Az orosz vezetés mozgástere hónapról hónapra szűkül. Miközben a fronton lassul az előrenyomulás, a háború gazdasági és társadalmi költségei egyre nőnek, a politikai kockázatok pedig folyamatosan emelkednek. Milyen forgatókönyvek jöhetnek?
Az Accorde befektetési igazgatójának írása.
Gyerekkorom egyik kedvenc társasjátéka a Rizikó volt. A játék logikája életszerű. Minél nagyobb a támadó fél számbeli fölénye, annál nagyobb az esélye egy szomszédos terület elfoglalására, ugyanakkor azonos kockadobás esetén mindig a védekező fél kerül előnybe.
Az ukrajnai orosz agresszió során is hasonló logika érvényesült. Persze itt nemcsak a számbeli fölény számított, hanem a technológiai fölény is, miközben a védekező fél helyzeti előnye több esetben is látványosan megmutatkozott. Mostanra azonban az orosz emberi erőforrások kezdenek szűkülni: január óta több katonát veszítenek a fronton, mint amennyit toborozni tudnak.
Fontos hangsúlyozni, hogy Oroszország hivatalosan nincs hadiállapotban, továbbra is önkéntes toborzással próbálja fenntartani a hadsereg létszámát. Kezdetben elsősorban az ország szegényebb, ázsiai régióiból érkeztek önkéntesek, később megjelentek a fegyenc „önkéntesek”, majd az észak-koreai csapatok is (sebtiben kapott orosz állampolgársággal, hiszen Észak-Korea nem lépett be a háborúba hivatalosan).
Az utóbbi időben Moszkva többször is megpróbálta Fehéroroszországot mélyebben bevonni a konfliktusba, eddig sikertelenül. Részleges mozgósításra pedig mindössze egyszer, 2022 októberében került sor, ami kifejezetten népszerűtlen intézkedésnek bizonyult. A fronton harcolók létszáma azonban jelenleg már nem elegendő:
ha az orosz vezetés fenn akarja tartani a katonai nyomást, könnyen elképzelhető, hogy ismét kötelező mozgósításhoz kell nyúlnia.
Eközben Ukrajna technológiai hátránya is fokozatosan csökken, elsősorban a dróntechnológia gyors fejlődésének köszönhetően. Ennek hatására az oroszok a frontvonalon már hosszabb ideje nem tudnak érdemi áttörést elérni, miközben az ukránok egyre hatékonyabban támadják az orosz hátország infrastruktúráját. Ez azért különösen fontos, mert Moszkva és Szentpétervár lakóinak mindennapjaiba eddig alig szűrődtek be a háború közvetlen következményei. Az ukrán dróncsapások azonban egyre inkább kézzelfoghatóvá teszik számukra a konfliktust, ahol a benzinkutaknál kialakuló sorok még a kisebb kellemetlenségek közé tartoznak.
A Levada Center felmérése szerint az orosz társadalom kevesebb mint 25 százaléka támogatja a háború folytatását. Ez az arány 2023-ban még 50 százalék körül tetőzött, azóta azonban trendszerűen csökken. Ez nem meglepő annak fényében, hogy a brit hírszerzés becslése szerint
az orosz halálos áldozatok száma már meghaladja a félmilliót, a sebesültek száma pedig ennek akár a háromszorosa is lehet.
Korábban is írtuk, hogy orosz szempontból a háború költsége folyamatosan emelkedik, miközben a gáz- és olajbevételek fokozatosan csökkennek. Ezen átmenetileg javított az iráni háború nyomán megugró olajár, illetve az amerikai szankciók ideiglenes felfüggesztése. Ugyanakkor várakozásunk szerint ezt a felfüggesztést nem hosszabbítják meg, amennyiben a Közel-Kelet ismét stabilabb egyensúlyi helyzetbe kerül.
Ennek következtében az orosz olajat ismét jelentős diszkonttal értékesíthetik a világpiacon, hasonlóan az év elején látott helyzethez, miközben a globális olajár is visszasüllyedt 70 dollár körüli szintre.
Orosz döntési mátrix
Ahogy korábban írtuk, jelenleg van egy időablak, amikor orosz szempontból még a lehető legkedvezőbb feltételekkel lehet lezárni a konfliktust. Ugyanakkor azt is érdemes figyelembe venni, hogy amikor Putyin népszerűsége a múltban érdemben csökkent, azt rendre egy külső konfliktus követte: 2008-ban a grúz háború, 2014-ben a Krím annektálása, majd 2022-ben az Ukrajna elleni teljes körű invázió. Most az elnök népszerűsége ismét csökkenő trendet mutat, amin a hátország elleni támadások, a szankciók várható erősebb gazdasági hatása, valamint egy esetleges kötelező mozgósítás tovább rontana.
Ezért döntési modellünkben hangsúlyos szerepet kap az a forgatókönyv, amelyben az orosz vezetés előbb eszkalálja a konfliktust, hogy később kedvezőbb pozícióból deeszkalálhasson.
Ebből a szempontból a mobilizációs szándék különösen fontos jelzés. Sokat elárul arról, milyen időtávban gondolkodik Moszkva. Ha marad az önkéntes toborzás, akkor a konfliktus várható lecsengése inkább hónapokban mérhető, miközben egyre kérdésesebb, hogy az orosz utánpótlás elegendő lesz-e a katonai nyomás fenntartásához és a konfliktusból történő arcvesztés nélküli kilépéshez.
Ezzel szemben egy kötelező mozgósítás javíthatná a harctéri pozíciókat, de ennek ára a hátországban jelentkező népszerűségvesztés, szélsőséges esetben akár társadalmi zavargások is lehetnek.
A harmadik fő forgatókönyv szerint nő a tárgyalásos rendezés valószínűsége, részben amerikai nyomásra, részben azért, mert az orosz vezetés racionálisan felméri a helyzetét. Tőkepiaci szereplők közül jelenleg kevesen hisznek ebben a kimenetelben. Egyrészt sokan nem tekintik az orosz vezetést racionális szereplőnek, másrészt az elmúlt négy év tapasztalatai erősen befolyásolják a befektetői gondolkodást.
Az előretolt helyőrség
A háború lezárásának időpontja természetesen a legfontosabb kérdés, ugyanakkor azon is érdemes elgondolkodni, mi következik utána. Egyrészt a harcoló feleknek le kell jönniük a hadigazdaság „kábítószeréről”, miközben a leszerelt katonák és a sebesültek életre szóló traumákkal próbálnak visszailleszkedni a társadalomba.
Oroszország a háború elhúzódásával fontos befolyási övezeteket veszített el, elég csak Szíriára gondolni. Eközben a posztszovjet térség több országa, például Kazahsztán és Örményország is egyre nagyobb távolságot tart Moszkvától. Arról nem is beszélve, hogy Moldova és a megmaradó Ukrajna egyértelműen az Európai Unióhoz kíván közeledni.
Az Accorde tematikus országalapjai a „bástyaország” elméletre épültek. Eszerint
a NATO keleti határán fekvő országok a középkori magyar végvárakhoz hasonló szerepet töltenek be.
Stratégiai jelentőségük miatt a szövetség kiemelt politikai, gazdasági és katonai támogatást biztosít számukra, hogy ellensúlyozzák a szomszédos autoriter hatalmak befolyását. Ezt láthattuk Romániában a korrupcióellenes intézményrendszer megerősítésében, vagy Lengyelországban, ahol a védelmi kiadások már a GDP 5 százalékát is elérik.
A Garrison State elmélet nem a szövetségen belüli „bástyákról” szól, hanem azokról az ütközőállamokról, amelyek előretolt helyőrségként védik a szövetségi rendszert, ilyen szerepet tölthet be a jövőben Ukrajna is. Az előretolt helyőrség „checklistjéhez” biztonsági garanciák, gazdasági reformok, fejlett tőkepiac és a magántulajdon erős védelme szükséges.
Ukrajna elvesztette területének mintegy 20 százalékát, ugyanakkor ezek jellemzően olyan régiók voltak, ahol az orosz ajkú lakosság volt többségben, és a politikai preferenciák is inkább Moszkva felé húztak. A megmaradó Ukrajna így várhatóan egységesebb és nyugatbarátabb lesz, ami lehetőséget teremt arra, hogy a háború után végrehajtsa az előretolt helyőrség modell legfontosabb reformjait. Ha ez sikerül, Ukrajna könnyen a következő európai gazdasági sikertörténetté válhat, az újjáépítés rendkívüli tőkepiaci lehetőségeket kínál majd.
A vendégszerzők külsős szakértők, nem a Forbes szerkesztőségének tagjai, véleményük nem feltétlenül tükrözi a Forbesét.
The post Közeleg a végjáték az orosz-ukrán háborúban? Íme, néhány forgatókönyv, mi jöhet most appeared first on Forbes.hu.
