Friss Hirek

Orbán elmondta, ki fizette az amerikai útját és mit csinált a focinézésen kívül

A volt miniszterelnök sajtótájékoztatón bírálta a kormányt, emellett az amerikai útjáról és az NKA-ügyről is megszólalt.

Mi történt? Orbán Viktor a Fidesz új frakcióvezetőjével, Bóka Jánossal közösen tartott sajtótájékoztatón azt állította, hogy az Alaptörvény 17. módosításával önkényuralmi rendszer jött létre Magyarországon, számol be a Telex. A volt miniszterelnök szerint a Fidesz ezért ellenállási nyilatkozatot fogadott el, és a jövőben minden békés kezdeményezést támogatni kíván, amely a demokrácia helyreállítását szolgálja.

Orbán hangsúlyozta, szerinte a jelenlegi rendszer megváltoztatása elsősorban azok felelőssége, akik a Tisza Pártra szavaztak. Úgy fogalmazott, a Fidesz „szolgáltatóközpontként” kívánja segíteni ezt a folyamatot.

Több ebből

Egy szám, amit nem biztos, hogy tudni akartál: ennyi titkos megfigyelést engedélyeztek Orbán igazságügyi miniszterei
Reagált Orbán Viktor Szijjártó karrierváltásának hírére
Már nem prioritás: csendben eltűnt az egyik leggazdagabb magyar cége Orbán kedvenc csapatának támogatói közül

Minek ment oda? Az Egyesült Államokban tett útjáról azt mondta, hogy magánúton, saját költségén utazott ki a labdarúgó-világbajnokságra, ugyanakkor állítása szerint nemcsak a mérkőzések miatt tartózkodott Amerikában, hanem az önkényuralom elleni fellépéssel kapcsolatos tárgyalásokat is folytatott. Arra azonban nem válaszolt, hogy kikkel egyeztetett.

NKA. Az NKA-botrány kapcsán Orbán koncepciós eljárásnak nevezte a nyomozást, és azt állította, hogy a kulturális támogatásokról döntő korábbi vezetők nem követtek el jogsértést. Kifogásolta azt is, hogy az ügyészség lefoglalta a Fidesz szervereit és a párt nyilvántartásait, amit politikai indíttatású lépésnek tartott.

The post Orbán elmondta, ki fizette az amerikai útját és mit csinált a focinézésen kívül appeared first on Forbes.hu.


https://www.youtube.com/watch?v=Pdnw4KiUWp0
Exit mobile version