Friss Hirek

Joe Biden megszólalt, de a visszalépését nem magyarázta túl

Először szólalt fel nyilvánosan Joe Biden miután vasárnap bejelentette, hogy visszalép a demokrata elnökjelöltségtől. Szerda esti tévébeszédében kerülgette a forró kását és nem adott pontos magyarázatot a visszalépésre.

Mi történt? Szerda este a Fehér Házból sugárzott élő televíziós beszédben szólt az Egyesült Államok népéhez Jo Biden. Ez volt az első nyilvános megjelenése azután, hogy vasárnap visszalépett a jelöltségtől.

Mit mondott? Bár a visszalépést egyértelműen nem indokolta, de kifejtette, hogy az elmúlt hetekben egyértelművé vált számára a párton belüli széthúzás a jelöltsége körül és ahhoz, hogy újra egyesíteni tudja a pártját át kell adnia a stafétát a következő generációnak. Továbbá arról is beszélt, hogy a demokrácia megmentésének útjába semmi sem állhat, utalva a személyes ambícióra.

Mit gondol Kamala Harris-ről? Biden Harris-t egy kompetens, tapasztalt és kemény politikusnak tartja, aki Biden szerint kiváló partner volt az USA vezetésében. Arra nem reagált, hogy a Trump kampánystáb az alelnököt „ultraliberális, radikális baloldali örültként” aposztrofálja, mióta bejelentette jelöltségi indulását.

Találgatások? Az első reakciók alapján Biden beszéde nem nyugtatta meg kellően a Demokrata választókat, mivel a beszéd nagyon sok fontos kérdésre nem adott egyértelmű választ. Például Biden nem beszélt a visszalépés mögött álló közvéleménykutatási adatokról, és egyértelműen nem állt be alelnöke mögé sem. Utóbbira lesz még lehetősége, mert Biden felszólal a Demokrata Párt Chicago-ban megrendezésre kerülő nagygyűlésén, ahol hivatalosan is megválaszthatják Kamala Harris-t, mint elnökjelöltet.

The post Joe Biden megszólalt, de a visszalépését nem magyarázta túl appeared first on Forbes.hu.


Exit mobile version