Friss Hirek

Kiderült, mit ígért Szijjártó minisztériuma a kínai CATL-nek: közpénzből segítették volna a gyár terjeszkedését

Újabb részletek derültek ki az Orbán-kormány és a kínai CATL akkumulátorgyártó között kötött szándéknyilatkozatból. A dokumentum szerint az állam és Debrecen önkormányzata jelentős kedvezményeket, infrastruktúra-fejlesztéseket és a külföldi vendégmunkások foglalkoztatásának támogatását helyezte kilátásba.


Mi történt? Tárkányi Zsolt, a Tisza Párt országgyűlési képviselője nyilvánosságra hozta a Szijjártó Péter vezette Külgazdasági és Külügyminisztérium által 2022-ben kötött CATL-szándéknyilatkozat újabb részleteit – erről a 24.hu írt.

A Magyar Levente akkori államtitkár által aláírt dokumentum szerint Debrecen önkormányzata saját költségén készítette volna elő a gyár területét, a CATL-nek pedig a vételáron felül nem kellett volna további költségeket viselnie.

A kormány emellett vállalta, hogy feltérképezi a Debrecen 50 kilométeres körzetében található, legalább 100 hektáros területeket, amelyek a kínai vállalat későbbi terjeszkedésére is alkalmasak lehetnek. 

Miért fontos ez? A megállapodás a külföldi munkavállalók behozatalát is megkönnyítette volna. A CATL hosszú távon 1000–2000 unión kívüli dolgozó foglalkoztatásával számolt, akik számára az önkormányzat bérlakásokat alakított volna ki.

A dokumentum közpénzből támogatott dolgozói képzéseket és vasúti infrastruktúra-fejlesztéseket is kilátásba helyezett.

Kontextus: Tárkányi szerint a korábbi kormány éveken keresztül eltitkolta a dokumentumot a nyilvánosság elől. A képviselő hangsúlyozta, hogy véget ért a beruházások kivételezett, úgynevezett VIP-státuszának időszaka.

Fontos ugyanakkor, hogy a 2022-es szándéknyilatkozat önmagában nem jelent jogilag kötelező vállalást, így az abban szereplő tervek nem feltétlenül valósultak meg. 

A cikkhez használt képen a CATL-gyár németországi gyára látható. A kép csak illusztráció.

The post Kiderült, mit ígért Szijjártó minisztériuma a kínai CATL-nek: közpénzből segítették volna a gyár terjeszkedését appeared first on Forbes.hu.


https://www.youtube.com/watch?v=Pdnw4KiUWp0
Exit mobile version