Sinkó Ottó szerint mindenki tudja, mi járna, de a protest jellegű kétharmad igazi tesztje az lesz, hogy mi jut. Interjú a Videoton társtulajdonosával.
Sinkó Ottóval arról is beszélgettünk,
- hogy mit kezdjen az új rendszer a NER 16 évének „hibrid” cégeivel,
- miért gyanús figura ma Magyarországon a milliárdos,
- hogyan árnyalná az euróoptimizmusát egy exporterős vállalat vezetőjeként,
- milyen gazdaságpolitikával vehetne erőt magát Európa a versenyképessége hanyatlásában,
- és hogy mennyire téma a Videotonban az utódlás.
Emellett a huszonkettedik leggazdagabb magyarnak még néhány szakállas vicc is belefért.
Forbes.hu: Új országgyűlésünk, új kormányunk, új miniszterelnökünk van. Mit gondol az ország új vezetőiről?
Sinkó Ottó: Eddig három szakértői gazdasági vezetésünk volt, az első a Németh-kormány, a második a Bokros-Surányi páros, a harmadik pedig az Bajnai-Oszkó-kormány. Ők világos gazdasági koncepcióval rendelkeztek, és azzal nagy hatást gyakoroltak az országra. Reményeim szerint a mostani kormány is ilyen lesz. Egyelőre nincs okom azt hinni, hogy nem ilyen lesz.
A fentiek közül kettő szembesült azzal a problémával, amikor a szakmaiság konfliktusba kerül a politikai érvekkel. A mostani szakértőkre is ez vár?
Lehet. Ez a kétharmad protest jellegű kétharmad volt, így nem jelenti azt, hogy akik ebben részt vettek – mint például én is –, azok mind pont ugyanolyan politikát várnak. Vonatkozik ez a választókra és a választottakra is.
Ha sor kerül konkrét intézkedésekre, szembekerülnek majd azzal a régi edzős viccel, amikor odamegy a futballista az edzőhöz és azt mondja, hogy Józsi bácsi, azért nekem ez járna. Járna, fiam, csak nem jut.
Tehát abban mindenki egyetért, hogy mi jár. De szembesülni a realitásokkal annyit jelent, mint rájönni, mi jut. És ez mindig egy konfliktushelyzet.
Ha három kívánsága lehetne a kormányzathoz, mi lenne az?
Videotonként vagy magánemberként?
Mindkettő érdekel.
Videoton-sapkában, ami leginkább kihívások elé állít, az a forintárfolyam.
Nem tartja átmenetinek az erősödést?
Azért ez egy váratlan dolog. Még a választás előtt elgondolkodtam ezen az alternatíván, és azt prognosztizáltam, hogy egy rövid, átmeneti erősödés lehet, de utána gyengülés következik. Ebben az utóbbiban most már nem vagyok annyira biztos.
Előbb-utóbb szembesülni fog a kormányzat, a szavazók és a világ is ezzel a jár-jut dilemmával, azaz, hogy az ország helyzete valójában milyen. És nem zárom ki, hogy sokkal labilisabb, mint amilyet vártak. Az ismert hiány is nagy, de a következő részben kiderülnek a lappangó, burkolt, elhalasztott dolgok is.
Visszatérve a kívánságokra: a józan ész legyen a fő mozgatóerő. Működjön a piac. Ami piactorzítás volt, amilyen gyorsan csak lehet, felejtsék el. A kiszámíthatóság. Komolytalan lenne és morálisan is megkérdőjelezhető, ha azt mondanám, hogy adjanak nekünk támogatásokat, nem is ezt kérem. Azt viszont joggal várom el, hogy legyen kiszámítható, piacszerű a gazdasági környezet.
Fotó: Sebestyén László
És magánemberként?
Ami magánemberként engem egy kicsit másképp érint, az a vagyonadó. Nemrég egy interjúban elmondtam, hogyan viszonyulok hozzá.
Elfogadja, de csak meghatározott célokra, meghatározott ideig.
Igen.
Magyarországon a milliárdos réteg szinte teljesen elveszítette a társadalmi legitimációját, részben a NER 16 éve miatt aki gazdag, az többnyire gyanús, csókos satöbbi. Nem segítene ennek helyreállításában mondjuk a vagyonadó?
Nekem régóta az az elvem, hogy akinek több adatik, attól több is váratik. De nem szeretek hangzatos, nagy dolgokat csinálni, inkább legyen sok kicsi, ami különösebben nem feltűnő, de azért ott van.
Úgy 30 évvel ezelőtt a szülőfalumban támogatni akartam egy oktatási alapítványt, de nem lett jó vége. Nem azért, mert én támogattam őket, hanem mert emberek összevesztek ennek apropóján, Az egyik ezt akarta, a másik azt. El is ment a kedvem a karitatív dolgoktól.
Aztán pár évvel később kint álltam a ház előtt anyámmal, fölnéztem a templomtoronyra, és láttam, hogy ott egy üres karika. Terveztek oda egy toronyórát, de befejezni nem tudták. Úgyhogy rakattam oda egyet. Na, mondtam, ebbe kössetek bele! Ez volt az a pont, amikor a helyiek megértették, hogy én csak azért akarok segíteni, hogy segítsek, nem azért, mert bármit várok cserébe.
Hogy áll az elszámoltatás kérdéséhez?
Nem hiszem, hogy különösebben más volna az álláspontom, mint az átlag magyar állampolgáré. Az embernek van egy igazságérzete, ami ezt sértette, azt azért tegyék a helyére. Hogy erre mik a jogi lehetőségek, arról magánemberként van egy véleményem, de nem gondolom, hogy egy ilyen cikkben releváns lenne.
Amiben viszont mindenképpen, hogy mit kezdjen az új rendszer az olyan cégekkel, mint például a Market Építő Zrt. vagy a Gránit Bank. Azokkal a cégekkel, amelyek tulajdonosi köre megkötötte a maguk kompromisszumait, és politika hátszéllel, de valós gazdasági értéket teremtenek.
Ez egy érdekes kérdés. Ha egy cég életképes tud maradni piaci feltételek mellett is, akkor ugyan miért ne lenne nekik helyük? Egy cégnek van tulajdonosa, menedzsmentje, alkalmazottai, kompetenciái és vevői. Ebből mondjuk három biztosan fontos a társadalom szempontjából is. Méltánytalan is volna túlzó vagy agresszív lépésekkel a társadalomban elfoglalt helyét befolyásolni.
Amin változtatni kell, hogy olyan módon írták ki a pályázatokat, hogy lehetőleg ne is legyen esélye senki másnak. Mindenkinek jót fog tenni, ha majd a legjobb ajánlat nyer. És itt jön egy másik probléma.
A torz pályázati körülmények miatt nincs túl sok cég, aki versenyezni képes, mert önhibáján kívül nincs elég referenciája. Ezt külön kezelni kell.
Ha 30-40 milliárdos projektet kell levezényelni egy fővállalkozónak, könnyen lehet, hogy tényleg csak az a két cég marad, aki az elmúlt tizenöt évben mindig. Figyelemmel és tekintettel kell lenni arra, hogy egyelőre pontosan azért, mert az történt az elmúlt 16 évben, ami, a referenciák nem biztos, hogy mindenkinek ugyanúgy állnak, és nem biztos, hogy az adott cégnek a hibájából.
Azt mondja, újra kell tanulni versenyezni.
Így van. Sándor György tornatanára: „Egyenlő pályák, egyenlő esélyek. Én biciklivel megyek.” Na, ilyen ne legyen!
A Tisza-program és az eddigi kommunikációjuk alapján kkv-fókuszú gazdaságpolitikára számíthatunk, és az EU-s források egy részét is ezek versenyképességének növelésére szánnák. Mire számít a nagyvállalatokkal kapcsolatban?
A Videoton a zsiráf az állatkertben, amire ránéz a parasztbácsi és azt mondja, ilyen állat nincs, ne szórakozzon. Ezek egyike vagyunk mi a magyar gazdaságban, mert egyrészt elég nagyok vagyunk, másrészt önerőből, külpiacon nőttünk nagyot.
Egyetértek azzal, hogy a kkv-kat támogatni kell. Azt viszont azért látni kell, hogy Németországban egy jobb kkv egész közel van árbevételben, mondjuk, hozzánk, míg itthon az ilyen cégek tipikusan kicsik és nem is elég ellenállóak.
Egy ilyen cég tizenhat év alatt vagy beállt a sorba és az n+1-edik beszállító lett, vagy megszűnt. Ezért azt kellene támogatni, hogy akik vannak kkv-k, azok európai szinten tudjanak versenyképesek lenni és el tudják érni a kritikus méretet.
Az, hogy minket hogy fognak támogatni, nem tudom. Egy példa: nagyon sok napelemet telepítettünk, meg most akkumulátort is, ehhez igénybe vettünk normatív módon járó állami támogatásokat, ami szerintem jó az országnak és nekünk is.
Fotó: Sebestyén László
Ennél átfogóbb nagyvállalati politikát nem vár a kormányzattól?
Ez megint csak a jár és a jut kérdése. Ha a nagyvállalatok versenyképességére fordított figyelmet csak annak a rovására tudja adni a kormányzat, hogy más, fontosabb napi problémákat elodáz, akkor én nem tudom tiszta szívvel azt mondani, hogy átfogó nagyvállalati politikát várok. Egyébként várok, de ez másodlagos.
Most nemrég volt egy projektünk, ahol kifejezetten segített volna az állami támogatás, talán tudtunk volna olyan kedvező ajánlatot adni, hogy minket válasszanak. Nekünk is jó lett volna és az országnak is jó lett volna, mert növelte volna a GDP-t.
Azért ütöm ennyire ezt a témát, mert végső soron a versenyképes nagyvállalatok tudnak leginkább GDP-t növelni, nagyobb hozzáadott értékkel, jobb termelékenységgel. És ilyenből sincs sok, nem csak versenyképes kkv-ból.
Ebben igaza van. De mi van, ha máshol nagyobb szükség van a pénzre? Van az a vicc, hogy Kohn összeveszik Grünnel, elmegy a Kohn a rabbihoz, elmondja neki a problémáját. Mondja a rabbi: fiam, igazad van. Elmegy hozzá a Grün, ő is elmondja a problémáját: fiam, neked is igazad van. Elmennek hozzá mindketten, panaszolva hogy mindkettőnknek azt mondta, igazunk van. Mire a rabbi: igen, ebben is igazatok van.
A dilemmákról végeredményben kizárólag szubjektív alapon lehet dönteni. A kormányzatban lévőknek az a dolguk, hogy ezeket a dilemmákat eldöntsék, amit nem irigylek tőlük.
Akkor beszéljünk az euróoptimizmusáról, ahol szintén aktuális ez a dilemma. Ahhoz, hogy a kritériumokat teljesítsük, valószínűleg megszorításokra lesz szükség, miközben érvelhető, hogy az ország kiüresített oktatása, egészségügye, humánpolitikája miatt inkább beruházási időszakra lenne szükség. Mit gondol az euró bevezetésének időzítéséről?
Amikor én euróoptimistának tűntem, sosem arról beszéltem, hogy mikor vezessük be az eurót és milyen árfolyamon. Arról beszéltem, hogy tegyük világossá, hogy be akarjuk vezetni, majd ha eljön az ideje, megfelelő időben és megfelelő árfolyamon, mert az előző kormányzat ezt soha nem tette meg.
Most sokan mondják, hogy az euró bevezetésének kritériumai már elavultak, de arról senki nem vitatkozik, hogy ezek nem elégséges, hanem csupán szükséges feltételek. Az, hogy megszorítással jár…hát a normális viselkedés bizony sokaknak sokszor megszorítással jár, de ezzel visszakerülünk a helyes útra. Viszont ne siessük el! Az időpontot semmiképp, a csatlakozási árfolyamot pedig végképp ne!
Az európai versenyképesség hanyatlását milyen okokra vezeti vissza?
Az tragikus. Kína hülyét csinál a világból, Európából mindenképpen! Kína megkövetelt egy csomó mindent attól a befektetőtől, aki odament. Sokáig megkövetelte a kínai társtulajdont az adott cégben. Aztán jól elleste a know-how-t. Európa ezt sosem követelte meg.
A 70-80-as években a tévégyáras kollégák mesélték nekem, akik ma már nyugdíjasok, hogy Kínába ők mentek ki és ők tanították tévét gyártani a kínaiakat. Tehát Kína akkoriban azért nem a világ teteje volt. Akkor kapott egy óriási lendületet, amikor a Kereskedelmi Világszervezetbe beengedték anélkül, hogy az ehhez megfelelő szabályok betartását megkövetelték volna tőle.
A devizájukkal mindig is manipuláltak. A belső kormányzati támogatásokat, az exportot eszelősen szubvencionálják. Ha egy európai cég odamegy és ugyanezt megpróbálja, rögtön kap a fejére.
És ez a fragmentáció, a tagállamok szuverén gazdaságpolitikája miatt van? Felül lehetne kerekedni ezeken a kihívásokon egységesebb európai gazdaságpolitikával?
Egészen biztosan. Attól, hogy Európa ennyire fragmentált, kevésbé tud gyorsan dönteni. Mutassa meg nekem, ki az, aki itt Európában egy személyben tud döntést hozni! Soha senki nem volt még a közelében sem. Tekinthetjük versenyhátránynak is, meg tekinthetjük úgy is, hogy ez egyfajta adottság, sokszínűség, előny.
De meg kell követelnünk a Távol-Kelettől, amit ők megkövetelnek tőlünk, vigyázni kell a szellemi know-how-ra, mert most már ők vigyáznak a magukéra, de arra aztán nagyon.
Mennyire központi kérdés ma a Videoton tulajdonosi körében az utódlás?
Nem vagyunk már fiatalok. Ezen szerintem mind a három tulajdonos óhatatlanul is gondolkodik.
Két fia a cégben dolgozik. Szán nekik nagyobb szerepet a jövőben?
A harmadik fiam pedig még a Corvinuson tanul. Örülnék neki. Jól teljesítenek, de azért ez nem könnyű kenyér. A képességük biztos megvan hozzá, de hogy akarják-e, abban már nem vagyok olyan biztos.
Lakatos Péternek és Széles Gábornak nem dolgozik a cégnél gyereke. A cég jövője szempontjából ez mit jelent?
Egyénileg biztos vagyok benne, hogy mindenkinél napirenden van a kérdés.
The post Sinkó Ottó Videoton-tulaj: Nem hiszem, hogy különösebben más volna az álláspontom az elszámoltatásról, mint az átlag magyar állampolgáré appeared first on Forbes.hu.
