A szembenézést van, hogy a sorsod hozza el, van, hogy a történelem kényszerít rá. Nálam a kettő összeért. Hogy felszabadít-e? Remélem.
A Forbes júliusi lapszáma egyetlen témáról szól: a szembenézésről. Ez a főszerkesztői beköszöntő.
Fotó: Mohai Balázs, címlap: Nur Mohammed
A Hajdú mosógép fémtetején hangosan csörögtek a rászórt pénzérmék. Reggel volt, hallottam, ahogy néhány bagoly még huhog odakint. Hétéves voltam. Fogalmam sincs, miért akartam a zsebpénzem a fürdőszoba magányában megszámolni. A hirtelen kicsapódó ajtóra, apám hirtelen fellobbanó haragjára sem igazán emlékszem. Az ütésre igen. Arra is, hogy azt gondoltam, most olcsón megúsztam. Pár jelenet élesen bevésődött az emlékezetembe, minden más törlődött. Az agy így működik.
Hogy szembenézett-e a démonjaival? Nem tudom. Idejekorán elment, meghalt. Azonnal felfogtam, mikor anyám elmondta nekünk. Értettem, hogy nem jön vissza többé. Véget ért egy ünnepelt sportkarrier, egy mindenki által szeretett, szórakozott és szórakoztató ember élete. Tudott jó apa lenni, és tudott jó ember lenni.
Emlékszem az első napra, amikor nem tudtam felidézni a hangját. Keveredett a gyász, hogy valami véglegesen elveszett, és a nyugalom, hogy valami soha többet nem tér vissza már.
Akkor jöttem rá, hogy a valóság mennyire bonyolult. Akkor döntöttem el, hogy ezzel akarok foglalkozni. Ezért lettem újságíró.
A sikereimet viszont nagyon sokáig nem tudtam értékelni. A bántalmazott gyerekek sajátja ez, nem hiszik el, hogy valaha is elég jók lehetnek. Hogy nem jön majd egyszer csak a semmiből megint egy hirtelen ütés. Már nem rezzenek össze, ha valami hirtelen megmozdul a fejem mellett, de még ösztönösen összerándul néhány izmom. Dolgoztam rajta, hogy mások ne vegyék észre.
Túlvagyok-e rajta? Szembe kell vele néznem, hogy talán nem teljesen. Nem magyarázat minden hibámra, de azt hiszem, nagyban meghatároz a mai napig. Fájdalmas dolog szembenézni ezzel – és tudom, hogy fájdalmat okoz a szeretteimnek. De le akarom zárni. Azt hiszem, jó úton vagyok, és tudom, hogy le fogom zárni. Sosem fordult még elő velem, hogy kiment volna az erő az ujjaimból, amikor írni kezdek. Sokadszor ülök neki ennek a szövegnek.
Miért? Segélykiáltás ez? Olcsó bulvár? Önsajnáltatás? Szobordöntés? Nem. Ez egy manifesztó. Annak a kinyilatkoztatása, hogy a szembenézésnél nincs most fontosabb dolgunk, mindenkinek el kell végeznie, és ezt a munkát én sem spórolhatom meg.
Magammal kezdem, és kihasználva azt a kivételes helyzetet, amiben vagyok, igyekszem kapaszkodókat és inspirációt adni másoknak, hogy ezt a munkát elvégezzék. Vannak momentumok, amikor a szembenézés elkerülhetetlen.
Van, hogy a sorsod hozza el, van, hogy a történelem kényszerít rá. Hogy felszabadít-e? Remélem. Ez egy üzenet is, mindenkinek, aki hasonlót átélt, hogy nincs egyedül. Üzenet magamnak is, hogy sosem voltam egyedül, és hogy a sikereimet én értem el – mert mások megemeltek, amikor kevésnek hittem magam.
The post Nincs most ennél fontosabb dolgunk appeared first on Forbes.hu.
