Venezuela nemcsak az olaj tekintetében van a világ élvonalában, ha arról van szó, mit rejt a földje. A napelemek és az elektromos akkumulátorok számára is fontos ásványkincsei vannak. Rengeteg. De van egy kis bökkenő.
Amikor Venezuela erőforrásairól esik szó, a világ szinte kizárólag az olajra gondol. Pedig a dél-amerikai ország felszíne alatt ennél jóval sokrétűbb vagyon húzódik meg: arany, koltán, ritkaföldfémek és más, a globális energia-átmenet szempontjából kulcsfontosságú ásványok. A probléma nem a készletek hiánya, hanem az, hogy az ország évtizedek óta képtelen ezeket hatékonyan és átlátható módon kiaknázni.
„Nem hiszem, hogy bárki is Venezuela bauxitja vagy aranya miatt avatkozna be – ez mindig az olajról szól. Ugyanakkor tény, hogy az országnak hatalmas, ám jelenleg alig kihasznált ásványkincsei vannak, amelyek kiaknázásában óriási lehetőség rejlik”
– mondta a spanyol InfoLibrének Ester Boixereu, a spanyol Geológiai és Bányászati Intézet (IGME) ásványi nyersanyagokra szakosodott szakértője. Venezuela potenciálját olyan globális kitermelési központokéhoz hasonlította, mint Brazília vagy Dél-Afrika.
Venezuela és az energia-átmenet: miért kulcsfontosságúak a stratégiai ásványok?
Venezuela bányászati stratégiája – legalábbis papíron – ambiciózus. A 2019–2025 közötti időszakra szóló hivatalos bányászati terv 13 különböző ásványra fókuszál, az aranytól és gyémánttól kezdve a koltánon, bauxiton és nikkelen át egészen az ipari felhasználású ásványokig. Ezek közül több elengedhetetlen az akkumulátorgyártáshoz, a napelemekhez és a modern elektronikai eszközökhöz – vagyis stratégiai jelentőségűek a globális gazdaság számára.
A szakértők szerint Venezuela ásványkincsekben mérve a világ élvonalába tartozik, még ha olajban továbbra is verhetetlen. A gond az, hogy a kitermelés volumene messze elmarad a potenciáltól. A hivatalos becslések szerint az ország mintegy 1400 tonna aranyat rejt a föld alatt, amivel a világ első húsz országa közé tartozik. Ehhez képest az éves kitermelés mindössze néhány száz kilogramm – töredéke annak, amit hasonló készletekkel rendelkező országok produkálnak. Vagyis a helyzet ugyanaz, mint az olajjal: a kincs ott van, de nincs tudás, tőke és infrastruktúra a hatékony kihasználásához.
Illegális bányászat és fegyveres csoportok: hova tűnik Venezuela aranya?
A helyzetet tovább torzítja az illegális bányászat. Független elemzések szerint a venezuelai arany 80–90 százaléka informális vagy illegális csatornákon kerül felszínre, gyakran fegyveres csoportok ellenőrzése alatt. Az Orinoco folyó térsége kulcsfontosságú kijárat ezeknek a nyersanyagoknak, miközben az őslakos közösségek rendszeresen kényszermunka és erőszak áldozataivá válnak.
A Maduro-kormány 2016-ban az Orinoco-ív néven ismert bányászati övezet megnyitásával próbálta újraindítani az ágazatot. Az elképzelés szerint külföldi befektetők adókedvezményekért cserébe léphettek volna be a piacra. A valóságban azonban a korrupció, a politikai instabilitás és a biztonsági kockázatok elriasztották a komoly szereplőket, így máig nincs pontos kép arról, mekkora is Venezuela valódi bányászati potenciálja. Mindez intő jel lehet a behívni tervezett amerikai olajcégeknek, akik nem is nagyon akarnak egyelőre befektetni Venezuelában.
A hanyatlás nem áll meg a bányászatnál. Az amerikai földtani szolgálat adatai szerint az ország acél-, szén-, vasérc- és aranytermelése néhány év alatt mintegy 90 százalékkal zuhant. Egyedül a földgáz-szektor maradt részben működőképes, noha a dél-amerikai kontinens gázkészleteinek közel háromnegyede Venezuelában található. Az exportot azonban itt is az infrastruktúra hiánya korlátozza: nincs elegendő kapacitás a cseppfolyósításhoz és a tengeri szállításhoz.
Az olaj maradt a koronaékszer – de miért nem jönnek a befektetők?
Mindezek felett továbbra is az olaj marad a „koronaékszer”. Venezuela a 70-es és a 2000-es években napi 3–4 millió hordó nyersolajat termelt ki, ma viszont elmarad az egymillió hordótól – azt is nagyrészt külföldi partnerek, például az amerikai Chevron vagy európai energiacégek (Eni, Repsol) közreműködésével. Az iparág évtizedes alulfinanszírozottsága, az elmaradt karbantartások és a szakember-elvándorlás miatt a kapacitások jelentős része mára visszafordíthatatlanul leépült.
Melissa García, a venezuelai állami olajvállalat (PDVSA) korábbi mérnöke, a spanyol Geológiai és Bányászati Intézet másik kutatója szerint
a venezuelai olajipar gyakorlatilag magára maradt.
Az ágazatból hiányoznak a modernizációhoz szükséges beruházások, de még az alapvető karbantartási kiadások is, amelyek legalább a meglévő kapacitások megőrzését szolgálnák.
„Amikor ezek a karbantartások elmaradnak, az infrastruktúra gyorsan romlik, és vannak olyan eszközök, amelyek mára gyakorlatilag helyrehozhatatlanná váltak. Ráadásul jelentős agyelszívást is elszenvedtünk, ami tovább gyengítette az országot” – teszi hozzá.
Politikai fordulat nélkül nincs nyersanyag-fellendülés
Elemzők szerint pusztán a jelenlegi termelési szint fenntartásához több tízmilliárd dolláros beruházásra lenne szükség. A gyors fellendülés illúzió: még optimista forgatókönyv esetén is évtizedek kellenének ahhoz, hogy Venezuela visszatérjen a világ vezető olajtermelői közé.
A tanulság egyértelmű: Venezuela nemcsak olajhatalom lehetne, hanem a stratégiai fontosságú ásványok egyik globális központja is. Ehhez azonban nem földtani, hanem politikai és intézményi fordulatra lenne szükség – stabilitásra, átláthatóságra és valódi befektetői bizalomra. Ezek nélkül a föld alatti vagyon továbbra is kihasználatlan marad.
The post Nem csak olaj: Venezuela nagyhatalom lehetne a jövő energiája szempontjából is appeared first on Forbes.hu.
