárd közötti támogatásokat kaptunk éves szinten, miközben az elmúlt 3-4 évben 50-60 milliárd forintot ruháztunk be. Ebből látszanak az arányok, elhanyagolható. 

Akkor mihez kellett a támogatás?

Pontosan azért, mert egy nagyon tőkeintenzív iparágban vagyunk, így minden fillérre és támogatásra, legyen az EU-s vagy magyar – EU-sból egyébként sokkal többet sikerült behúzni – szükségünk van. Tegyük mellé, hogy ennek a bődületes beruházási hullámnak köszönhető, hogy utolértük, és talán egy-két éve már le is hagytuk a nyugati versenytársainkat hatékonyságban. Ha ez nincs, a mai napig kullognánk mögöttük. 

Azt gondolom, hogy a magyar gazdaság sikerének jövője abban leledzik, hogy sikerül-e olyan magyar cégeket, vállalatokat felépíteni, akik a leghatékonyabb nyugati cégekkel felveszik a versenyt. Ahogy egy barátom mondta, ha 50 ilyen cég volna Magyarországon, mint a miénk, akkor Lengyelország szintjét érnénk el, ha 500, akkor Hollandia szintjét. Egymilliárd euró az árbevételünk, több mint 4 ezer embert foglalkoztatunk, és 20 milliárd forint felett fizetünk be a magyar állam költségvetésébe.

Ha 500 ilyen családi vállalkozás volna, akkor 500 milliárd euró árbevételt termelnének, 2 millió embernek adnának munkát, és évente 10 ezer milliárd forintot fizetnének be a magyar államkasszába. Ez több, mint amit most az EU-ból haza akarunk hozni, és ez minden évben befolyna.

Azért kell dolgozni – hiszem, hogy ez a mindenkori magyar kormány és a társadalom érdeke is –, hogy a magyar középvállalatok, amikben potenciál van, akik valódi versenykörülmények között képesek fejlődni, tudjanak egy növekedési pályára lépni. 

Globális Master Good

Hogy néz ki ez a növekedési pálya most a Master Goodnál?

Világos jövőképünk van. Azt gondoljuk, hogyha megleszünk a következő beruházással, ebben az országban még egy, harmadik integrációt már nem tudunk megépíteni, el kell kezdenünk a régióban terjeszkedni, valószínűleg már a család következő, ötödik generációjának bevonásával. Ez azt is jelenti, hogy elkezdünk egy nemzetközi multicéggé válni. Szoktam mondani, hogy minden nagy nemzetközi multi valaha egy családi cég volt, vissza lehet vezetni. Ez egy evolúció. Amit meg kell érteni, hogy ehhez idő kell, évtizedekbe, generációkba telik. Persze a magyar ember türelmetlen! (Nevet.) 

Magyarországon 36 éve van kapitalizmus, akkor indultunk. Az első 15 évünk azzal telt, hogy megértsük, hogy mi az, hogy vállalkozni. Mitől lesz egy vállalkozás sikeres? Amikor megértettük, utána kezdtünk el egyre növekedő tempóban fejlődni, de ezeket a lépcsőket nem lehet átugrani. Volt egy próbálkozásunk Vietnámban, ami nem lett egy sikertörténet, ezért el is adtuk.

Miért nem jött be? 

Túl gyorsan léptünk, talán két lépcsőfokot is átugrottunk. Ma már azt gondoljuk, hogy a növekedésnek a mi iparágunkban biztosan azok a fejlődés lépcsői, hogy valaki regionális, majd országos szereplővé válik, aztán a szomszédos országokba terjeszkedik át, majd benövi az egész kontinenst, és ha ezt mindet sikeresen abszolválta, utána lehet egy interkontinentális, globális multivá válni. Ez generációba telik, egyetlen egy multi cég nem folytatta le egy generációval. 

A tanulópénz sok volt, mekkorát buktatok Vietnámban? 

Forintban számolva azt mondanám, hogy nullszaldóval sikerült kiszállni. Egy helyi szakmai befektető vásárolta meg. Nem az volt a baj, hogy a vietnámiak nem akarnak csirkehúst fogyasztani, és nem is az, hogy a gyár, amit odaépítettünk, nem volt hatékony, hanem az, hogy nem rendelkeztünk azzal a tudással, és ezt nem mértük fel jól, hogy hogyan kell 9 ezer kilométerről egy ilyen gyárat egy teljesen idegen kultúrában működtetni. Eleve kitört a világjárvány, amikor indultunk, szigorú lezárások voltak. Az sem segített, hogy ott minket néztek fejős tehénnek. Van is egy svájci barátom, akinek mondtam, most már tudom, nektek milyen nálunk, én is voltam „svájci” Vietnámban! (Nevet.)

Mennyire formálja a többgenerációs terveket, döntéshozatalt a klímaválság itt, az Alföld északkeleti csücskében?

Ez a hűvösebb sarok, egyelőre szerencsésebb helyzetben vagyunk. 25 évvel ezelőtt, amikor az agráregyetemen végeztem, akkor még úgy tanultuk, hogy Magyarország a kukoricaövezetnek a közepe, és tőlünk északabbra nem terem. Ennek nagyjából az alja lettünk, és felettünk 300 kilométerig lehet termelni kukoricát, és ez 25 év alatt változott meg. A legoptimálisabb a helyzet abban a Lengyelországban, ahol még 20 évvel ezelőtt is elképzelhetetlen volt a kukoricatermelés. Az egész ország küzd a klímaváltozással, Magyarországnak a vízgazdálkodással valamit kezdeni kell, ellenkező esetben az ország mezőgazdasági potenciálja drámai mértékben fog csökkeni. Mit tudunk majd ezzel kezdeni? Importra szorulunk majd, mint más országok, akik így jártak.

Eljuthatunk oda, hogy nem lesz róla vita, hogy kell-e a GMO-s gabona vagy sem, ha az elsivatagosodás folytatódik, elképzelhető, hogy a társadalom azt mondja, inkább a génmódosított búza – mert bizonyos fajták jobban bírják a hőstresszt – mint a semmilyen gabona.

A demográfiai helyzet, a klímaváltozás, a génmanipulált növények, ezek mind olyan témák, amiket érdemes lenne társadalmi vitára bocsátani.

A Master Good kisvárdai húsüzeme és ifj Bárány László, ügyvezető igazgató Kisvárdán 2026. július 2-án, Kisvárdán.

Mennyire fáj a mostani forintárfolyam?

Nagyon fáj, de mindenkinek fáj, aki exportál. Persze sokáig előny volt, hogy gyenge volt az árfolyam, nem lenne ildomos, ha most hangosan panaszkodnék. A mi nettó euró balanszunk havonta 30 millió – az év elejéhez képest 50 forintot erősödött az árfolyam, ez nekünk 1,5 milliárd forint kiesés. 

Visszajön állami támogatásból. 

Az továbbra is egy ígérvény, amiből egy fillért sem láttunk és biztos, hogy még 1-2 évig nem is fogunk.  

Nyilván minél gyengébb kurzus, az exportálóknak annál jobb – de reálisan nézve milyen árfolyamszinttel békülnél ki őszre? 

Hogy a kecske is jól lakjon és a káposzta is megmaradjon, vagyis az infláció ne növekedjen, a fogyasztóknak se kerüljenek az import termékek többe, de az exportőrök piac -és versenyképesek legyenek, hogy tudjanak beruházni, ahhoz valahol a 370 és 380 forint közötti euróra volna szükség.

Mi lesz a következő lépés most? Új exportpiacokra mentek vagy új partnerekkel tárgyaltok? 

A retail szegmensben nem titkolt szándékunk, hogy a környező piacokon növekedjünk, ez a folyamat már elindult, látjuk a lehetőségeket. Több Magyarországon és a régióban jelenlévő kiskereskedelmi lánccal állunk kapcsolatban, akik vásárolnának tőlünk többet. Ezek a láncok nagyon szívesen veszik, hogyha egy beszállító velük együtt tud nőni, nekik ez egy kiszolgálási stabilitást ad, és ha valaki jobban tudja őket kiszolgálni, mint a másik, akkor azt részesítik előnyben. 

A másik piac a horeca, a gyorséttermi láncok, akikkel már kapcsolatban állunk, és vannak olyanok, akik ezután terveznek belépni Európába, ők keresik a dinamikus növekedésüket kiszolgáló partnereket.

Egy csirkés lánc most jött be Magyarországra, az jól látszik, hogy a marha kárára a szárnyasok növekednek sok piacon. 

Szerencsés iparágban vagyunk, gyakorlatilag a csirke a legolcsóbb proteinforrás. Semmilyen vallási korlátozás alatt nincs, ráadásul egészségesebb is, mint bizonyos vörös húsok, a modern táplálkozási igényeknek jobban megfelel. Figyelembe véve a Föld lakosságának növekedését az elkövetkezendő 25 évre közel 50%-os fogyasztásbővülést prognosztizálnak. Ebből a növekedésből akarunk mi egy szeletet. 

Ha a térképet nézzük, van feltörekvő piacotok? 

Folyamatosan keressük az új lehetőségeket, most Dél-Korea ilyen.

Az üzem világszínvonalú, óránként 17 ezer csirkét vágtok le. De honnan lesz élőállat-utánpótlás? Az agráriumban 7 nap 0-24 óra a munkaidő, sokan nem vállalják ezt sem, ki fogja nevelni vágásra a csirkéket? 

Az automatizációban és digitalizációban nagyon komoly fejlesztéseket teszünk a projektjeinkbe ezen a téren is. Ennek köszönhetően a jelenlegi fajlagos bérköltségünk az új, legmodernebb telepeinken kevesebb, mint a fele egy Magyarországon elterjedt átlagos telepnek, a kisebb telepeknél pedig az egyharmada, és azt gondoljuk, ezt tovább lehet majd javítani.

A telepeink és a csirkeóljaink inkább hasonlítanak egy ipari létesítményhez, tele vannak kamerákkal. Ezek a kamerák a csirkék mozgását figyelik, és ezt már AI dolgozza fel. Hőmérsékleteket mérünk, hőtérképet készítünk, ehhez állítják a ventillációt, a hűtés-fűtést, a csirkék mozgásából az algoritmusok különböző előrejelzéseket készítenek, és felkészülnek arra is, ha valami probléma akad. 

Ezt már mind az AI intézi? 

Persze. Ha egy állat elhullik, most még ember megy be érte, de ezt hamarosan robot fogja csinálni már: este bemegy a robot és kiemeli. ű

10-15 év múlva feleannyi emberrel működtetünk majd egy telepet, mint most. 

Visszakanyarodva a beszélgetés apropójából: mit tanultál ebből az esetből? 

Meglepett bennünket ez az ügy, és felkészületlenül ért minket. Az jut róla eszembe, hogy a székely embernek mi van a fejfájára írva: „Így még sosem jártam.” Egy kicsit így éreztük magunkat. Nyilván vannak olyan tapasztalatok, amiket a kríziskezelés, a problémakezelés kapcsán levontunk. Valószínűleg a jövőben még inkább tartózkodni fogunk a nyilvános véleménynyilvánítástól, még inkább egy befelé, a szakma felé forduló céggé fogunk válni. Egy kicsit zártabbak leszünk.

Ez egy rossz ízű tanulság.

Én az ízről nem beszélnék, azt mondanám, hogy ez egy tanulság. Ha az embernek ütik a hátát, akkor előbb-utóbb páncélt növeszt. Ahogy eddig is tanultunk, tanulunk most ebből is, hogy a következő generáció ezt már tudja. Türelmesek vagyunk.