Friss Hirek

Olyan katonai tervet raktak össze Trumpnak, hogy négyéves csúcsra ugrott az olaj ára

Legutóbb akkor járt ilyen magasan az olaj ára, amikor Oroszország elindította teljes körű invázióját Ukrajnában.

Mi történt? Hordónként 126 dollárra emelkedett a Brent nyersolaj ára, miután az Axios arról adott hírt, hogy az amerikai hadsereg új, Iránnal kapcsolatos katonai lehetőségekről készül tájékoztatni Donald Trumpot – vette észre a 444. A Brent egy ponton hét százalékos pluszban volt, ami a legmagasabb szint azóta, hogy Oroszország teljes körű inváziót indított Ukrajna ellen 2022 februárjában. A nyersolaj ára azóta csökkent, de még mindig 120 felett tanyázik, a cikk írásakor (10 óra környékén) 121,6 dolláros szinten állt.

Több ebből

A közösségi média 60 legmeghatározóbb magyar arca: trónfosztás az élen
Hangnemváltás az MCC-nél: hatott az osztalékfizetés elhalasztása?

Mit kell még tudni? Az Axios úgy tudja, hogy az amerikai Középső Parancsnokság egy „rövid és erőteljes” csapásokból álló támadási tervet dolgozott ki Irán ellen, hogy ezzel próbálják kimozdítani a holtpontról a Teheránnal folytatott tárgyalásokat. A portál névtelen forrásai szerint a tervezett csapások valószínűleg infrastruktúra elleni támadásokat is tartalmaznának. Ahhoz, hogy az Egyesült Államok átvegye az irányítást a blokád alatt álló Hormuzi-szoros felett, nem kizárt, hogy szárazföldi csapatok bevetése is szükséges lesz. Az Axios által megkérdezett szakértők szerint az olajkereskedők gyorsan reagáltak a Perzsa-öböl térségében potenciális katonai lépéseire. Összességében az látszik, hogy már a konfliktus eszkalációjának kis esélye is „aránytalanul nagy hatással” lehet a globális energiaellátásra. 

The post Olyan katonai tervet raktak össze Trumpnak, hogy négyéves csúcsra ugrott az olaj ára appeared first on Forbes.hu.


https://www.youtube.com/watch?v=Pdnw4KiUWp0
Exit mobile version