A sör ára viszont megugrik majd.
Mi történt? Az előző kormány által tervezett 18 milliárd forint helyett 4 milliárdból rendezi meg a kormány az idei augusztus 20-i ünnepséget – jelentette be szerdán Magyar Éva kormányszóvivő a Telex tudósítása szerint.
Részletek. A költségcsökkentés a programon is látszik: a tűzijáték mindössze tízperces lesz, és az esti műsorban nagyobb szerepet kap a fényfestés. A rendezvénysorozat már augusztus 19-én elkezdődik, a programok központi témája Magyarország ezeréves története lesz. A Kossuth tér estére bulihelyszín lesz, a Margitszigeten pedig napközben családi programok, este fénykiállítás várja a látogatókat.
Árak. Az ünnepség olcsóbb lesz, a sör viszont nem: míg tavaly 380 forintért lehetett kapni, idén már nem támogatja az állam az árát. A szervezők ugyanakkor felső korlátot szabnak, terveik szerint egy sör kevesebb mint ezer, egy ásványvíz pedig kevesebb mint ötszáz forintba kerül majd.
Hogyan tovább? A kormány emellett visszaszerezné azt a pénzt, amelyet az előző kabinet előlegként már kifizetett Balásy Gyula cégének a rendezvény megszervezésére. Magyar Éva szerint az állam minden olyan összeget vissza akar szerezni a 8,7 milliárd forintos előlegből, amely mögött nem áll teljesítés.
The post Rövidebb tűzijáték, jóval kisebb költségvetés: nagyot változik az idei augusztus 20-i ünnepség appeared first on Forbes.hu.