Friss Hirek

Idén lehet, hogy nem kapsz hőgutát, ha kánikulában vonatozol a Balatonra

Tíz elsőosztályú Intercity vasúti kocsit bérel a MÁV a nyári hónapokra. A szinte új kocsikat Ausztria legnagyobb, állami tulajdonú vasúttársaságától bérli majd a MÁV.

Mi történt? A Népszava keddi cikke szerint tíz elsőosztályú Intercity vasúti kocsit bérel a MÁV a nyári hónapokra. A szinte új kocsikat Ausztria legnagyobb, állami tulajdonú vasúttársaságától (Österreichische Bundesbahnen, ÖBB) bérli majd a magyar vasúttársaság. A bérjárműveket a Balaton környéki viszonylatokon állítják szolgálatba.

Mi következik ebből? „Nem sok, de életmentő” – válaszolta a Népszava kérdésére Vitézy Dávid közlekedési miniszter, aki azt is elmondta, hogy egyelőre szóbeli megállapodás van az ügyben. Azt is hozzátette, hogy mindkét szerződő fél állami cég, így a magánérdeket eleve kizárták az üzletből.

Kontextus. A Tisza-kormány közlekedési minisztere arra is felhívta a figyelmet, hogy elődje, Lázár János és az osztrák vasúti cég között nagyon elmérgesedett a viszony a ciklus végére, gyakorlatilag beszélő viszonyban sem voltak. Lázár 2023 novemberében azonnali hatállyal menesztette a Győr–Sopron–Ebenfurti Vasút Zrt. (GYSEV) vezérigazgató-helyettesét és vétójogot kísérelt meg érvényesíteni, amire válaszul az osztrák állam beperelte a magyar minisztériumot.

Miért fontos ez? A győri törvényszék döntése nyomán a magyar állam 2025-ben többségi tulajdonba került a vasúttársaságban, de az osztrákok nem kívánták eladni a részesedésüket. A helyzetet súlyosbította, hogy az ÖBB (Osztrák Szövetségi Vasutak) a budapesti vonatok leválasztásáról és a bécsi átszállás bevezetéséről döntött, mondván a MÁV-vonatok tartós és súlyos késései veszélyeztették az osztrák vasúti hálózat menetrendjét. Vitézy tájékoztatása szerint a választások óta újra indultak a tárgyalások a két ország közlekedési tárcái között, ennek egyik első eredménye ez a tűzoltó jellegű bérleti megállapodás.

The post Idén lehet, hogy nem kapsz hőgutát, ha kánikulában vonatozol a Balatonra appeared first on Forbes.hu.


https://www.youtube.com/watch?v=Pdnw4KiUWp0
Exit mobile version