Rúzsa Magdi az újabb, immár hatodik önálló sportarénás duplakoncertjére készülve sem érzi úgy, hogy ajándékba kapja a sikert: mindig többre törekszik, ezért a melót sem spórolja ki semmiből, ami az ő hangján szól. Aranyak, platinák, megtöltött koncertterek, milliós követőtábor, üzleti és szakmai stratégia, generációs slágerek, és kicsit sem utolsósorban: a Jóisten.
A nagy Rúzsa Magdi-sztori a decemberi Forbes magazinban, ez pedig itt egy exkluzív interjúrészlet ajánlóként.
A Rúzsa Magdi. Nehéz névelő nélkül használni a nevét valakinek, aki 18 éve állócsillagként van jelen a könnyűzenei életben. Megírtuk a nagy Magdi-sztorit a decemberi magazinban, portréval, személyes önvallomásokkal, a benne munkáló teljesítményszorongással, sőt, a művész és stratéga kettősségével, ami az egyéniségét jellemzi.
Magdi beszélt a munkához, vagy a teljesítéshez, sőt a pénzhez fűződő viszonyáról is. Arról, hogyan építkeztek és építkeznek menedzserével, Szovják Beával építőkockáról kockára, és hogy milyen erős késztetés munkált benne arra is, hogy alanyi jogon ismerjék el nem csak erős, karakteres hangként, hanem tehetséges dal–, sőt, slágerszerzőként is.
Körbejártuk Rúzsa Magdi és a produkciója üzleti vállalkozását, a koncertezés és a sorozatos telt házak fenntarthatóságának stratégiáját, és azt, mi számára a siker fokmérője. Nem mellesleg azt is: hiába szereti őt az aktuális politikai kurzus, Magdi és menedzsere állítják: sosem politizáltak, és természetesnek tartják, hogy elvállalnak állami – nem pedig politikai – felkéréseket.
Ez itt egy exkluzív interjúrészlet, csak a Forbes.hu-n.
Forbes.hu: Milyen volt, amikor 18 évvel a győzelmed után visszahívtak a Megasztárba zsűritagként?
Rúzsa Magdi: Nagyon sokáig gondolkodtam azon, hogy egyáltalán vállaljam-e ezt a szerepet. Nem is csak a zsűrizés miatt, hanem leginkább azért, mert őszintén bizonytalan voltam, hogy vajon vannak-e még kint tehetségek, főleg az elmúlt évek tehetségkutatós generációváltásai után. És ha vannak is; mit tudok én nekik segíteni vagy adni? Na meg hogy: kell-e ez a fajta kihívás és nagyképernyő most nekem?
Nem voltál benne biztos, hogy ad még a karrieredhez ez a fajta nyilvánosság?
Nagyon régen szerepeltem televízióban. Maga a műfaj sokat változott azóta. Azon gondolkodtam, mennyire tudok még azonosulni ezzel. Mert én annyira a koncertezésből éltem, és annyira a koncertezés meg a zeneírás volt az elfoglaltságom az elmúlt években, hogy el is szoktam ettől a világtól. Nem volt egyszerű döntés, de közben vannak pillanatok, amikor nagyon felemelő a Megasztár, és azt érzem, jó helyen vagyok. Van néhány olyan előadó most is a csapaton belül, akik kimagaslóak. Annyira, hogy én most azt gondolom, ezek az emberek fönn tudnak majd maradni, és adni fognak a közönségnek hosszútávon is. És ami miatt végül tényleg úgy döntöttem, hogy vállalom ezt a feladatot, az pont az volt, hogy nagyon kíváncsi voltam, mennyire jár még együtt az agyam a közönségével.
Eddig visszaigazol a közönség?
Egy-egy kivétellel igen. Ami azért szuper, mert megerősítenek, hogy még jól látok és hallok bizonyos dolgokat. És tudod, ha jól hallok, és a közönség ezt megerősíti, akkor érdemes ebben részt vennem. Mert annak idején, amikor értem harcolt valaki a Megasztár zsűrijében, az nekem olyan komoly ugródeszkát jelentett, ami nélkül most nem is beszélgetnénk itt egymással.
És abból, amit a Jóisten nekem megadott, kötelességem valahogyan visszaadni. Ebben a szellemben dolgoztam az elmúlt tizennyolc évben: próbáltam visszaadni a közönségnek, és azoknak a mentoroknak, alkotóknak, zenésztársaknak is, akik megemeltek és segítettek engem.
Hatalmas dolgot tettek értem, értünk akkor. Ha most én valakinek a jelenlétemmel tudok hasonlót adni, vagy csak megközelítőleg hasonlót, akkor az már egy jó dolog.
„Nekem nem az a dolgom, hogy az életemet egy kirakatban éljem” / Fotó: Krasznai Zoltán / Forbes
A műsorban tettél utalást ilyesmire, de látsz jövendő vagy jelenbeli kollégát a mostani versenyzők között?
Látok.
Olyat is, akit a csapatodban el tudnál képzelni?
Igen. De nem mondok nevet, már csak azért sem, mert valójában azt kívánom neki, hogy ne az én csapatomban dolgozzon, hanem legyen saját, nagy csapata. Vigye nagyon sokra, mert megérdemli.
A nyilvánosságot elég tudatosan kezeled, már a 2006-os Megasztár-győzelmed óta. Ezzel kapcsolatban tudsz tanácsot adni a mostani versenyzőknek?
Én azért húztam meg a határokat, mert azt éreztem, hogy nekem nem az a dolgom, hogy az életemet egy kirakatban éljem. A színpadon odaadom a testem, lelkem. Odaadom a dalaimat, bennük mindennel, ami vagyok. Viszont amikor lejövök a színpadról, az egész életem nem tud egy kirakat lenni. Ezért ki kell mondanom: mindenkit szeretek, de itt ezt a kis függönyt én most lehúzom, mert ami benn van, az már csak az enyém.
Muszáj, hogy valami megmaradjon önmagadnak, különben azt érzed, hogy az egész életed egy portéka.
Nem azt mondom, hogy nem kell adni a közönségednek, hogy nem kell fotókat kitenni, videókat megosztani. De ha mindent kiteszel, akkor miért is vagy te még izgalmas? Ki lesz rád igazán kíváncsi, ha már mindened látta? Én azt gondolom, hogy a Magdi mint zenész, mint énekes az érdekes, ezért őt mutatom meg.
Volt az elmúlt 18 évben valaha kérdés, hogy a zenéből meg tudsz-e élni?
Alapvetően nem. Voltak nehezebb időszakok. A covid egy nagyon durva válság volt a művészek számára, főleg nekünk, zenészeknek. Gyakorlatilag kétéves leállást jelentett. Az egy nagyon-nagyon kemény szituáció, ami azért elgondolkodtatott.
Ezért volt szükség arra, hogy az állam, akár az Eximbankon keresztül támogassa a produkcióidat?
Szerintem a jó dolgokat érdemes támogatni. A hiteles és jó dolgokat, azokat az alkotókat, akiknél látjuk, hogy valóban az történik, aminek történnie kell azzal a bizonyos támogatási összeggel, igenis támogatni kell. Én ebben hiszek. És ez nem is újszerű; a művészetnek mindig is voltak mecénásai, mindig is volt támogatottsága, akár állami is. Tudtuk, hogy erre szükség volt és van a művészetben.
Nem is kérdőjelezem meg, hogy van, kell és lehet is ilyen támogatás. Inkább csak meglep, hogy az ország – piaci értelemben is – legsikeresebb női előadójának szüksége van erre ahhoz, hogy megvalósítsa egy-egy nagykoncertjét.
Óriási összegekről beszélünk, ami például egy Aréna-produkciónak a felépüléséhez kell. Százmilliós kiadásokról van szó, amik az előadót terhelik.
„Azt kell látnod, hol akarsz lenni húsz év múlva, és hogyan akarsz eljutni oda. Ha kijelölöd, hol akarsz lenni, akkor dolgozz is úgy.” / Fotó: Krasznai Zoltán / Forbes
Azaz ezt te előfinanszírozod ilyenkor?
Persze. A támogatások a produkció létrejöttét, megvalósítását és nagyságát, látványosságát segítették elő, és mi valóban arra fordítottuk, hogy minél szebbet, jobbat, igazán nagyszabásút adjunk a közönségnek.
A politikai támogatástól eltekintve megtérülő vállalkozás egy Aréna-koncert?
Ha okosan csinálod, akkor igen. Nagyon-nagyon sokat bele kell tenni, de azért, ha ügyes vagy, akkor kivenni is tudsz a végén. Az első Arénám, hogy létrejöjjön, több éves tervezés és álmodás eredménye volt. Aztán aláírtam a szerződést, és ott álltam hevesen dobogó szívvel, összeszorult gyomorral, hogy meglesz-e a telt ház, mert tudtam, az embereket ki kell fizetni. Rettenetesen féltem, mert tényleg az volt a valóság, hogy el kell adnom a lakásomat, hogy mindenkit kifizessek, ha nem lesz telt ház. Aztán csörgött a telefon, hogy „Magdikám, megvan a telt házunk, nyithatjuk a következő napot is!?” Én meg csak visszakérdeztem, hogy akkor tuti, hogy nem kell eladnom a lakásom, ugye!?
Az élő fellépések adják egy előadóművész bevételeinek legalább a felét, jól tudom?
Nagyjából igen. Ráadásul már régen nincs lemezeladásból bevétel, az nagyjából zéró, tehát a koncertezés jelentősége tovább nőtt. Ott van még a jogdíj, ami nem mindig van úgy elszámolva, ahogy egyébként kellene – főként a digitális területen okoz ez nehézséget. Tehát ha a biztonság a cél, azt a koncertezés adja.
Azaz a koncertezés jelenti a fenntartható sikert?
Na és ezt szeretem én! Folyamatosan ezt szajkóztam magamnak. Azt mondogattuk Beával (Szovják Bea, Magdi menedzsere immár 18 éve – a szerk.), hogy hosszútáv, hosszútáv, hosszútáv.
Azt kell látnod, hol akarsz lenni húsz év múlva, és hogyan akarsz eljutni oda. Ha kijelölöd, hol akarsz lenni, akkor dolgozz is úgy.
Az előző Aréna-koncerted előtt volt viszont egy nagyon személyes videós bejelentkezésed, amiben sokakat meglepve arról vallottál, hogy el voltál bizonytalanodva, meg tudod-e egyáltalán újra csinálni.
Mindig őszinte vagyok a közönségemmel, ezért el kellett nekik mondanom azt is, hogy ez egy kőkemény időszak volt. Anyává váltam, három gyerek egyszerre fogzott, három órákat aludtam, azt is megszakításokkal. És közben ott volt egy ekkora vállalás. Amiről pedig soha senki nem beszél, sőt, mély titoknak minősül a szakmában, nem is tudom miért, hogy egy terhesség, illetve a szülés nagyon meg tudja bolygatni a hangszalagokat.
Voltak dolgok, amiket szinte újra kellett tanulnom, mert a hormonok miatt olyan szinten volt ödémás a hangszálam, hogy másképp jöttek ki a hangok. Szinte új hangképzést tanultam a mesteremtől, és közben is helyt kellett állnom a színpadon. Nagyon akartam az Arénát, de voltak pillanatok, amikor például azt éreztem, hogy félig kész az egész műsor a képi világgal, mindennel, én meg ott állok középen, hogy oké, és most mit is akarok én ezzel mondani!? Persze utána, mint egy puzzle, bennem is összeállt minden.
Mégis szerettem volna ezt elmesélni, és ezzel is tudatni, hogy ez sem tabutéma.
„Segíteni akarok, mert már tudom, hogy az anyaság kőkemény.” / Fotó: Krasznai Zoltán / Forbes
Ilyen indíttatásból jött az Anyu akadémia című videókurzusod is?
Azt akkor határoztam el, amikor rádöbbentem arra, hogy te jó ég, mibe csöppentem! A fizikai és idegrendszeri kihívás, a fejemben cikázó kérdések, az egymásnak ellentmondó tanácsok, a sok esetben érdemi válasz nélkül hagyott helyzetek… Tudtam, hogy ezzel nem vagyok egyedül anyaként, ezért nagyon fontos, hogy miután én háromszorosan tapasztalok, átadjam ezeket a tapasztalatokat. Ha jók ezek, ha nem, ha van ötletem, ha megoldásom van, de azt is, hogy ha hibázom. Segíteni akarok, mert már tudom, hogy az anyaság kőkemény.
Megfogadtad, hogy mindig vissza adsz abból, ami neked jutott, és amiért megdolgozol. Tartod ezt a fogalmat?
Minden pontján a karrieremnek fontos volt, hogy alapvetően a zenével, de a lényemmel is visszaadjak, igen. Ha tudok, akkor konkrét segítséggel. A Gábriel Angyalház Alapítvány a szívem csücske, már majdnem tíz éve hoztam létre, hogy hátrányos helyzetű tehetségeket támogassunk, határon innen és túl. Egyébként minden évben úgy futok neki egy-egy Arénának vagy bármilyen nagy koncertnek is, hogy ott rögtön elhatározom, mi az az összeg, amit biztosan jótékony célra fogok fordítani. És erről csak azért beszélek, mert ez még mindig egy olyan téma, amiről valamiért hallgatunk. Pedig ki kellene mondani: nem csak karácsonykor kell jótékonykodni! Én azt gondolom, hogy annak, aki megteheti, ez ott kell, hogy legyen a fejében folyamatosan.
Az alapítványomban mégis sokszor azt látom, és nem tagadom, nagyon meg is érint, hogy azok adományoznak leginkább, akiknek nagyon kevés van. Sokszor szembesít ez az emberi nagyság a valósággal, és emiatt nagyon fontosnak tartom, hogy mondjuk ki: adjanak már azok is, akik megtehetik!
Én tényleg vissza szeretnék adni valamit a környezetemnek, mert sokan vannak olyanok, akiknek lehet, hogy pont annyit fog számítani, mint annak idején nekem számított a segítség. Tudom, hogy azért szeret engem ennyire a Jóisten, azért hordoz ennyire a tenyerén, mert tudja, hogy nem élek vissza a szeretetével.
És még:
Hogyan indult el, és hogyan gondolkozott a lépéseken Magdi a nagy teljesítők útján?
Miből építkezik, és mi számára a siker fokmérője?
Ki a legnagyobb szakmai szövetségese, és mit határoztak el együtt, már a közös munka kezdetén?
Érte-e Magdit kudarcélményt az elmúlt 18 évben?
Mennyi időre tervez, és hova tart egy állócsillag a magyar könnyűzenei tejútrendszerben?
Rúzsa Magdolna portréja és egy bővebb, izgalmas interjú a Forbes magazin decemberi számában. Keresd az újságárusoknál, és lapozz bele itt:
The post Rúzsa Magdi: Féltem, ha nem lesz telt ház, el kell adnom a lakásom, hogy mindenkit kifizessek appeared first on Forbes.hu.
