Úgy is eshetett volna, hogy a tizennyolc éves Zaim Haluk ki se mozdul Ferihegyről, elücsörög két-három napig a tranzitban, és a tengerentúlon kezd új életet. Esős, ködös nap volt 1989 szeptemberében, amikor leszállt az ankarai gép, minden passzolt egy Haluk elképzelte „kommunista országhoz”. Aztán csak bement a városba, adott egy esélyt Budapestnek, és reggelre a nap is kisütött. Ő meg valami olyasmit érzett legbelül, hogy jó helyen van.
Nem repült tovább Kanadába, se Amerikába, helyette itt járta ki az egyetemet, és az elmúlt évtizedeket magyarországi cégépítéssel töltötte. Elégedett ember, élő antidepresszáns. „A világ legszebb helyére születtem, és a világ legszebb helyén élek” – mondja. Hangulata ragadós, két óra Halukkal, és kezded azt hinni, hogy Magyarország a legjobb hely.
Egy matracguru 5 + 1 jó tanácsa
1. Egy darab ötcentis szivacs nem úgy viselkedik, mint öt darab egycentis szivacs egymás tetején.
2. Nem igaz, hogy a legkeményebb a legjobb matrac. Ha így lenne, a földön kellene aludni.
3. A hibrid matracokban hiszek: rugók és különböző technológiai szivacsok ötvözetében.
4. Három dolog a legfontosabb egy matracnál: a cover, a core és a comfort, vagyis a borítás, a tartalom (mag) és a kényelem.
5. Az ortopédiai komfort csak egy dolog. A mai matracoknál már a termálkomfortra (hűvösség, melegség) és a higiéniai (például antiallergén) szempontokra is figyelni kell.
+1: Jó alvás nélkül nincs jó élet.
Négy matrac, nyolc matrac, matrac jó ötlet!
„A földet a tulajdonos lábnyomai trágyázzák a legjobban.” Zaim Haluk nagyapjának volt ez a kedvenc mondása. Kereskedő volt ő is, abban hitt, hogy nincs szombat és nincs vasárnap, menni kell, folyton úton lenni, járni az üzleteket, látogatni az ügyfeleket. Nagypapa a Fekete-tenger partján, egy Grúziához közeli faluban élt, mindenfélével kereskedtek („vettek-eladtak”).
Haluk is arrafelé, Arhaviban született, természetvédelmi körzetben, kétezer méteres hegyek közelében, a külön nyelvet beszélő kisebbségi lázok közé. „Makacs, akaratos, céltudatos emberek lakta vidék. Én is küzdős vagyok – mondja –, de Magyarországot más okok miatt szeretem.”
Útnak indulni is azért indult – előbb Arhaviból Ankarába, aztán a nagyvilágba –, mert a nehézségeket szereti. Nem ismert senkit Magyarországon, egy kukkot sem beszélt magyarul, Budapestet két képeslapon látta azelőtt, aztán mégis itt ragadt. Az akkori Műegyetem építőmérnöki karán angolul folyt az oktatás a Vietnámból, Szíriából, baráti afrikai országokból jött diákoknak, multikulti közeg volt. Egy darabig kézzel-lábbal mutogattak, de végül csak felszedték a nyelvet az utcáról.
Haluk ma akcentussal, világosan és választékosan beszél, a könnyed csevej és a matractechnológiai kifejezések egyformán mennek neki. Élvezi, hogy mindkét országban ugyanúgy otthon van. „Amikor kimegyek Törökországba, azt mondják, a magyar Haluk jött, itt azt, hogy a török Haluk jött. Fent a levegőben valahol a kettő között vagyok.”
A Yataş a török matracipar zászlóshajója, családi cégnek indult, ma a harmadik generáció által vezetett tőzsdei társaság körülbelül négyezer alkalmazottal és 118 millió dolláros piaci kapitalizációval. Ha valakinek itthon ismerős a nevük, az Haluk miatt van, az ő cége hozza be huszonöt éve a Yataş matracait, ágyneműit és most már nappali- és hálószobabútorait is. Haluk egyik monobrand üzlete a Váci úton van, éppen karácsonyi díszben pompázik („azt szeretném, hogy a miénk legyen a legszebb üzlet a Váci úton”), amikor beszélgetünk. Alváskultúráról, technológiai finomságokról, üzletről és kicsit a török kultúráról is.
Egy török férfinak a katonaság fontos állomás az érettséghez, legalábbis Haluk szerint, így ő sem akarta kihagyni. Egyetem után visszament Ankarába, hogy teljesítse ebbéli kötelességét, majd elhelyezkedett egy ottani építőipari cégnél. Nem irodai munkára ment, a hegyekben dolgozott autópálya-építéseken, azt mondja, kemény meló volt, napi tizenhat óra, de remek társaság. „És az egész ott indult.”
Kollégái szerettek vaddisznóra vadászni, ilyenkor Haluk az ankarai magyar követség embereinek is szólt. Jó kapcsolata volt a kinti magyar diplomatákkal, nagykövettel, kereskedelmi attaséval, hiszen addigra folyékonyan beszélte a nyelvünket, hiányzott is neki Budapest, a vadászatok, ahogy ő mondja, a „disznóbulik” pedig jó okot adtak a kapcsolódásra.
„Testvérnép vagyunk. Habitusban, nyitottságban, vendégszeretetben. Egy helyről indultunk, ez nem tagadható” – mondja Haluk leplezetlen szenvedéllyel. Szerinte az turistaként is nyilvánvaló, hogy a törökök szeretik a vendégeket, de a magyarokat egyenesen imádják. „Ez adta nekem azt a motivációt, hogy ha valamit itt csinálok, akkor valami nagyon szépet csináljak.”
Ez a valami végül azért lett a matrac, mert amikor a 90-es évek végén az akkori nagykövet és családja éppen készült hazaköltözni, egy disznóbulin szóltak Haluknak, hogy „kéne pár matrac”. Yataş lesz az, gondolta Haluk, hisz ők is azt használták otthon, az a legjobb. Előállította a kért négy matracot, majd megint jöttek a magyarok, hogy tetszett itthon, kéne még nyolc matrac. „Matrac jó ötlet” – vonta le a következtetést a frissen nősült Haluk, és török feleségével másodszor is Magyarországra költözött.
Innen datálódik a Bere Trade (nem találnád ki: a név a berendezésből jön) megalapítása és az első szállítmány 1999-ben. Haluk új életet kezdett, újra Budapesten volt, és azt mondta magának, „vért fogunk izzadni, de nagyon szép lesz”. Nem úgy jött ide, mint egy nagy multi leánya, nem volt mögötte tőke és óriási marketingbüdzsé, de tudta, mi a cél. „Fölfelé nézni, kellő távlatokat kijelölni, nem csak a lábad elé nézni, és elfogadni, hogy ha nem lesz kocsim, metróval járok, ha nem lesz elég pénzem, többet dolgozok.” Nagy, mára megszűnt állami bútorcégek beszállítójaként kezdte, mindent visszaforgatva apránként építkezett matracoktól, matracvédőkön át ágykeretekig bővülő kínálattal. „Pénz után nem futottam. Futottam, és utána jött a pénz.”
A Yataş második hazája
„Az volt a cél, ami most van” – mondja az indulás után huszonöt évvel. Most van egy nagykereskedő cége (Bere Trade, ez az importőr cég, ide tartoznak a szállodai ügyfelek is), egy kisker cége (Gálabau Kft., ez üzemelteti az összes üzletüket) és öt önálló boltja – ezzel képviseli itthon a Yataş márkát és hozta be legújabban annak prémium szegmensbe pozicionált bútoralmárkáját, az Enza Home-ot is. Utóbbi egy reprezentatív budaörsi üzletben nyitott néhány hónappal ezelőtt, ami egyrészt új irány (a matracok és hálószobák felől nappalik és étkezők komplett berendezéséig), másrészt új időszak is: Haluk ikerlányainak helyzetbe hozása.
Zaim Simal és Silya már Budapesten születtek, nyelvtudásukon nem érződik, hogy hivatalosan a török az anyanyelvük, huszonkét évesek, és láthatóan örülnek, hogy mind komolyabb feladatot kapnak a cégben. Haluk ugyan azt tervezi, hogy halála napjáig dolgozni fog, hisz már nagyapjától is ezt látta, de az új bútormárkából már ki akar maradni, azt lányaira bízza. Tulajdonátadásról még nem beszélnek, de az Enza felelőse most Silya, két perccel fiatalabb húga, Simal pedig még épp befejezi az egyetemet, de közben a cég textilportfólióját és kommunikációját viszi, valamint a social media felületeit kezeli.
Tizenéves koruk óta sürgölődtek a boltokban. Ha kellett, takarítottak, árut pakoltak, boltot rendezgettek, szépítettek, úgy kapták a feladatokat, hogy talán észre se vették, közben vizsgáznak is, apjuk éppen teszteli az elhivatottságukat, az üzleti érzéküket vagy a fegyelmezettségüket. „Nincs olyan, hogy a főnök lánya, ha hétre be kell érni, akkor hétre be kell érni” – ezt mindhárman mondják, ahogy azt is, hogy minden kényszer nélkül kötöttek ki a családi cégnél. „Bútorokkal, lakberendezéssel foglalkozni amúgy is nőies dolog, van benne kreativitás, szépérzék, érzelem” – mondja Silya.
Haluknak viszont ez legalább annyira mérnöki munka. „Ez is egyfajta építkezés” – mondja a matracok rétegzéséről, ami bár nem agysebészet, de egészen komplex tud lenni, ha jobban belesüppedünk. Ma is belefolyik a tervezésbe, van olyan matracuk a boltban, amit kifejezetten az ő tervei alapján gyártanak, és persze bárhol jár, az első dolga, hogy ráfekszik az ágyra. Ez is olyan iparág (melyik nem?), ahol állandóan újítanak valamit. Törökországban a Yataş 97 százalékban mindent – rugót, fa alapanyagot, habszivacsot, textíliát, szöveteket – maga gyárt a matracokhoz (egyetlen termék 68 ezer úgynevezett stock control unitból áll össze), és éppen most épült meg egy nagy szivacsgyáruk.
Új technológiájukkal például egy alacsony sűrűségű habszivacs is ugyanazt a komfortot és keménységet adja, mint egy tömörebb (nagyobb sűrűségű) hab, viszont sokkal jobb a légáteresztése és a hőérzete (termálkomfort), nem utolsósorban könnyebb és olcsóbb szállítani. A technológia elméleti részén túl pedig olyan gyakorlati szempontok is számítanak, mint az, hogy tengerszint felett hány méteren – mennyivel kisebb légnyomás mellett – folyik a gyártás. A Yataş első gyáránál például külön előny, hogy az ezer méter feletti Kayseriben fekszik, mert ahogy azt egyszer a kinti török cégalapító, Yavuz Altop egy szingapúri üzleti lapnak elmondta, kisebb légnyomás mellett könnyebb és olcsóbb kisebb sűrűségű habszivacsot előállítani.
Haluk következő nagy terve egy magyarországi gyár létrehozása, ha már ez a Yataş második hazája, és ráadásul megvannak az adottságaink is hozzá, például egy fontos alapanyagot, a TDI-t gyártó Borsodchem révén. De ez nem holnapi terv – nemcsak sok tőke, de nagy és főleg stabil és képzett munkaerő kell hozzá –, mire hatvanéves lesz, szeretné, ha beérne. Addig a kereskedelemben erősítene, 2025-ben Győrben nyitnak, utána évente két-három üzletet tervez nagyobb vidéki városokban, mígnem a lánc eléri a húsz egységet.
Nálunk mindig volt valahol háború
Ambiciózus tervek, ha ránézünk Haluk cégeinek számaira vagy például a magyar gazdaság trendjeire. A bútoripar szűkül, a fogyasztás visszaesett, a kiskereskedelem gyötrődik, az elmúlt években elszállt az infláció, háborúk vannak, nem túl támogatóak a körülmények. „Ha nincs a tengerben hal, hiába vagyok én a legjobb horgász – mondja Haluk is, de közben azt is, hogy mindig egyben kell a piacot nézni. – Ahhoz képest jók vagyunk.” Matracot, ágyneműt, ágyat vagy bármi bútort venni nem kényszer, Haluk többször átélte már, hogy ha szűkül a gazdaság, akkor először az ő piacuk ütközik a fallal, ha megindul, akkor ők csatlakoznak utoljára.
A 2008-as válságot is évekre megérezték, akkor azt tanulta meg, hogy tartalékolni kell, és inkább kis mennyiségekkel tervezni. A 2022-es háború után megugró energiaárakat két-három hónapig kifejezetten ijesztőnek látta, még úgy is, hogy Törökországba születve edzettebbnek tartja magát. „Nálunk mindig volt valahol háború, Szíriában, Irakban, Iránban, van tapasztalata a Yataşnak az ilyen helyzetekre. Ennek is vége lesz egyszer.”
Kapott pofont a multiktól való függésből is, egy harmadik – Nanni Matrac nevű – cége gyakorlatilag bele is bukott. Még 2012-ben kezdett dolgozni az egykor a Kikát és vagy negyven másik kiskereskedelmi márkát tulajdonló Steinhoff csoporttal, szándékosan külön cégben szállítottak nekik főleg habtechnológiai matracokat Romániába, Csehországba, Szlovákiába is.
„Szép éveink voltak, ötven áruházat láttunk el napi szinten, volt, hogy a teljes forgalom felét ez hozta” – emlékszik vissza Haluk. Csakhogy a Steinhoff International nemzetközi könyvelési botrányba keveredett, bedőlt, és így a Nanni matrac forgalma is lenullázódott. Haluk ezek után eldöntötte, hogy nem akar függeni a multiktól, inkább kétszáz–négyszáz négyzetméteres üzletekben erősíti a partnerhálózatát, és a maga útját járja. „Ha valami rosszul megy, az miattunk van.”
A mostani terveiben ezek a tanulságok mind benne vannak, és azt mondja, nem jó túl optimistának lenni, ő inkább „tartalékos optimista”. Hisz a jövőben, de ahogy a mókus forgatja a fejét a fán, ő is állandóan résen van. Főleg, hogy ez a világ már más, mint amit a nagyapja tanított neki. „Emlékszem, ha nagyapámnak rosszul ment az üzlet, akkor éveken át rosszul ment. Ma, ha két napig rosszul megy, a harmadikon már lehet, hogy nem is létezel.”
The post Magyar Haluk, török Haluk appeared first on Forbes.hu.
