Friss Hirek

Óbudai korrupciós ügy: meghosszabbították több ismert politikus letartóztatását

A nyomozati anyag szerint a kifizetett korrupciós pénzek összege meghaladja a 2 milliárd forintot.

Mi történt? A 444 azt írja, hogy a Budai Központi Kerületi Bíróság az óbudai korrupciós ügyben gyanúsított több politikus letartóztatását is meghosszabbította

Több ebből

Az ügyeleti reform óta sebesebb ütemben üresednek meg a háziorvosi praxisok. Mutatjuk, a pontos számokat
Negyven millió forint miatt került felszámolás alá az ország egyik legnagyobb magánegészségügyi szolgáltatója. Mi jöhet most a Doktor24 ügyében?

Részletek. Csütörtökön Szabó József, a Fővárosi Törvényszék szóvivője számolt be a döntésről, aminek értelmében október 4-ig rács mögött marad Őrsi Gergely jelenlegi, valamint Láng Zsolt korábbi II. kerületi polgármester, továbbá Molnár Zsolt volt MSZP-s országgyűlési képviselő is. Az ügyben több más gyanúsított letartóztatását is meghosszabbították.

A Központi Nyomozó Főügyészség korábban közölte, hogy összesen hét gyanúsított, köztük politikusok és vállalkozók is előzetes letartóztatásának meghosszabbítását indítványozták. Puskás Péter korábbi III. kerületi fideszes alpolgármester esetében ugyanakkor megszüntették a személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedést.

Kontextus. Ahogy arról korábban a Forbes.hu-n is beszámoltunk, a megalapozott gyanú szerint egy parkfenntartási munkákat végző vállalkozó 2011 és 2024 között több önkormányzati cikluson átívelően vesztegetett meg önkormányzati és politikai pozíciót betöltő szereplőket. A nyomozati anyag szerint a vesztegetési céllal kifizetett pénzek összege meghaladja a 2 milliárd forintot. Az ügyészség állítása szerint a pénzek egy része befolyásolási kísérletek fejében cserélt gazdát több kerületben, többek között a III. és II. kerületben is.

Az ügy másik száláról az ügyészség azt írta, hogy ugyanezen vállalkozó segítségével egy közétkeztetési szolgáltatást végző cégcsoport tulajdonosa és ügyvezetője is vesztegette a cégcsoport szerződéseinek biztosításáért a korábban megjelölt önkormányzati vezetőket.

The post Óbudai korrupciós ügy: meghosszabbították több ismert politikus letartóztatását appeared first on Forbes.hu.


https://www.youtube.com/watch?v=Pdnw4KiUWp0
Exit mobile version