Friss Hirek

Politikai okokból vehette meg a közmédia az NB I közvetítési jogait

A G7 információi szerint nem a közmédiában született meg a végső döntés a hatmilliárdos megállapodás kapcsán.

Mi történt? Politikai döntés nyomán vette meg végül a reálisnak vélt piaci ár kétszereséért a közmédia a hazai elsőosztályú labdarúgó-bajnokság (NB I) közvetítési jogait, írja ágazati szerplők beszámolóira alapozva a G7.

Részletek. A lap emlékeztet, az MLSZ többszöri próbálkozásra sem tudta piaci tenderen értékesíteni a közvetítési jogokat, és a közmédia sem ilyen formában, hanem tenderen kívül jutott végül megállapodásra a szövetséggel, és egyezett meg végül egy hatmilliárd forintos díjban. A hatmilliárdos ceh az iparági szereplők szerint még mindig kétszerese annak, amit a liga közvetítési jogai valóban érnek, de még így is kevesebb, mint fele annak a nettó közel 13 milliárdnak, amit a NER utolsó teljes évében kifizetett érte a közmédia.

Mit jelent ez a gyakorlatban? A G7 információi szerint a megegyezésről való végső döntés nem a közmédiában (aminek a korábbi vezetése már távozott, a következő pedig még állt fel), hanem kormányzati szinten született meg, az egyeztetéseken pedig a Belügyminisztérium alá tartozó sport-szakállamtitkárság és a Pénzügyminisztérium képviselői is részt vettek. A lapnak nyilatkozó forrás szerint a mögöttes logika az volt, hogy a közvetítési megállapodás – és annak milliárdjai – híján az első osztályú csapatok közül talán négy ha talpon tudott volna maradni, ebben pedig akkora politikai kockázatot láttak kormányzati oldalról, hogy bevállalták a hatmilliárdos cehet és annak politikai kompromisszumát.

Hogyan tovább? A közmédia azonban az MLSZ előzetes terveivel ellentétben csak egy évre állapodott meg a szövetséggel a közvetítési jogokról, így jövőre ismét terítékre kerülhet majd a kérdés, bármiféle hosszútávú elköteleződés nélkül.

Kontextus. Az NB I közvetítési jogait is tartalmazó csomagot az elmúlt másfél évtizedben rendre az MTVA vette meg, a tízmilliárd forintos nagyságrendű vételár mögött azonban sokan titkolt állami finanszírozást fedeztek fel.

The post Politikai okokból vehette meg a közmédia az NB I közvetítési jogait appeared first on Forbes.hu.


https://www.youtube.com/watch?v=Pdnw4KiUWp0
Exit mobile version