Friss Hirek

Milyen élelmiszereket ne tároljunk hűtőben?

Léteznek olyan élelmiszerek, amelyeket nem javasolt hűtőben tárolni, mert ily módon elképzelhető, hogy veszélyesek lehetnek az egészségre, hiszen olyan vegyületek keletkeznek ezekben az élelmiszerekben, amelyek betegségeket okozhatnak. Cikkünkből megtudhatja, hogy melyek azok a táplálékok, amelyeket nem javasolt hűtőszekrényben tárolni.

Az egyik ilyen élelmiszer nem más, mint a paradicsom. Ez egy napfénykedvelő gyümölcs, amely nagyon nem szereti a hideget. Minél hidegebb helyen tároljuk, annál hamarabb elkezd megromlani. A paradicsom emellett egy unami nevű vegyületet is tartalmaz, amely voltaképpen felelős a gyümölcs ízéért és illatáért. Ha hidegben tároljuk a paradicsomot, egyre kevesebb lesz benne ebből a vegyületből, így kevésbé élvezhetjük ki az aromáját és az ízét.

A burgonyát sem javasolt hűtőben tárolni, ugyanis keményítőt tartalmaz, amely a hideg hatására cukorrá alakul. Főzés során ez a cukor olyan kémiai vegyületté alakul, amely károsan hat az egészségre. Ha pedig hideg és nedves körülmények között tároljuk, akkor kihajt, kicsírázik, majd fény hatására egy szolanin nevű vegyület képződik a zöldségben, amely több betegség kiváltója is lehet.

Az uborka nagyon jól frissít és hűsít nyáron, azonban nem javasolt a hűtőszekrényben történő tárolása. Az uborkának azért sem tesz jót a hűtőben történő tárolás, mivel a húsa pépessé válik.

A kenyeret sem javasolt hűtőben tárolni, ugyanis nagyon gyorsan kiszárad. A hűvös környezet megváltoztatja a kenyér molekuláris szerkezetét. Ezzel ellentétben a fagyasztás némileg lelassítja ezt a folyamatot.

A mediterrán fűszernövények közül nagyon népszerű a bazsalikom és nemcsak a mediterrán térségekben, hanem hazánkban is. Hűtőszekrényben nem javasolt a tárolása, ugyanis az oxidációs folyamatnak köszönhetően könnyen megbarnulnak a levelei, és az oxidáció elpusztítja azokat az enzimeket és tápanyagokat, amelyek jót tesznek az egészségünknek.

A csokoládé nagyon érzékeny a hőmérséklet-változásra. Ha meleg környezetből a hűtőbe tesszük, fehér kicsapódások keletkeznek a csoki felszínén. Emellett a molekuláris változások megváltoztatják a csokoládé textúráját, azaz nagyon könnyen szemcséssé válik.

A méz antibakteriális hatásokkal rendelkezik. Nagyon hatékony a téli betegségek gyógyításában, tüneteinek csökkentésében. Tele van értékes antioxidánsokkal is, amelyek nagyon sokféle betegség megelőzésében lehetnek a segítségünkre. A mézet a legjobb szobahőmérsékleten tárolni. Ha hűtőben tároljuk, könnyen szemcséssé válik, azaz kikristályosodik. Ha azonban így is szeretjük, akkor nyugodtan tárolhatjuk hűtőszekrényben.

A hagymát sem javasolt hűtőszekrényben tárolni. Csakúgy mint a burgonyának, a hagymának is keressünk helyet a kamrában, azonban vigyázzunk, hogy a hagyma és a burgonya ne kerüljön egymás közelébe, ugyanis a burgonya olyan gázokat bocsájthat ki, amelyek a hagyma gyors rothadását okozhatják.

Sokan arra esküsznek, hogy a kávénak a hűtőben van a helye. Ez nem egészen így van, mivel a kávé hajlamos magába szívni minden szagot és illatot, és ezzel elveszíti a kellemes, jellegzetes aromáját és ízét.


Exit mobile version