Friss Hirek

Már nincs messze, hogy gesztusokkal, hanggal vagy akár az autónkkal fizethessünk

Nincs már messze, amikor a kedvenc kávézónkban a lépésszámunkat konvertálják majd vásárláskor beváltható forintokra a hűségünkért cserébe. A technológia hamarosan készen áll erre, de megvan-e a felhasználókban a kellő bizalom? A ma még nehezen elképzelhető, rugalmas és kreatív fizetési megoldásokhoz ugyanis egy dolog még nagyon kell: adat. Pontosabban még több adat.

(A szerző a Visa Magyarországért felelős vezetője.)

„Emlékszel még azokra az időkre, amikor a telefonunkkal fizettünk?!” 

Tíz év múlva, az akkor már a 40-es éveiket taposó Z generáció tagjai jó eséllyel így nosztalgiáznak majd. A ma létező technológia képes arra, hogy forradalmasítsa a kereskedelmet, mindenkiből lehet eladó, és ebből a kereskedők – éppúgy mint a vásárlók és a gazdaság egésze – profitálhatnak. Bár a technológia létezik, de még nem terjedt el annyira széles körben és nem kapcsolódik annyira szervesen a mindennapjainkhoz, hogy a most fiatal, majd az őket követő generációk elvárásait hozza felhasználói élményben.

Képzeljük csak el, hogy a bankunkkal a jövőben egyfajta online információs felületen, egy digitális irányítópulton keresztül tartjuk majd a kapcsolatot, ahol teljes mértékben a mi kezünkben van az adataink felhasználásának módja. Mi határozzuk meg, milyen más forrásokkal kötjük össze ezt a felületet, és ki férhet hozzá azokhoz az információkhoz, amiket megosztunk magunkról. Így a jövőbeli banki profilunkhoz a tranzakciók mellett, amelyek több bankszámlához is kapcsolódhatnak,  a lépésszámlálónk, a helymeghatározási előzményeink, a naptárunk vagy akár a kedvenc kávézónk hűségkártyájának adatait is hozzárendelhetjük.

Az összes adatot egy helyen érhetjük el anélkül, hogy különböző appok között kellene váltogatnunk.  

A személyre szabható beállításoknak köszönhetően automatizáljuk majd a választásainkat, ami kinézhet akár így is: „amikor betérek a kedvenc kávézómba, fizetéskor először a hűségpontjaimat használd, majd csak a pontok beváltása után fennmaradó összeggel terheld meg a bankszámlámat”. De azt is beállíthatjuk, hogy egy nagyobb kiadást mindig három részletben fizessünk, vagy hogy egy bizonyos összeg felett a hitelkártya az alapértelmezett fizetési mód.  

Ezen a digitális információs felületen, ahol biometrikus azonosítókulcs védi az adatainkat, a mesterséges intelligencia (AI) bevonásával tanácsokat, személyre szabott választási lehetőségeket, valamint a preferenciáinknak megfelelő akciós ajánlatokat kaphatunk, de az AI megoldásokkal begyűjtött információk a megtakarításban is segíthetnek. A velünk kapcsolatban álló kereskedők pedig szintén megválaszthatják, hogy milyen módon jutalmazzák a hűségünket:

akár úgy is, hogy a lépésszámunkat konvertálják majd vásárláskor beváltható forintokra.  

Több ebből

Nem spórolt a kormány tavaly sem
Itt vannak a KSH friss számai: ennyit nőttek a bérek

A jövő (majdnem) megérkezett

Nem mondok újdonságot azzal, hogy egyre inkább elvárjuk a személyre szabott élményeket. Miért nem létezik mindez a gyakorlatban, ha már itt van velünk a megvalósításra képes technológia? Az ördög esetünkben az adatokban rejlik. A sikerhez a jelenleginél is többet kell tennünk az egyszerűbb és szabványosított adatmegosztásért, és a fogyasztók valamint a vállalkozások kezébe kell adnunk a választás jogát. 

Mit értek ez alatt? Az adatok demokratizálása – azaz, ha a fogyasztók maguk dönthetik el, milyen adatot, hogyan, mikor és kivel osztanak meg – növelni fogja a bizalmat 1. A Visa nemrégiben 12 ezer európai megkérdezésével készült tanulmányának fontos megállapítása, hogy  a válaszadók 69%-a úgy véli, hogy jelenleg a vállalatok többet profitálnak az adatok felhasználásából, mint az emberek 2.

A fogyasztók sokkal szívesebben döntenek maguk az adataikról, mint hogy éljenek az azok felhasználásáért cserébe kapott „személyes előnyökkel”. 

Az emberek a kontrollt választják, cserébe a felelősségteljes felhasználásban bízva nagyobb valószínűséggel osztják meg adataikat a vállalatokkal 3.

Dolgoznunk kell az adatok egyszerűbb hozzáférhetőségén is: bár azok jelenleg még különböző platformokon érhetők el, már rendelkezésünkre áll a technológia, amellyel egy helyre csatornázhatók és valódi felhasználói élményt eredményezhetnek. A generatív mesterséges intelligencia pedig segítségünkre lesz ebben.

AI: mindenki személyi asszisztense

Nézzük meg, milyen előnyei vannak a mesterséges intelligencia fejlesztéseknek a különböző felhasználói csoportok számára. Végeztünk egy kutatást, és előrejelzéseket is készítettünk arról, hogy ezek az innovációk milyen kézzelfogható társadalmi-gazdasági előnyökkel járhatnak 4.

Egy digitális ikertestvér, aki értünk dolgozik

Kutatásunk szerint az európaiak évente akár 250 milliárd euróval többet is megtakaríthatnának, ha a pénzügyeik kezeléséhez olyan digitális eszközöket alkalmaznának, mint a mesterséges intelligencia. De mi kell ahhoz, hogy egy technológia széles körben elterjedhessen? Természetesen bizalom. A Visa által megkérdezettek 40%-a azt mondta, hogy kevésbé bízná személyes adatai kezelését a mesterséges intelligenciára. Elindult azonban egy kedvező változás: 36% nyilatkozott idén úgy, hogy jobban megbízik a mesterséges intelligenciában, mint egy évvel ezelőtt. Ez a szám a Z generáció körében jóval magasabb, már eléri a 47%-ot.  

Vannak egyébként olyan területek, ahol az AI a háttérben már jó ideje bizonyít, évtizedek óta használjuk ugyanis a fizetési ökoszisztéma védelmére és a csalások megelőzésére.

Útlevél a biztonsághoz

A terjedőben lévő biometrikus azonosítás jól jöhet a digitális pénztárcánk vagy a személyi igazolványunk  használatakor is, hiszen az általa nyújtott kényelem vitathatatlan: nem kell többé jelszavakat fejben tartanunk, vagy aggódnunk, hogy elveszítjük a fizikai példányt. A digitális személyi igazolványok és a biometria együttes használata megkönnyíti és biztonságossá teszi a mindennapokat. A válaszadók 43%-a mondta azt, hogy nagyobb biztonságban érezné magát biometrikus védelem használatával, mint a hagyományos módszerekkel.  A biometrikus azonosítás segítségével egyszerűen és gyorsan intézhetjük online ügyeinket: egészségügyi, banki vagy e-kereskedelmi szolgáltatásokat vehetünk igénybe (természetesen a megfelelő adatkezelési engedélyek megadása után), de akár a fizikai útleveleknek is búcsút mondhatunk.

A vállalkozások is profitálhatnak a biometrikus azonosításból. Csak a biometria alkalmazásával az európai vállalkozások évente akár 43 milliárd euró többletbevétellel számolhatnának, és 483 millió euróval csökkenthetnénk a csalások számát évente.

A választás szabadsága

Az online vásárlások kötött, lineáris folyamata is meg fog változni. A digitális „irányítópult”  az eladók és a fogyasztók számára is megkönnyítheti a folyamatot, miután személyre szabott szolgáltatásokat kaphatunk, valamint magunk ellenőrizhetjük a vásárlás feltételeit, legyen szó a fizetésről vagy adataink megosztásáról. Innen érhetjük majd el a hűségpontjainkat, vagy akár a napi lépésszámunkat, amely tovább lehetőségeket kínál. Felmérésünkből kiderül, hogy az általunk megkérdezettek 60%-a saját bevallása szerint inkább máshol vásárol, ha egy vállalkozás nem kínálja az általa preferált fizetési módot.

Kereskedelmi oldalról további fontos következtetés, hogy az ún. Click to Pay szolgáltatás használatával – amely az online fizetés élményét közelíti a bolti érintéses fizetéshez – az online kiskereskedők akár 30%-kal is növelhetik a bevételeiket, ami éves szinten 51 milliárd euróval növelné a kkv-k e-kereskedelmi forgalmát az EU-ban és az Egyesült Királyságban.

Legyünk figitálisak! 

Már nincs messze, hogy gesztusokkal, hanggal vagy akár az autónkkal fizethessünk. Képzeljük el, hogy a kezünket sem kell levennünk a kormányról és megvettük az üzemanyagot, az útdíjat vagy a kávénkat. Ezekkel a kényelmes fizetési élményekkel elfelejthetjük a platformok vagy alkalmazások közötti váltogatást, és

a fizikai és a digitális közötti határok is elmosódnak.

Ez a fajta innovációs képesség olyannyira kulcsfontosságú, hogy a megkérdezettek 40%-a akár bankot is váltana, ha a pénzintézete nem tartana lépést a legújabb trendekkel és innovációkkal. A kényelemről nem is beszélve: a válaszadók 14%-ával már előfordult, hogy azért nem vitt végig egy online vásárlási folyamatot, mert nem akart felkelni a fotelből, hogy megkeresse a fizikai kártyáját.

Mindenkiből lehet eladó

Ma már bárki eladóvá válhat néhány kattintással. Az európai kkv-k 67%-a már digitalizált, és innovatív megoldásokat alkalmaz a működéséhez. A fennmaradó egyharmad digitalizálásával éves szinten reálértéken több mint 200 milliárd eurós bevételnövekedéssel számolhatnánk Európa-szerte. A kis- és középvállalkozások nyitottak a mesterséges intelligencia használatára:

71%-uk gondolja úgy, hogy ha az AI segítségével növekedhet a vállalkozásuk, kipróbálják a mindennapi működésükben.

Azt gondolom, hogy a holnap vállalkozásainak olyan infrastruktúrát és szolgáltatási kört kell biztosítaniuk, amely alkalmazkodik a vásárlók sokféle és dinamikusan változó igényéhez – támogatva a különböző fizetési módokat és platformokat, valamint az erre épülő értéknövelt szolgáltatásokat, mint például a fizetési és fogyasztói szokásokat bemutató elemzések, a hűségprogramok kezelése és extra csalásmegelőzési megoldások.

Az a technológia, amely nem is olyan régen még csak a sci-fi filmekben létezett, ma készen áll arra, hogy milliárdos gazdasági értéket teremtsen egész Európában.

Sármay Bence,
a Visa Magyarországért felelős vezetője

A vendégszerzők külsős szakértők, nem a Forbes szerkesztőségének tagjai, véleményük nem feltétlenül tükrözi a Forbesét.

A cikkben hivatkozott kutatások:

1 Az „ellenőrzés” és a „hozzájárulás” az elsődleges tényezők, amelyeket a fogyasztók preferálnak az adatmegosztás során, összehasonlítva olyan tényezőkkel, mint például a márkaépítés, a hírnév és az értékes szolgáltatások. Visa/A.T. Kearney adatvédelmi tanulmány (USA N=5 215, UK N=5 252, AUS N=800, SG N=1 000, HK N=1 000, JP N-2 500, DE N=1 000). 2019. szeptember

2 Visa Fogyasztói Felhatalmazás Tanulmány, 2022 – 2023. Global (N= 34,600), UK (N=2,000), France (N=2,000), Germany (N=2,000) Spain (N=2,000), Italy (N=2,000), Scandinavia (Denmark, Norway, Sweden) (N=2,000)

3 Digitális audit Q31. Mennyire fontosak az alábbi tényezők, amikor arról dönt, hogy hozzájárul-e ahhoz, hogy egy vállalat adatokat gyűjtsön és használjon fel Önről? (Globális N=16 000)

4 A tanulmányt 2024 márciusában és áprilisában végezték 8000 fogyasztó körében Franciaországban, Olaszországban, Spanyolországban, Lengyelországban, Németországban, Svédországban és az Egyesült Királyságban. Emellett 516 brit üzleti döntéshozót is megkérdeztek. A Gen Pop adatait nem, iskolai végzettség, életkor, faj és régió alapján súlyozták, hogy megközelítsék a felnőtt lakosságot.

The post Már nincs messze, hogy gesztusokkal, hanggal vagy akár az autónkkal fizethessünk appeared first on Forbes.hu.


Exit mobile version