Friss Hirek

Magyar Pétert meghívták a közmédiába, szerdán két interjút is ad

A leendő miniszterelnök szerint ez is azt jelzi, hogy éppen most hullik darabjaira a pártállam.

Mi történt? Magyar Pétert másfél év hiátus után ismét meghívta műsoraiba a közmédia, a kétharmados felhatalmazással hamarosan kormányt alakító Tisza-elnök posztja szerint szerdán 7:33-8:00 között a Kossuth Rádión, 8:10-től 8:37-ig pedig az M1-en ad interjút.

Részletek. „‚Ahogy mondtam, semmi sem tart örökké. A szemünk előtt hullik darabjaira a pártállam. Másfél év után, holnap a “köz”média vendége leszek” – kommentálta a hírt a pártelnök.

Több ebből

Megnevezték az Orbán-korszak egyik kulcsemberét, aki a Tisza kormányzása alatt is maradhat a pozíciójában
Magyar Péter a megválasztása utáni első sajtótájékoztatóján elmondta, milyen minisztériumok lesznek

Kontextus. Magyar Péter a napokban többször is beszélt a közmédia jövöjéről, nemrég úgy fogalmazott: amíg a közmédia vezetése nem tudja garatálni az objektív működést, addig fel fogják függeszteni a csatorna hírszolgáltatásait. A Tisza elnöke korábban többször is sérelmezte, hogy a közmédia a választási kampányban sem volt hajlandó a legerősebb magyar párt valódi programjával foglalkozni, őt magát pedig egyszer sem hívták meg a közmédiába annak közszolgálati szerepe ellenére sem. Éppen ezért volt igazán érdekes, hogy Magyar Péter hétfői, közel három órás nemzetközi sajtótájékoztatóját az M1 élőben közvetítette, a nemzetközi sajtó pedig világszerte kiemelt figyelmet tulajdonított neki.

Hogyan tovább? Magyar Péternek szerdán, közmédiás szereplése után a Sándor-palotában lesz jelenése, Sulyok Tamás ugyanis 10 órára meghívta a három – jelenlegi állás szerint – parlamentbe jutó párt vezetőjét egy személyes egyeztetésre. A Tisza elnöke Toroczkai László és Orbán Viktor társaságában egyeztet majd a köztársasági elnökkel.

The post Magyar Pétert meghívták a közmédiába, szerdán két interjút is ad appeared first on Forbes.hu.


https://www.youtube.com/watch?v=Pdnw4KiUWp0
Exit mobile version